2025. május 30., péntek

Dúlnak a harcok Damaszkuszban

Heves harcok törtek ki tegnap hajnalban a szíriai fővárosban, bombarobbanások zaja hallatszott a város két keresztény negyedének közeléből – jelentette az AFP.

A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) közlése szerint a konfliktus kirobbanása óta először törtek ki utcai harcok a Báb-Sarki és Báb-Tuma keresztény negyedek közelében lévő utcákon.
A keresztények a lakosság mintegy tíz százalékát teszik ki Szíriában, jelentős részük távolságtartóan viszonyul a felkelőkhöz, mivel attól tartanak, hogy a felfordulásból végül majd az iszlamisták kerülnek ki győztesen. A fővárosban a ramadán első napján, július 20-án is még ádáz harcok folytak a fegyveres felkelők és a rezsimhez hű erők között, később azonban a harcok színhelye Aleppóba helyeződött át.
Az északi nagyvárosban a tegnapra virradó éjszaka során változatlan hevességgel folytak a harcok.
Az OSDH szerint kedden összesen 124 ember – 62 katona és 27 felkelő – vesztette életét az ország területén folyt összecsapásokban.

Szíriai felkelő (Beta/AP)

Egy interneten közzétett videofelvétel szerint a szíriai lázadók kivégezték Bassár el-Aszad elnök több hívét az ostromlott Aleppó városában. A YouTube videomegosztó portálon kedden megjelent felvételen jól látható, amint fegyveres lázadók a damaszkuszi rezsimmel szemben álló Szabad Szíriai Hadsereget éltetik, majd egy Aszad elnökhöz közel álló törzs foglyul ejtett tagjait kivégzik. A fegyveresek a foglyokat a falhoz állították, és agyonlőtték őket.
Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet az elmúlt hetekben ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy mind a kormányerők, mind az ellenzék kivégzéseket hajt végre.
Egyre nehezebbek az életkörülmények Aleppóban, Szíria egyik legnagyobb városában a kormányhű erők és a felkelők közötti harcok miatt. Emellett sok önkéntes érkezik külföldről a rendszer ellen küzdők megsegítésére, akik állítólag már föld-levegő rakétákra is szert tettek.
Az AP helyszíni tudósítása szerint Aleppo hárommilliós lakossága egyre kevesebb élelmiszerhez jut, akadozik a gáz- és áramszolgáltatás. Az egyik humanitárius aktivista szerint a város lakói közvetlen életveszélyben vannak, mivel a kormányerők vaktában lövöldöznek, kioltva civilek életét is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel