Tavasz a télben

A kora tavaszi virágok, meg sem várva a tavaszt, már január végén egyre-másra bontogatták szirmaikat. Nem beszélve február első időszakáról, amikor is sorra dőltek a melegrekordok, a hőmérő higanyszála egy héten át a 15–20 fokos tartományban mozgott. Ha nem figyelnénk a falinaptár józanságára, azt hihetnénk, már április kellemes napsütéses napjaiban járunk, hiszen kellemes, meleg időben sétálhatunk az ébredő természetben. Az elsők között nyíló hóvirág sok helyen februárra már elvirágzott, átadva helyét a sáfrányféléknek, elsők között a tarka sáfránynak, amely az erdei tisztások, szikesedő löszpuszták tavaszhozó hírnöke.

A szintén évelő hagymás, kora tavaszi, védett virágunk az egyhajú virág, a Szabadka–Horgosi-homokvidék féltett természeti kincse is hamar kibontotta lilás szirmait. A hunyor, a kék májvirág, az apró ibolya és társaik is kidugták fejüket a száraz avarlevelek közül.

Az utakat szegélyező fasorokban a rikácsoló szarkapárok már javában javítgatják a tavalyi gallyfészküket, ha csak időközben a vörös vércsék nem tették rá a „kezüket” vagy inkább a lábukat. Az üresen álló, tavalyi szarka- és varjúfészkek tél végére gazdára találnak. A rágcsálópusztításáról ismert erdei füles bagoly is ilyen, néha már rozoga, szétcsúszóban lévő szarka- vagy dolmányosvarjú-fészekben neveli fel fiókáit. A baglyok gyakran, különösen pocokjárásos években, egyáltalán nem igazodnak az évszakokhoz, sokszor már decemberben is lehetnek fiókáik. Igazodnak a táplálékkínálathoz, ha sok a mezei pocok, akkor két-három fiókával többet felnevelnek, olykor 8–9 fiókát is győznek etetni. Egy pár erdei fülesbagoly akár 5000 rágcsálót is elpusztít a költési szezonban.

A RIGÓK MARADNAK

Amióta egyértelművé vált az éghajlat folyamatosan tetten érhető melegedése – az ezred forduló óta megdőlt minden januári és februári meleg rekord, de a nyarak is forróbbak és hosszabbak –, kertünk fekete rigóinak száma télire alig csappan meg, megtanultak az ember közelében, kertekben, parkokban élni, túlélni a telet. Ősszel egyre kevesebb fekete rigó vonul el melegebb, déli tájakra, a mediterrán térségbe. A bogyótermő bokrok, díszfák és cserjék termése, a konyhai és egyéb ehető hulladék, a napsütéses téli napokon előbújó pókok és rovarok annyi táplálékot nyújtanak, amennyivel az egyre enyhébb és egyre rövidebb telet biztonsággal át tudják vészelni. Egyre több rigó és más, egyébként vonuló énekesmadarunk marad helyben, mintsem kockáztassa a rengeteg veszéllyel járó, hosszú vándorlást.

A koromfekete hímek már február elején kergetik egymást, védelmezik tavalyi fészkelőhelyüket. A kerti énekesmadarainkra nem a táplálékhiány, sokkal inkább a passzióból – nem létszükségletből – vadászó macskák jelentik a legnagyobb veszélyt. A kellemes énekű, szép tollruhát viselő énekesmadarakra egész évben vadásznak az ártalmatlan házi kedvencnek tartott macskák. Világszerte madarak milliói fejezik be rövid földi pályafutásukat a macskák karmai között.

A fekete rigók a macskavészre részben megtalálták a választ, mégpedig a szaporaságukkal. Amióta a rigók jelentős része urbanizálódott, városlakóvá vált, egy-egy költési idényben már nem csak két alkalommal raknak fészket – olykor csak felújítják a tavalyi fészküket – hanem háromszor is költenek. Egy-egy fészekalj 4–5 fiókából áll, ezek túlélési, szaporodó felnőtté válási esélye alig 22–30 százalék. A macskák a tapasztalatlan, a fészket alig hogy elhagyó madárfiókák nagy részét elpusztítják, ezt a vérveszteséget a rigószülők ösztönösen háromszori költéssel próbálják ellensúlyozni. Ezért tűnik úgy, hogy a kertünkben, a parkokban nagyjából mindig ugyanannyi rigót látunk és hallunk énekelni.

KORÁBBAN KÖLTENEK

A klímaváltozás jelei egyértelműen nyomon követhetők az élővilág, a madarak viselkedésének változásában. A felgyorsult éghajlatváltozás következményeként évtizedenként átlagban már két-három nappal korábban kezdenek költésbe, utódnevelésbe a madarak. A magyarországi Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem ökológusai éveken át közösen vizsgálták mintegy 700 madárfaj költési adatait.

Korábban kezdődik a tavasz, hamarább melegszik fel az idő, ami miatt a növények is előbb kezdenek virágozni. A növények és a rovarok hamarabb ébrednek, és e jelenség egyre inkább megbolygatja az ökológiai rendszerek táplálkozási hálózatait, és ez kihat a madarak kapcsolatrendszerére is. A növényevőknek alkalmazkodniuk kell az új helyzethez, az egyre korábban elérhető táplálékforrásokhoz. A táplálékpiramis következő szintjén álló, a növényevőkkel táplálkozó ragadozók követik a zsákmányállatokat, igazodnak hozzájuk. Az az élelemforrás, ami korábban áprilistól volt elérhető, az napjainkban nagyrészt már március második felében hozzáférhető.

Az énekes madarak a fiókanevelést a táplálékbőség idejére, azaz a „hernyócsúcshoz” időzítették. Átlagban két hétig, 12–15 napig tart a kis énekesfiókák felnevelése, az intenzív etetés. Az éghajlat melegedésével azonban a hernyócsúcs több nappal előbbre tolódott, a természetben nem akkor van a legtöbb hernyó, amikor arra a fiókáknak a legnagyobb szükségük lenne. A több ezer év alatt kialakult érzékeny egyensúly néhány évtized, fél évszázad leforgása alatt felborult. Az énekesmadarak jelentős része nem tud ilyen gyorsan, evolúciós léptékkel mérve, pillanatok alatt alkalmazkodni az új helyzethez. Egy-egy fészekaljból kevesebb fióka és rosszabb túlélési eséllyel kezdi meg önálló életét. A tápléklánc egy jelentős láncszeme sérül.

KORÁBBAN INDULNAK HAZA

Az ornitológusok megfigyelték, hogy a tápláléknövények korábbi virágzásával párhuzamosan a költözőmadarak is előbb érkeznek meg telelőhelyeikről, majd hamarabb párosodnak és költenek.

A költés előbbre tolódása általános jelenség, ugyanakkor nem minden faj reagál egyformán: vannak olyanok, amelyek költési viselkedését kevésbé befolyásolja az éghajlat átalakulása, másokéra viszont nagyon erőteljes hatással van. A fajok megóvása szempontjából elengedhetetlen az ezeket a különbségeket meghatározó tényezők megértése.

Megállapítást nyert, hogy a telet helyben töltő, nem vonuló madarak pontosabban tudják követni a növényzet – és ezáltal az elérhető táplálék – változásait, így e fajok költése még inkább előrébb tolódott az elmúlt évtizedekben, mint a vándormadaraké. A vonuló madarak egy része korábban indul vissza a telelőterületekről, de ez nem tudatos döntés a részükről, hanem szelekciós folyamat. A természetes kiválogatódás, a létért folyó küzdelem azoknak az egyedeknek kedvez, amelyek korábban éreznek késztetést a visszaindulásra, hiszen így sikeresebben szaporodnak. Ha a költőterületen korábban köszönt be a tavasz, akkor a hamarabb indulók kerülnek előnybe, sikeresebben szaporodnak, és a korai indulást kiváltó gének elterjednek a populációban. Idővel a madarak többsége egyre hamarabb vág neki a hazaútnak.

A növényevő vagy mindenevő fajok rugalmasabban alkalmazkodnak a táplálékforrások szezonális eloszlásához, így költési idejük kezdetét előrébb tudják hozni. Mivel hatékonyan találnak alternatív élelemforrást a szűkösebb kora tavaszi kínálatban is, nagyobb sikerrel tudják kiaknázni a hamarabb ébredő természet adta lehetőségeket.
A specialista és a ragadozó életmódot folytató fajok viszont nem képesek olyan rugalmasan reagálni a természet változásaira. Ha az éghajlati változások miatt kevésbé férnek hozzá a megszokott táplálékukhoz, akkor ők nagyobb veszélybe kerülnek, mint a sokféle eleség közül választani képes mindenevők.

Annak ellenére, hogy a madarak korai költése a klímaváltozásra adott általános válasznak tekinthető, ám nem jár együtt azzal, hogy a költési szezont korábban is fejezik be. Összességében megnyúlik a költési időszak, hiszen az éghajlat megváltozásával a hűvösebb klímájú vidékeken is egyre hosszabb ideig alkalmas számukra az időjárás.