Egykor és most

Egy ember az élete során, ideális esetben, egyszer köt házasságot. Emiatt egyáltalán nem mindegy, hogy ez a fontos esemény hogyan zajlik le. Régen a falusi közösségekben mindennek megvolt a maga rendje és mindenkinek a maga feladata. Ez az esküvőkkel is így volt, amelyeken valamikor az egész falu részt vett.
A múlt embere ragaszkodott a hagyományokhoz, ez ma nincs feltétlenül így, de nem jelenti azt, hogy minden szokás kiment a divatból. A múlt és a jelen találkozásával foglalkozott a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Nyárhangoló Fesztiválján a 21. századi esküvők és hagyományok témáját körbejáró beszélgetés is, amelynek a résztvevői Gogolák Tímea nőfély, azaz női vőfély, Kovács Kamilla esküvői díszítő, Szerezlai Szilvia esküvőiruha-készítő, és Remete Károly vendéglátós, a moderátor pedig Lackó Varjú Sára, lapunk szerkesztője és újságírója volt.

A nőfély

Kezdjük rögtön egy újdonsággal. Legalábbis a régi szokásokhoz képest. Ha vendégként megérkezünk egy lagziba, esélyes, hogy vőfély fogad bennünket. Vagy nőfély? Női vőfély? Régen csak a férfiak lehettek vőfélyek, ma már ez nem így van. Gogolák Tímea lassacskán két évtizede irányít lagzikat, és ő az egyik legismertebb nőfély:
– Nem az a lényeg, hogy nő vagy férfi az illető, hanem az, hogy szépen levezesse a lakodalmat, jó hangulatot teremtsen. Manapság leginkább ez számít a pároknak. Amikor még kezdtem ezzel foglalkozni, és megérkeztek a vendégek, voltak, akik nagyon meglepődtek. Megütötték a fülemet olyan megjegyzések is, hogy vajon mit tudok én produkálni. Azután pedig rajtam volt a sor, hogy meglepődjek, mert odajöttek gratulálni. Azt mondták jó a hangom, karakteres vagyok és ez nagyon sokat jelent egy lakodalomban. Ami a szöveget illeti, nem szoktunk mindent megbeszélni a párokkal, esetleg megkérnek, hogy legyek kicsit frappánsabb, vagy egy kicsit visszafogottabb. Sokszor rákérdeznek, hogy milyen játékok lesznek, erre pedig azt tudom mondani, hogy attól függ, milyen lesz a násznép, mert ha hajlanak egy jó játékra, akkor jöhet, de ha jó a hangulat, jó a mulatás, akkor kár elrontani, vétek megszakítani – hallottuk Gogolák Tímeától, aki a jó csapatmunka lényegét is hangsúlyozta.

– A mai pároknak leginkább az fontos, hogy a vendégek elégedettek legyenek. Márpedig ez a nap róluk szól, nem másról, nem másnak kell megfelelniük. Akik dolgoznak körülöttük, azoknak pedig oda kell figyelniük arra, hogy nekik jó legyen és egy életre szóló élményben legyen részük. Ez a fontos. Sok múlik a vőfélyen is, hogy mindent időben indítson, ne akkor jelentse be az ételt, amikor már kihűlt, együttműködjön a zenészekkel, a videósokkal, a fotósokkal is. Ez egy csapatmunka, fontos az, hogy minden összehangolt legyen. Manapság az is lényeges, hogy a párok időben cselekedjenek a nagy esemény tervezését illetően, kiváltképp akkor, ha konkrét elképzelésük van a termet, a vőfélyt, a zenészeket illetően. Régen az emberek mindent kézzel csináltak, az ételt is abból készítették el, amit otthon termesztenek és tenyésztenek, és hozták a saját tortáikat. Ezeket a szokásokat már nehéz lenne visszahozni – fejtette ki Gogolák Tímea.

Hófehér és varázslatos zöld, vagy valami más?

Amikor belépünk a lagzi helyszínére, akkor először is körülnézünk, hova is jöttünk egyáltalán. Ezért sem mindegy az, hogy milyen látvány fogad bennünket. Ami a szemet gyönyörködteti, az a lelket is – megmondták ezt a régi bölcsek. Ahhoz pedig öreg bölcsnek sem kell lenni, hogy tudjuk, egy képkocka örökre bevésődhet az emlékezetünkbe. Arról nem is beszélve, ha az esküvő részleteit fotókon és videókon is megőrizzük a saját örömünkre és az utódaink kíváncsiságára.
Lehetne sokat beszélgetni arról, hogy amikor a lagzik nem voltak betonfalak közé szorítva, a díszítésnek egészen más volt a lényege, és volt időszak, amikor a harsányabb színek domináltak, de vajon mi a helyzet mostanában, erről beszélt Kovács Kamilla:
– A díszítésnél inkább az elegáns vonalat kérik, és a visszafogottabb színeket. Idén nem is annyira a pasztell színek a legmenőbbek, talán inkább az, hogy legyen minden hófehér, esetleg zölddel kombinálva, persze ízlésesen, elegánsan. Előfordult olyan is, hogy fekete-fehér díszítést kértek, de ne gondoljunk semmi megbotránkoztatóra, inkább arra, hogy a fehéret ellensúlyozzuk vagy kontrasztba helyezzük egy kis feketével, és ezt is mindenképpen ízlésesen. Az ún. harsány pink szín nálunk már megy ki a divatból, mostanában nem annyira kérik – tudtuk meg Kovács Kamillától.

A problémák persze akkor kezdődnek, amikor a megálmodott látványnak a szűkös költségvetés szab határt:
– Egy esküvő körül nagyon sok a költség, de mindent meg lehet beszélni. Megtörténik, hogy valakiknek nem áll rendelkezésre annyi pénz, amennyibe az általuk elképzelt díszítés kerül, de erre is van megoldás, kompromisszumokat lehet hozni. Ilyenkor először is azt vesszük sorra, hogy mi a legfontosabb, mihez ragaszkodik leginkább a pár, és felállítunk egy fontossági sorrendet. Mindig juthatunk egy közös nevezőre, hogy a díszítés megfelelő legyen látványban és árban is. A díszítés egy olyan része a ceremónia szervezésének, amit nem feltétlenül csak a menyasszony intéz, hanem a pár közösen. Olyan is előfordul, hogy a díszítésben ők maguk vagy a családtagjaik is részt vennének. Ilyenkor érdeklik őket az anyagok, és ezt is meg lehet beszélni. Valakik nem is azért vállalnának részt a díszítésben, hogy spóroljanak, hanem az élmény miatt, hogy hozzáadják a maguk kreativitását – hallottuk Kovács Kamillától.

Az est legszebbike

Egy esküvőn, aki leginkább szembeötlik, az a menyasszony. Nincs is annál lélegzetelállítóbb, mint amikor valakit hétköznapi ruhákban látunk nap mint nap, és egyszer csak megpillantjuk egy csodálatos ruhakölteményben, ragyogva a boldogságtól. Az ilyen ruhák „költője” Szerezlai Szilvia. Régen a lányok örökölték a menyasszonyruhákat, de ez ma ritkán van így:
– Sokan követik a mai divatot és már az internetről letöltött képpel érkeznek. Ugyanolyan ruhát azonban nehéz megalkotni, mert más anyagból készült kiegészítők vagy csipkék találhatók rajta, mint amilyen nálunk kaphatók, de megegyezésre tudunk jutni a menyasszonyokkal. A hagyományos fehér ruha még most is menő, de észrevehető az is, hogy egyre többen hajlanak a pasztellesebb színek felé, esetenként pedig előfordul akár az is, hogy a fekete-fehér kombináció mellett döntenek. Nem mindig a fehér ruhákra vágynak, nem csak a fehéret szeretik a mostani menyasszonyok, hanem az ún. ekrüt, a vajszínt és a pezsgőszínt is. A csipke az idő múlásával sem megy ki a divatból, de olyanok is vannak, akikhez a letisztult stílus illik a legjobban. Kiváltképp egy kisebb lakodalomnál, a menyasszony nyilván nem egy pazarul díszített nagy ruhát választ, inkább egy elegánsan visszafogottabbat. Valakiknek a praktikusság számít, hogy azt a ruhát máskor is hordhassa, legyen többfunkciós. Ilyenkor lehet például egy rövid ruhára egy felgombolható uszályos, csipkézett tüll szoknyát varrni. Persze nem muszáj mindenhol megjelennie a csipkének, ez is ízlés kérdése. Egyesek nem szeretik, mások pedig annyi csipkét kérnek a ruhára, amennyi ráfér, még annál is többet, hogy már nincs hova tenni.
Szeretem a kihívásokat. Állok elébe annak is, ha valaki hagyományos ruhát szeretne, de nagy örömmel készítek egy új divatút is. Szeretem a menyasszonnyal együtt kiválasztani az anyagot, ha ez lehetséges, és nem kell túl messzire menni. Szívesen segítek a döntésben is. Előfordult olyan is, hogy valaki meggondolta magát. Úgy jött, hogy a fehérre gondolt, mert a családtagok is azt szuggerálták neki, hogy fehér ruhája legyen, sok csipkével. Amikor pedig elérkezett a megbeszélés, a kiválasztás ideje, és elkezdtem mutogatni az anyagválasztékot, akkor hirtelen másképp döntött, hogy mégse legyen a ruha fehér, inkább pezsgőszínű, szaténból, visszafogottabb csipkével. A válogatás ideje embertől függ. Valaki nagyon határozott és gyorsan megy neki, valaki pedig megfontolt és több lehetőség is érdekli. Valakik olcsóbban szeretnék megúszni, valakiknek nem igazán számít az ár. Nagyon ritka az, hogy a menyasszony és a vőlegény együtt jön. Előfordult, de nekem ez nem megszokott, és általában nem is látom a vőlegényt. Legtöbbször a menyasszonyokkal és az anyjukkal találkozok – tudtuk meg Szerezlai Szilviától, aki a hagyományokról, a menyecskeruhákról is beszélt.
– Igénylik a menyecskeruhákat is, sokakat érdekel a hagyományok ápolása, sőt mintha egyre jobban térnének vissza a hagyományok. Nem ritka, hogy valakik a családon belül, az anyjukkal vagy nagyanyjukkal hímeztetik ki a menyecskeruha valamely részét, a felsőt, a szoknyarészt, vagy a kötényt. A bérlés is rengetegbe kerül, így sokan úgy gondolják, hogy akkor már inkább elkészíttetik a ruhát. Sokan viszont azért nem varratják meg, mert utána nem tudnak mit kezdeni vele. Valakik feltalálják magukat, egy nő a kislányának varratott belőle ruhácskát keresztelőre, ez egy kedves emlék lett mindkettőjüknek. Mások viszont beteszik a ruhát szekrénybe és így hagyják meg emlékbe. Úgy gondolom, hogy a ruhán nem érdemes spórolni, mert egy esküvőn minden szem a menyasszonyra szegeződik – hallottuk a ruhakészítőtől.

Szemnek és szájnak ingere

Egy lagziban nyilván az sem mindegy, hogy mi kerül az asztalra, és most az ételekre gondolunk. Erről Remete Károly beszélt:
– Ami az ételeket illeti, nagyrészt maradtunk a hagyományosnál. Egy olyan közegben élünk, ahol főleg e terén, az emberek nehezen fogadnak el újdonságokat. Sokszor amikor egyeztetünk, az újhoz kicsit ridegebben állnak hozzá. Ami szinte elmaradhatatlan, az a húsleves és a pörkölt, egyedül a sülteknél tudunk variálni, hogy ne csak a megszokott gombás natúrt és a bécsi szeletet kínáljuk, hanem valami mást is. Mindez azonban vendégfüggő. A töltött paprika vagy a töltött tök rizzsel, a paradicsomszósz vagy a kaporszósz szerintem nem lagziba illő, de ilyen igények is akadnak. Persze egészen egyedi lakodalmak is vannak. Egyszer a kollégákkal valahol a Balaton partján voltunk, egy régi malomnál. Már a felkérés is nagyon érdekes volt, azt mondták, kétszáz emberről van szó – a vendégek részben vajdaságiak voltak – akiknek csak csevapot és pljeskavicát kell sütni. Sopszka salátát ettek hozzá. Ami az italválasztékot illeti, az energiaitalon és a vízen kívül nem sok minden volt. A meghívó úgy szólt, hogy az ifjú pár antik japán hálószobabútorra gyűjt, a pénzadományokat pedig egy arra a célra kihelyezett dobozkában várják, ez úgy húsz évvel ezelőtt történt, nálunk szokatlannak tűnt. Az esemény úgy nézett ki, hogy délelőtt felállítottak egy sátrat, a fiúk a hidat festették, a lányok elmentek a rétre virágot szedni, amiből készült a dekoráció. A vendégeket fizetős busz szállította. A pár nem volt klasszikus ruhában, a vőlegénynek pedig paprikafüzér volt a nyakában. Egy másik érdekes lagzit az erdőben tartottak meg, előző nap oda vittük ki a helyszínre a tányérokat. A vőlegény holland volt, így az ottani hagyományok is bekerültek a ceremóniába. Amikor ott voltunk, épp vőlegénypróbára készültek. A férfi kapott egy védőruhát és botot, hogy védekezzen, a vendégsereg pedig üthette. Valamilyen módon itt is a régi és az új találkozott – emlékezett vissza Remete Károly, aki a régebbi és az újabb lagzik közti különbséget is fejtegette.
– Azelőtt a lakodalmak csak szombaton voltak, most már akár más napokon is megtartják. A hagyományos élő zene mellett, több helyen már DJ is engedi a zenét. Régen az emberek azon versenyeztek, hogy kinél tart legtovább a lakodalom. Az is megszűnt, általában hajnali háromkor már be is fejeződik. Az éjféli terítés után lassan már hazaszállingóznak az emberek. Persze mindig akad kemény mag, akik utolsóknak maradnak. Azokra mondjuk azt, hogy nem tudják, hol laknak. Összegzésül azt mondhatom, hogy lerövidült a lakodalmak ideje, más zenei stílusok is képviselve vannak, az ételek azonban maradtak nagyrészt hagyományosak – mondta Remete Károly.