1997. május 26-án tragikus hirtelenséggel elhunyt kollégánk, Keszég Károly újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője (az újság utolsó száma pár héttel korábban, május 9-én jelent meg). Halálának első évfordulóján barátai és tisztelői a szülőfalujában, Padén, megtartották az első Keszég Károly Emléknapot, amelynek a szervezését a továbbiakban a helyi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör vállalta fel és teszi ezt ma is. Erre az alkalomra Közegellenállás címmel jelent meg Keszég Károly válogatott írásait tartalmazó könyv. És ekkor született meg a riportpályázat ötlete is, amelyet a következő évben, szintén Közegellenállás címmel meg is hirdettünk.
Cs. Simon István író, költő, újságíró vetette fel, ötévenként egy-egy kötetben jelentessük meg a díjazott riportokat, hogy valami tartós nyoma is maradjon ezeknek a korrajzoknak is tekinthető munkáknak. Ez az elgondolás 2009-ben valósult meg, amikor napvilágot látott a Kompravaló című kötet. Benne a riportpályázat első tíz évének (1999–2008) díjazott szövegeivel. A kiadvány megjelenését a Szülőföld Alap és a Tartományi Művelődési Titkárság támogatta, kiadója a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet volt.
Aztán ismét elmúlt egy évtized és hamarosan az olvasókhoz kerül a riportpályázat második tíz évének (2009–2019 közötti időszak, ami tizenegy év, viszont 2017-ben elmaradt a pályázati kiírás) díjazott műveit magában foglaló könyv. Ezúttal Útravaló lesz a címe, társkiadói pedig a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
A cím nem arra utal, hogy a kötetet azoknak készítjük, akik útra kelnek és elhagyják a szülőföldjüket. Éppen ellenkezőleg, az itt maradóknak szánjuk olvasmányként. A középiskolásoknak és az egyetemi hallgatóknak, akik arra készülnek, hogy hamarosan az otthonuktól távolabb, más városokban kezdjék meg a tanulmányaikat. A kalandra vágyóknak, akik időnként új tájak felfedezésére indulnak, de mindig visszatérnek oda, ahol gyökereket és szárnyakat kaptak. „…a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják, hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják meg, a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni vagy inkább repülni.” (Goethe)
A könyv riportjaiban egyaránt szó van a tartásról, a valahova tartozásról, és a szárnyalásról, az új utak bejárásáról. Találkozunk Amaijal, a mongol badachinnal, megérint bennünket a háború szele, betekintünk a fogyatékossággal élők világába, végigizguljuk egy család küzdelmét a kábítószerrel, olvashatunk az örökbefogadásról, a családon belüli erőszakról, az elvándorlásról és a honvágyról, a szexiparban dolgozó egyetemistákról, a félrenevelt nemzedékről, a nemi egyenjogúságról, az agglegénysorsról… 320 oldal, több mint 30 szerző, 48 díjazott írás.
Még néhány nap, és a Kompravaló mellé felkerülhet a könyvespolcokra az Útravaló is. Köszönet a támogatásért a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!
