Gyökér Titusz, egykoron a matematika elismert és tiszteletre méltó tanára, aki a város jónevű gimnáziumában, majd később néhány évig a Természettudományi Egyetemen tanított, albérleti szobájában ült, és versein dolgozott. Javítgatta, csiszolgatta őket, nyelvileg és stilisztikailag.
Ekkor megcsörrent a „kis őshüllő”-nek becézett, fehér számlapgombokkal ellátott telefonja. Először csak egyet csörrent. A matematika volt tanára feltekintett a szabályosra szabott papírlapról. A téglalap alakúra szabdalt papírlapokra, amelyek hatalmas reklámplakátokból készültek, részben a 2025-ben kezdődő papírhiány, másrészt az Unió déli részére vonatkozó rendelet miatt volt szüksége.
Gyökér Titusznak nagyobb szüksége volt a papírra, amelyre verseit kézzel leírhatta, mint a génkezelt rozskenyérre, amelyet az Unió Élelmezési Minisztériuma ugyancsak rendelet útján vásároltatott meg a lakossággal.
A tanárnak volt ugyan egy régi számítógépe, amely még funkcionált, ám amikor verset írt, azt először kizárólag papírra vetette, s csak többszöri csiszolás után táplálta a komputerbe. Ezzel a kézírásos verssel úgy volt, mint egynémelyik öreg horgász a zsineggel, aki villantót azért nem használt, hogy az ujjai között eresztett és feszített zsinór segítségével azonnal érezhesse az „ütést” (főleg a ragadozók esetében), amikor a hal rákap a csalira.
A kis hüllő évek óta nem szólalt meg. A huzalos telefonok hetven százalékát kivonták a forgalomból, részben azért, mert a mobiltelefonok hetedik generációja kiszorította a Bell által feltalált készüléket, másrészt pedig azért, mert az évek folyamán jó néhány telefonszolgáltató társaság csődbement. Amikor a kis őshüllő megcsörrent Gyökér Titusz albérleti szobájában, a naptárak 2027. április 19-ét jeleztek.
A régi telefonkészüléket Gyökér Titusz amolyan old time, múzeumi értékként őrizte.
Tíz perc múltán újra felcsengett a kis őshüllő, ezúttal kétszer.
„Régi ismerős, talán egykori tanítványom lehet, aki nem jutott sokkal előbbre az életben” - gondolta Titusz. „Rokonaim alig voltak, barátaim pedig már évek óta nincsenek.” A „Nettes” folyóiratok szerkesztői is nagyritkán jelentkeznek, hiszen az ő számítógépe már a múlté, hatvannégy bites, az aktuális szerkesztőségek viszont már 77-es Royokkal rendelkeznek, s emiatt eléggé bonyolult az üzenetek vagy egyéb szövegek átjátszása, küldése.
Ahogy a telefonokat, úgy a régi típusú komputereket is csak azok használják, akik nem voltak hajlandók elfogadni egy európainak számító politikai párt programját sem.
A gazdasági-politikai régiók létrehozása, a génkezelt robotok megjelenése, majd később széles körű alkalmazásuk újabb ellentéteket váltott ki az egyesült társadalmakban. Az ember ember marad, mindaddig, amíg a génkezelt robotok teljesen fel nem váltják.
Gyökér Titusz számára semmi sem volt annyira idegen és elfogadhatatlan, mint a génkezelt robotok. Néhány nappal ezelőtti kulturális műsorában már a műszakilag legelmaradottabb ENSZIDÉ is beszámolt a génkezelt robotok költészetéről.
A génkezelt-robot költészet egyik, az angol régióból szláv régiós nyelvre fordított, legjobbnak tartott haikuja például így hangzik:
Vérző ég vizek felett
Fut meztelen lábad
A naplemente felé
„Nem a haikuban van a hiba, hanem a génkezelt-robot költő lábában, az viszont teljesen mellékes, a vers a fontos!” - mondta az egyik szerkesztő Gyökér Titusznak, amikor az említést tett a díjnyertes, gyenge haikuról és a rossz fordításról.
Amikor a kis hüllő háromszor végigcsörgött, Titusz felemelte a kagylót.
„Üdvözletem, tanár úr! Kapcsolja be a számítógépét, perceken belül e-mail-je érkezik!” A vonal megszakadt. Gyökér Titusz tanácstalanul állt a kis őshüllő mellett, kezében a telefonkagylóval.
A hang olyan volt, mintha régi magnetofonszalagról hallotta volna. A háttérben susogás és beteg tüdő zihálása hallatszott.
Néhány perc múlva a tanár bekapcsolta hatvannégy bites számítógépét. Az e-mail gyorsan megérkezett.
Kedves Titusz,
számításaid szerint huszonnégy év telt el találkozásunk óta. Ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi tíz évben lerövidültek az évszakok, akkor úgy is mondhatjuk, hogy felgyorsult az idő, s akkor csak tizennégy éve nem találkoztunk. Saját mércém szerint három éve. Nos, nem szeretnék váratlan meglepetést, esetleg szívszélhűdést okozni neked, hiszen ma pontosan hatvanöt éves vagy, ezért fogadd jókívánságaim és ajándékom, amellyel hamarosan tiszteletem teszem nálad!
Sorstársi üdvözlettel: Zime Zumm
Gyökér Tituszt nem érte gutaütés, sem infarktus. Tudta, vagy inkább csak erősen érezte, hogy Zime Zumm nem pusztult el. Lévén, hogy csak értelemmel rendelkezett, természetes, hogy beszökött a cyber-elektronikába.
Gyökér Titusz albérleti lakása tulajdonképpen egy régi kisvállalkozó átalakított, nyolcszor öt méteres autójavító műhelye volt. Stabil elválasztó falakat nem építettek bele ugyan, de a helyiséget bármikor kettéválasztható, vagy síneken mozgatható falakkal négy részre osztható lakássá lehetett változtatni. Ily módon, a matematika egykori zseniális tanítója egy egész lakással rendelkezett. Most a kis elektromos motor segítségével elrekesztette a dolgozószobának kijelölt negyedet. Néhány másodperc múlva, a polieszter falakon pókhálóra emlékeztető, villogó kék szálak kezdtek vibrálni. A hang, amely megszólította, a falakból szólt hozzá.
„Barátom... biztosítalak, hogy nem az EUDEPOK trükkjének vagy az áldozata. A falakon lényegem vibrál. Zime Zumm vagyok, és elhoztam az ajándékom. A CD-t kiveheted a komputerből, és azonnal apró darabokra zúzhatod, ám arra kérlek, hallgass meg, mielőtt cselekednél!”
- Nagyon naivnak és butának kellene lennem ahhoz, hogy higgyek neked - mondta a tanár.
Zime Zumm nevetett és a polieszter falakon a kék fény úgy vibrált, mint villám az éjszakában.
- Mit kérsz cserébe az ajándékért? - kérdezte Titusz.
Zime Zumm újra nevetett.
„Nekem nem kell bizonyítanod, hogy milyen okos vagy, azt úgyis tudom, de tanár úr, a nép, az sajnos nagyon buta, sőt írástudatlan!”
- A népet egyének alkotják - szólt a tanár -, az írástudatlanok pedig azok az egyének, akiknek nem felelt meg semmilyen fajta pártoskodás.
„És a szegény munkások, akiket a hatalmas korporációk kihasználnak? Közös ügy oldalán állunk, tanár úr!” - mondta Zime Zumm.
- Nem hiszek neked! - mondta a tanár.
„Tudom, de kérlek, helyezd a CD-t a számítógépbe! A filmen az emberiség jövőjét láthatod.”
- Inkább a génkezelt-robotokét - mondta Gyökér Titusz, amíg a CD-t a számítógépbe helyezte.
- Mi ez? - kérdezte később a tanár. - Vérfürdő? Vagy csak egy hollywoodi rémfilm arról, hogy a robotok lemészárolják az embereket!
„Ejnye, tanár úr, már csak egy lelked van, a költői. Azt viszont az Ősok, az Örök Forrás a teremtéskor hittel is felruházta. Gondolkodj csak! Már az első találkozásunkkor megmondtam neked, hogy én nem kizárólag a rossz megtestesítője vagyok. Én az Egyensúly ügynöke vagyok! Egy rohadt spicli, ahogy te neveztél, nem oly régen, a vendéglőben. A feladatom az egyensúly megőrzése! Ettől őszintébben még egyetlen ügynök sem beszélt!”
- Nem vagyok a robotok híve, tudhatod! - szólt a tanár. - Az egyensúly mérlegét inkább az emberek javára billenteném!
„Ismétlem: egy ügy oldalán állunk, tanár úr! A film végén néhány általad is tiszteletben tartott politikus, történész, író és pszichológus véleményét hallhatod. A jó és a rossz örök harca arra jó, hogy a teremtés koronája eljusson a tökéletesig, ha úgy tetszik, a Nirvanáig!”
- Ha az ember tökéletessé válik, mit fog kezdeni önmagával?
„Erre a kérdésre én nem válaszolhatok. Annyit azonban elárulok, hogy azon a szinten már az Ősoknak teheted fel a kérdéseidet! Gondolkodj tovább! Hatvanöt éves vagy, és senkid sincs. Se feleséged, se gyereked, se kutyád, se macskád! Csak a verseid. Elismert költő vagy, de azok, akik vállalták a pártoskodást, többre vitték. Őket majd tanítják iskolákban, interroyos újságok védjegyeként használják neveiket, neked meg csak egy emléktábla jut majd a garázslakásod falára.”
- Maradék hiúságomra építesz, alapok nélkül! - szakította félbe Zime Zumm érvelését Gyökér Titusz.
„Látod, már emberi hiúságodból is csak töredékek maradtak. A matematikusok szerint, hol az egyensúly? A végeredményben, vagy a folyamatban?”
A falakon vibráló-cikázó kék fényszálak lecsillapodtak. Szinte mosolyogtak Gyökér Tituszra, a költőre.
„Most a szemembe néz, én meg az ő szemébe” - gondolta a tanár, ám bizonytalan volt számára, gondolja-e ezt, vagy csak a lelkéből fakadó érzés tűnik gondolatnak. „Mit tehetek, hogyan cselekedjek?” - kérdezte csak úgy magában, lényegétől, a költői Én-től.
„A legkevesebb, amit tehetsz, hogy megírod. Valamennyivel több, ha közzé is teszed valamelyik képernyős újságban! Amit a filmen láttál, a Déli régió katonái voltak, robotoknak álcázva. Céljuk pedig az Unió felbomlasztása és a Nyugati régiók politikai-gazdasági életének ellenőrzése, irányítása. Ha elérik céljukat, nem lesz többé egyensúly! Ha nincs egyensúly, bezárul az út a tökéletesség felé. Ha nincs út, nincs jövő. Ha nincs jövő, az Örök Forrás visszahúzódik önmagába!”
Gyökér Titusz ismét a számítógép képernyőjére tekintett. A képernyőről az ősz hajú, hidegkék szemű ember, a volt katonatiszt, az ügynök integetett.
„Tanár úr, köszönöm, hogy megértettél! Nemsokára találkozunk a tökéletesség világában! Vagy a harc mezején, ahogy tetszik, tanár úr!” - mondta Zime Zumm nevetve, és eltűnt a számítógép képernyőjéről.
A garázslakásban még sokáig visszhangzott az ügynök nevetése.
