2025. május 30., péntek

A hadsereg lövi Damaszkusz peremkerületeit

Újra megvétózta Oroszország és Kína a szír kormány büntetését a Biztonsági Tanácsban

Feszült helyzet alakult ki tegnap Damaszkuszban az előző napi merényletek után, a hadsereg tegnap ágyúval lőtte a főváros nyugati és délnyugati peremkerületeit, és harcok robbantak ki a városközpontban, a kormány épületénél.

Damaszkusz több kerületéből kora délelőtt százával menekültek a lakosok a heves harcok és a becsapódó lövedékek miatt. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint a hadsereg egy közeli hegyről lőtte a külvárosi kerületeket, amelyek néhány kilométerre vannak az elnöki palotától. A lázadók azt állítják, hogy lelőttek két helikoptert és harcképtelenné tettek öt harckocsit. Katonai forrásokból ezeket az információkat nem erősítették meg.
Harcok robbantak ki tegnap a miniszteri tanácsnak (kormánynak) helyt adó hatalmas épületegyüttesnél és a damaszkuszi egyetem területén. A helyi lakosok szerint a harcokban legalább egy ember meghalt. Azt mondták, hogy a hadsereg mesterlövészeket küldött az épületek tetejére, miután a felkelők megtámadták a miniszterelnöki hivatalnál lévő páncélozott járműveket és az iráni nagykövetség mögötti úttorlaszokat. Egy helyi lakos szerint a mesterlövészek mindenkire tüzet nyitnak, ezért senki sem merészkedik ki az utcákra.
A hadsereg támadta a felkelők állásait a déli Daraa, az északi Idlib és a keleti Deir-ez-Zór tartományokban is. Szíriában szerdán 214-en haltak meg az erőszakcselekményben, közülük 124-en civilek, 62-en katonák, 28-an felkelők voltak. A fővárosban – ahol az utóbbi öt napban példátlanul heves harcok folytak – 38 a halálos áldozatok száma – jelentette tegnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (SOHR).
A szerdai robbantásos merényletben életét vesztette Daúd Radzsha védelmi miniszter, helyettese, Aszef Saukat katonai hírszerzőfőnök, Bassár el-Aszad elnök sógora – aki a rezsim egyik legrettegettebb tagja volt –, valamint Haszán Turkmáni tábornok, volt védelmi miniszter, az Aszad-rezsim elleni felkelés elfojtását irányító válságstáb vezetője. A detonációban többen súlyosan megsebesültek, köztük Mohammad Ibrahím as-Saar belügyminiszter és Hisám Ihtjár szíriai hírszerzési főnök, a megtorlások egyik fő irányítója.
Közben Bassár el-Aszadról felvételeket mutatott az állami tévé, amint beiktatta új védelmi miniszterét. Az elnök nem mutatkozott nyilvánosan a szerdán három fontos emberét is megölő robbantás óta, ezért többen azt találgatták, hogy megsérült-e a merényletben. A meggyilkolt védelmi miniszter utódja, Fahad Dszászim al-Freidzs tábornok az állami tévé szerint tegnap letette az esküt Bassár el-Aszad elnök előtt.

Fahad Dszászim al-Freidzs tábornok, az új védelmi miniszter leteszi az esküt Bassár el-Aszad elnök előtt (Beta/AP)

Aszad a robbantás óta nem mutatkozott nyilvánosan, éppen ezért megindultak a találgatások hollétéről. Egyes források azt feltételezték, hogy Aszad is megsérült a merényletben, mások szerint csak elővigyázatosságból menekült a tengerparti Latakia városába. Damaszkuszi tisztviselők viszont azt állították, hogy Aszad keményen dolgozik az irodájában.
Oroszország és Kína megvétózta tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett nyugati határozattervezet elfogadását. A tervezet újabb szankciókkal sújtotta volna a szíriai kormányt, ha továbbra is nehézfegyvereket vet be a felkelők ellen, és nem vonja ki katonáit a városokból. Ez volt a két ország harmadik vétója Szíria ügyében 2001 októbere és idén február után. A BT-ben a 15 tagból 11 támogatta a tervezetet, kettő tartózkodott.

Magyar ember Magyar Szót érdemel