Apának két álma volt: Amerikába menni és autót venni.
A családunk sok évig várakozott egy végtelennek tűnő listán, hogy sorra kerüljön, és megvásárolhassa a gépkocsit. Ez így húzódott, halasztódott volna, ha nem történik meg a peresztrojka, és ripityára nem törik a szocialista gazdaság rozsdás, ormótlan mechanizmusa.
Apa szinte a kábítósok lelkiállapotában futott hozzám a szülészetre. Az autók várakozási listáján ő lett a második!
De valójában ez még nem jelentett semmit.
A csodálatos szovjet társadalmunkban, hiánycikkek esetében is, a sógorság-komaság és a magas beosztottak telefonhívása volt a legfontosabb. Így valaki könnyen elsöpörhette volna apát a második helyről.
Ezért az én intelligens apám legyőzte önmagát, és kihasználta a szovjet világ romlott előnyeit.
Valaki hívott valakit, valaki varázsolt valamit, és az autó a miénk lett.
Természetesen az a pénz, amit a szüleim egy életen keresztül megtakarítottak, nem volt elegendő, így barátoktól kellett kölcsönkérnem.
A házunkban laktak, és nemcsak egy emelettel feljebb, hanem a társadalmi ranglétrán is magasabb fokon voltak. Vologya bácsi azt is tudta, hogyan kell egy mesét valósággá változtatni, de gyakran az ellenkezőjét tette.
És így, a szülészetről a fiammal együtt egy vadonatúj fehér 2141-es Moskviccsal vittek haza. Tra-ta-ta-ta!
Apa örömmámorban úszott: egy divatos autó, a sajátja, és plusz még egy unoka is az egyetlen lányától.
Hamar kiderült, hogy az autót azért valahol parkolni is kell.
Garázs nincs, de az udvaron hagyni sok kockázattal járt. Mi van, ha ellopják, megkarcolják vagy másképpen sérül meg?
Kezdetben a szüleim egy nagyszerűnek tűnő megoldást találtak ki. Apa egyszerűen leparkolta az autót az ablakunk alatt, és a kocsiban töltötte az éjszakákat.
Anya nem oltotta le a villanyt a konyhában, hogy a rablók azt hihessék, a lakók ébren vannak és észreveszik rosszindulatú szándékaikat. Éjszakánként ötször odament az ablakhoz, és ellenőrizte a helyzetet.
Május volt, az éjszakák világosak és tiszták. Apa így nem aludt eleget, anya meg fogta a fejét.
Ismét gazdag barátok és szomszédok segítettek nekünk. Történt ugyanis, hogy nekik két garázsuk is volt.
Az egyik pont a ház udvarában, amelyben a piros zsiguli lakott, a másik üresen állt hét percnyi sétára, valahol a Leningrádi utca egyik udvarában.
Apa azt kérte, hogy ott parkolhassa a fehér autóját, ám a szüleim nyugodt alvása most is rövid ideig tartott.
A társadalmi ranglétrán magasabban álló barátok és szomszédaink nem tudták elviselni az új autónk okozta vagyoni egyenlőtlenséget, ezért egy hónappal később pontosan ugyanolyan fehér moszkvicsot vásároltak.
És persze sürgősen vissza kellett adnunk a kölcsönbe kapott pénzt meg a garázsban lévő helyet is.
A szüleim Mozhaiskyn lévő szövetkezetben saját garázst építettek tömör, nagy betonlapokból.
Ebben a garázsban állt mozdulatlanul a hőn áhított Moszkvics apám halála után még 10 évig. Rozsdásodott, ezért később csak aprópénzért adhattuk el.
De ez a gyász hosszú évek múltán történik meg. Közben apa kihozta anyánkat a dachából, kirakta a ház udvarára és a kocsival a garázsba hajtott.
Leengedte az ablakot, bal kezét az ajtóra tette, bekapcsolta a rádiót és megnyomta a gázpedált. Anya nem engedte meg a vakmerő vezetést, de most rövid ideig élvezte a szabadságot, fehér autót, sebességet és azt, ahogy a meleg szél simogatta az arcát!
Apa vissza fog biciklizni. Holnap tehát kora reggel ismét 5 kilométer a garázsig.
Egyébként apa Amerikában is vezetett.
Szerző: Julia Arsenova
Marcsók Vilma fordítása
