Kilyén Ilka, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésznője jelenleg a Csíki Játékszín előadásában, a Jókai Mór regénye alapján készült Gazdag szegények darabban játssza a női főszerepet. E mellett azonban továbbra is járja a vidéket irodalmi összeállításaival, valamint legújabb, Szétszórtan című monodrámájával, amely egy magyar család sorsán keresztül ad korrajzot a múlt század első feléről.
A Kemény János-díjjal, Bartók Béla-emlékdíjjal, Magyar Örökség díjjal és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett színésznő a hét végén a zentai színházban lépett közönség elé a magyar kultúra napja alkalmából. A színművészt az előadás után kérdeztük.
Odahaza hogy fogadta a közönség az arisztokrata család történetét?
– Mindenütt egyfajta döbbenettel. Hiszen nem tudtunk ezekről a családi dolgokról sokáig semmit. Az előadás emberközelbe hozta az egyéni sorsokat; az arisztokráciát nem elérhetetlen magasságba emeli, hanem emberi mivoltában ábrázolja. A hatalom az elmúlt ötven évben ugyanis manipulálta a közvéleményt, másként mutatta be az egykori világot, mint amilyen valójában volt. Olyan emberhez méltatlan helyzetbe hozott családokat, hogy például Marosvásárhely híres polgármesterének a felesége három lej havi nyugdíjból kegyelemkenyéren élt, hiszen egy kiló kenyér majdnem két lejbe került. Egy kicsi, ablaktalan, fűtetlen szobában lakott. Mindezt onnan tudom, hogy nagyanyámhoz gyakran bejárt melegedni esténként, s ott elbeszélgették a volt időket. Persze az ilyen ember hamar elpusztult, mert hát ki bírja az ilyen életet.
Váradi Aranka sorsát bármelyik Kárpát-medencében élő nő magáénak érezhetné?
– Igen. De úgy gondolom, nemcsak a huszadik században, hanem a huszonegyedik században is vannak hasonló sorsú asszonyok, akiknek az a drámai élet jutott osztályrészül, hogy szétszórtan él a családjuk. Talán annyiban jobb most a világ, hogy szabadabbak a határok.
Bánffy Miklós gróf és Váradi Aranka színművész történetén keresztül egy történelmi kor tárul fel a néző előtt. Jellemző volt a kettejük élete a háborús és a háború utáni esztendőkben?
– Nagyon örvendek, hogy ezt kérdezi, mert izgalommal állítottam össze a műsort, hiszen éppen az volt a célom, hogy megmutassam a történelmi fordulatok hozta kiszolgáltatottságot. Az egyéni tragédiákat és a megváltozott világhoz való alkalmazkodást. Bánffy Miklós erdélyi főúr és ismert író utolsó tragikus évei Kolozsváron, Bánffyné Váradi Arankának, a Nemzeti Színház művésznőjének küzdelme a megélhetésért, valamint lányuknak, Bánffy Katalinnak boldog, diplomatafeleség-élete Amerikában. Ezt mutatja be az előadás a nő, az anya, a feleség szemszögéből. Hogy jellemző volt-e? Mindenképpen. A hányattatás jellemző volt a művészvilágra, az értelmiségre, az arisztokráciára. A küzdelmet pedig gazdag, szegény egyaránt átélte és megtapasztalta. Az 1944 és 1952 közötti időszakról szól a monodráma, amikor a családokat szétszakította a háború és az azt követő események.
Naplók, korabeli újságkivágások, visszaemlékezések alapján állt össze a történet. Hogy kerültek a kezébe ezek a dokumentumok?
– Marosvásárhelyen él egy irodalomtörténész, Marosi Ildikó, aki felfigyelt egy korabeli újságcikkre, amelyben Váradi Aranka beszélt a naplójáról. Nagy nehezen megtalálta a lányát Tangerben, és tőle hallott a bőrkötéses naplókról, amelyeket a színésznő tízéves kora óta folyamatosan vezetett. Ezek közül valahány eltűnt ugyan, de jórészük előkerült. Jelenleg a Színháztörténeti Intézet őrzi a naplókat. Úgy gondoltam, hogy a nagyon precízen megírt, pontos jegyzetek kiindulási pontot, alapot jelentenek egy család sorsát bemutató monodrámában. Érdekesen ábrázolja a színésznő helyzetét, az arisztokrata világot, a férj és a feleség küzdelmét, az írói lét bizonytalanságát. Felhasználtam Bánffy Miklós emlékiratait és más írásait, valamint Bánffy Katalin visszaemlékezését is.
Bánffy Miklósról keveset tud a közvélemény. Ma sem mint írót, sem mint politikust nemigen ismerik. Pedig az ő nevéhez is fűződik, hogy Sopron a Leghűségesebb város címet kapta.
– Nem véletlenül hallgatták el az elmúlt évtizedekben a nevét. Erdély-trilógiája (Erdélyi történet I–III.; Megszámláltattál… (1934), És híjjával találtattál (1937), Darabokra szaggattatol (1940); a szerk. megj.) Móricz Zsigmond trilógiájához fogható. Íróként egyébként a Kisbán Miklós álnevet használta, éppen azért, mert nem akart visszaélni azzal a társadalmi helyzettel, amit neki nem a grófi cím, hanem a rendkívüli szellemi kapacitása adott. És igen, azt is tudni kell róla, hogy rendkívül fontos szerepe volt a Trianon utáni soproni népszavazás megszervezésében, amikor arról dönthetett a város lakossága, hogy Ausztriához vagy Magyarországhoz kíván-e tartozni.
Megfogalmazható néhány mondatban ennek a darabnak a sugallata?
– Olyan emberekre hívja fel a figyelmet, akikről keveset tudtunk. És talán felnyitja a szemünket arra, hogy számtalan olyan értékünk van, amiért érdemes elmélyedni a magyar kultúrában, ami nagyon gazdag, és sok szépséget rejt.
Kilyén Ilka zentai fellépését a Wass Albert Követőinek Asztaltársasága szervezte.
