2025. október 22., szerda

Húsvéti híradás

Vajdasági körúton a kárpátaljai Kovács család

A Magyar Nemzeti Tanács Húsvéti híradás címmel zenés áhítatos koncertsorozatot szervez a húsvéti várakozás és a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program jegyében – így csatlakozva a Mindannyian! elnevezésű kampánysorozathoz, és így buzdítva a magyar állampolgársággal is rendelkező vajdasági magyarságot, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a május 26-ai európai uniós parlamenti választásokon, azokat az értékeket képviselő magyar jelölteket támogatva, akik ugyanazokat az értékeket tartják fontosnak, amelyekről a kárpátaljai Kovács család: Kovács Sándor (ének, gitár), Kovács Erika (ének), Kovács Abigél (ének, fuvola), Kovács Dániel (hegedű) és Kovács Tamás (nagybőgő) ünnepi zenés családi műsora is szól. Ezek: a magyarság összetartozása, az egymás iránti szolidaritás, közös múltunk és kulturális örökségünk, Magyarország Kormánya nemzetegyesítő törekvései és eredményei, a család és a gyermek közösségmegtartó ereje, valamint az isteni gondviselésnek az a tanúságtétele, amely ezer éven át megtartott bennünket a Kárpát-medencében, és amely magyar jövőnk és keresztény bizakodásunk záloga is egyben. A szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak!

A délvidéki körút állomásai:

Április 12., péntek

17.00 óra Törökkanizsa, Branislav Nušić Könyvtár (Dusán cár utca 4.)

19.00 óra Zenta, Művelődési Ház kamaraterme (Fő tér 4.)

2019. április 13., szombat

16.00 óra Szaján, Művelődési Otthon (Nagy utca 98.)

18.00 óra Csóka, Művelődési Ház (Tito marsall utca 2.)

Április 14., vasárnap

09.30 óra Szabadka, Református templom (Zombori út 6.)

18.00 óra Ada, Szentháromság-templom (Felszabadulás tér 17.)

Zenés áhítat a szentmise után

Április 15., hétfő

18.00 óra Regőce, Lázár cár konakja (Szent Száva utca 52.)

20.00 óra Nemesmilitics, Kultúrotthon (Dositej Obradović utca 8.)

Április 16., kedd

17.00 óra Bezdán, Bezdáni Helyi Közösség (Fasizmus áldozatainak utcája 3.)

19.30 óra Bácsgyulafalva, Kis Ferenc Általános Iskola (Felszabadulás tér 2.)

Április 17., szerda

18.00 óra Doroszló, Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület

(Nikola Tesla utca 60.)

20.00 óra Gombos, Gombosi Tűzoltóotthon (Erdő utca 3.)

Április 18., csütörtök

17.00 óra Magyarkanizsa, József Attila Könyvtár (Damjanich utca 2.)

20.00 óra Tornyos, Művelődési Ház (Szent István utca 3.)

Április 19., péntek

09.30 óra Bácsfeketehegy, Református templom imaterme (Testvériség utca 26.) zenés áhítat a nagypénteki istentisztelet alatt és után.

„Manapság mindenki várja az újabbnál újabb híreket. Mi most egy szokatlan

híradással érkezünk Kárpátaljáról, ahol éljük mindennapjainkat kegyelemből, Isten

szeretetéből, jóságából. Szokatlan, de annál nagyobb hírt hozunk. Van feltámadás! Húsvét

előtt mi másról is szólhatna örömünk, mint arról, hogy mindenkinél balgább az, aki csak

az evilági életben reménykedik. Nekünk odahaza talán az a legnagyobb biztatás, hogy az

élet folytatódik, nem is akárhogyan: a mi feltámadott Urunk oldalán, a Mennyei Kórusban.

Ez a mi reménységünk; túl kell látnunk ezen az enyészetre megért világon, és egy Túrmezei

Erzsébet sorral megkérdezni önmagunktól: »Van-e húsvéti hited?«” (Kovács Sándor)

Számítunk megtisztelő részvételükre! – áll a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata tájékoztatójában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel