2024. június 3., hétfő

Ma kezdődik az Ünnepi Könyvhét

A vajdasági könyvkiadók és szerzők is ott lesznek Budapesten

A 92. Ünnepi Könyvhét szeptember 5-éig a Vörösmarty tér mellett a Vigadó tér és a Duna-korzó területén várja az érdeklődőket Budapesten.

A rendezvényen 140 könyves pavilonban, 173 kiadó kínálja a könyveit és két színpadon reggel 10 és este 7 óra között több mint 70 könyvbemutató beszélgetést tartanak – olvasható a szervező, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) tájékoztatójában.

Az esemény csütörtökön a Vám- és Pénzügyőrség fúvószenekarának felvonulásával és térzenéjével veszi kezdetét, a megnyitó beszédet Szabó T. Anna költő, író, műfordító tartja.

Mint írják, ebben az évben fokozott figyelemmel és elővigyázatossággal, szellősebb beépítéssel, fertőtlenítő állomások kihelyezésével, maszkokkal is készülnek.

A gyerekeket a Vigadó téri gyerekkönyvrészlegnél Kárász Eszter és Mesezenekara, valamint a Betűtészta Kiadó bábjátéka és más játékos, zenés, programok várják.    

A Korzón jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is.

Első alkalommal jelenik meg kiadványaival az Ünnepi Könyvhéten a Magyar Nemzeti Múzeum, amely három kötetet mutat be: Rosti Pál fotográfus albumát, a Metszéspont című kötetet, amely Trianonról szóló tanulmányokat tartalmaz, és az Ars et virtus. Horvátország – Magyarország: 800 év közös kulturális öröksége című kiadványt. 

Pénteken a Canarro zenekar, szombaton Müller Péter és a Könyvhat koncertjével zárul az este a Vörösmarty téri színpadon.

Hagyományosan a megnyitó után adják át Szép Magyar Könyv 2020 verseny díjait is. A versenyen 83 kiadó vett részt, összesen 147 kötettel jelentkeztek a kiadók. A benevezett könyvek kínálata nagyon színes volt, ezért a hagyományos kategóriákon kívül létrehozták a Múzeumi művészeti könyvek díjat, illetve megosztották az Év Illusztrátora kategóriát felnőtt- és gyermekirodalomra – áll a közleményben.