A budapesti Gózon Gyula Kamaraszínház Agyigó – Egy nő sorsa a XX. században, azaz Szabó Magda, az ember című előadása zárta vasárnap este a Magyar Teátrumi Társaság és a Híd Kulturális Alapítvány szervezésében Zentán lezajlott TeátrumHíd Fesztivált. Ez az utolsó előadás, melyre a Művelődési Házban került sor, a szívünk legmélyéig hatolt. A Szabó Magdát alakító Nagyváradi Erzsébet Jászai Mari-díjas színművésznő színpadi estje Szabó Magda írónő kevésbé ismert arcait mutatta meg a közönségnek. Láttuk az írót, a költőt, a feleséget, az embert, aki küzdött, félt, harcolt, szeretett. Támaszként, lelki társként állt mellette férje, Szobotka Tibor író, műfordító. Nagyváradi Erzsébet művésznő által a gyermekkorából, a dacos kislányból is kaptunk egy szeletet, megláttuk a fiatal nőt, akire rátalált a szerelem és megismertük az asszonyt, akitől a halál elválasztja szerelmét – vagyis az ember legszemélyesebb történetei jelentek meg a színpadon, amelyekről Szabó Magda meglepő őszinteséggel vall köteteiben. Az írónő verseiből és önéletrajzi ihletésű prózaköteteiből az előadást Czeizel Gábor szerkesztette. Gitáron közreműködött Vasicsek János.
A lebilincselő előadás után egy pódiumbeszélgetésre is sor került Nagyváradi Erzsébet színművésszel és Vasicsek János dalszerzővel, aki egyben férje és alkotótársa is. A beszélgetést Loboda Árpád, a Pannon Televízió kiemelt szerkesztője vezette. Őszintén vallottak arról, hogyan szűrődik át a művészi hivatás a mindennapokba, mit jelent alkotó embernek lenni. Nagyváradi Erzsébet még azt is elárulta, hogy szerb családból származik, Tökölön szerbhorvát óvodába járt és a szerbhorvát néptánccsoport tagja volt.
A pódiumbeszélgetés után Nagyváradi Erzsébet színművésznő minden fáradságot félretéve még a Magyar Szó kérdéseire is készségesen válaszolt. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hol találta meg magát ebben a szerepben, mekkora kihívás Szabó Magdát alakítani.
– Így a 108. előadás után már az is nagy kérdés, hogy ez mennyire Szabó Magda, vagy mennyire vagyok én, de azt hiszem, hogy mind a kettőnk. Úgy gondolom, hogy a Jóisten azért adott nekünk angyalszárnyakat, hogy mi a hírnökei legyünk és Szabó Magdának én lettem az országban a szócsöve. A Régimódi történetet (Szabó Magda családregénye) is száz felett játszottuk, aztán ment tovább a Szabó Magda-életem, mert eljátszottam Az ajtóban az írónő szerepét, és ez a harmadik Szabó Magdám. Amikor negyvenéves voltam, az igazgatónőnk úgy gondolta, hogy egy önálló estet kell nekem csinálni. Czeizel Gábor rendező úr hozta a prózákat és kaptam néhány hónapot, hogy elolvassam az összes Szabó Magda-verset, és utána egyeztettünk, melyiket érzem a magaménak, melyiket érzem oda illőnek. Egy három hónapos szerkesztéssel született meg ez az est, persze azóta nagyon sok mindenben formálódott, mert először két felvonás volt, csak sok olyan meghívást kaptunk, hogy hetven percet kértek, és össze kellett egy kicsit zsúfolni. Szóval nagyon sokat formálódott az évek alatt. Én ugye Szabó Magda életét végigjátszottam Az ajtóban, majd az édesanyját és a nagymamáját a Régimódi történetben, tehát nagyon enyém a szerep. Számomra minden Szabó Magda-szerep jutalomjáték. A kollégák imádnak Szabó Magdát játszani, még a férfiak is, mert gyönyörű tolla van. Ha van valami feladatom, amiért én megszülettem erre a földre, akkor úgy néz ki, hogy 52 évesen kiderült, egy gyönyörű keresztet kaptam a hátamra, egy Szabó Magda,keresztet, és ameddig élek, addig lesz Agyigó, és nekem ez a feladatom.
Az előadás utáni beszélgetésben elhangzott, hogy találkozott is Szabó Magdával. Megosztaná velünk a találkozásuk emlékét?
– Kezdő színésznő voltam, 28 év körüli lehettem, a Nemzeti Színház fiatal vezető művésznője, és Mecner János rendező úr rendezte a Régimódi történetet. Mi mindig Shakespeare-eket játszottunk, tehát nem találkoztunk még élő íróval, akkor még nem volt divat kortársakat játszani, és a főpróbahéten mondták, hogy jön be Szabó Magda. Fenn voltunk a színpadon, és kikukucskáltam a 80 éves Szabó Magdára, hogy lássam, hogy néz ki a kislányom, hiszen én az édesanyját játszottam. Lepróbáltuk a jelenetet, és utána a szünetben Magda a nyolcvan évével szinte futott felém, a nyakamba ugrott, és édesanyámnak szólított. Elmondta, nagyon sok Régimódi történet-premiert látott már az országban, és én vagyok az első színésznő, akiben az édesanyja reinkarnálódott a hanglejtésével, a testalkatával, a gesztusával, a szemével. Magda nagyon büszke volt rám, és én is erre a pillanatra, de akkor még nem tudtam, hogy nekem a Magdával ekkora történetem lesz. Ő azt mondta, hogy én leszek az országban a legnagyobb Csehov-színésznő. Ez még nem annyira valósult meg, lehet, hogy előbb-utóbb utolér, de egyikünk sem sejtette, hogy az a kis keszkenő, ami az édesanyjáé, Jablonczay Lenkéé volt, és amit én tőle a Régimódi történet premierjére kaptam, ekkora utat fog bejárni, hiszen minden Szabó Magda-előadáson itt van velem.
Nyitókép: Nagyváradi Erzsébet Jászai Mari-díjas színművésznő Szabó Magdaként / Gergely Árpád felvétele
