2024. május 6., hétfő

Harmincnyolc Ady-ösztöndíjas

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács pályázatára 95 diák jelentkezett

Az idén harmincnyolc kiemelkedően tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetű vajdasági diák részesült Ady Endre-ösztöndíjban, melynek pályázatáról és odaítéléséről tegnap tartottak sajtótájékoztatót Szabadkán, a Pedagógusházban. Az eseményen részt vett Szűcs Emese, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács bírálóbizottságának elnöke, és néhány támogatásban részesült tanulóval sor került a szerződés aláírására is.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából a Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg az ösztöndíjak kiosztása.
– Az ösztöndíjpályázat lebonyolítója, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács 2023. november 3-án hirdette meg a pályázatot. Összesen 95 kérelem érkezett Vajdaság számos településéről, a 6.-tól a 12. évfolyamos tanulók köréből. Ebből 38 diák részesült egyszeri, 100 ezer forint összegű, dinár ellenértékű támogatásban. Ezúton is szeretnénk megköszönni az anyaországnak a hozzájárulást, mellyel segítik a szociálisan hátrányos helyzetű, de tehetséges diákokat tehetségük kibontakoztatásában, ezzel megalapozva a jövőbeli sikereiket – mondta a bírálóbizottság elnöke.
A családoknak egy nagyon részletes adatlapot kellett kitölteniük, majd beküldeni a szervezőbizottság számára, és így a bírálóbizottság esetében pontozásra kerültek a tanulmányi eredmények, versenyeredmények és a szociális helyzet. A kimagasló tanulmányi eredmények igazolásánál pontozták a tanulmányi átlagot, a 2022/23-as iskolai év versenyeredményeit, a tehetségpont-igazolásokat és a tehetségpont-ajánlásokat is. A szociális helyzetet befolyásoló tényezők esetében pedig figyelembe vették az egy főre eső jövedelmet, ha a tanuló nagy családban él, árva, félárva, ha a szülő egyedülálló, ha regisztrált munkanélküli, vagy ha a családban található tartósan beteg vagy pedig fogyatékkal élő családtag. A Tehetségsegítő Tanács bírálóbizottságának döntése után az anyaországi illetékesek is áttekintették a dokumentumokat, és jóváhagyták a listát.
– A szerződéseket elküldtük az ösztöndíjasok számára aláírásra, akik azt visszaküldték a megfelelő dokumentációkkal együtt, majd sor került a kifizetésekre. Az ösztöndíjasoknak azonban lesz még egy feladatuk júniusban. Egy beszámolót kell írniuk, hogy elmeséljék, hogyan és mivel segítette őket az anyagi támogatás. Elmondhatjuk az előző évek tapasztalatai alapján, hogy a tanulók az alapvető szükségletek költségének fedezésére fordítják az összeget, mint például taneszközök, tankönyvek, számítógépek, sporteszközök, hangszerek, valamint érettségi-, felvételi-felkészítőkre, vagy akár osztálykirándulások költségeire is. Az ösztöndíj odaítélésének elsődleges célja olyan kimagaslóan tehetséges diákok segítése, akik hazai és nemzetközi versenyeken értek el kimagasló eredményeket. Ez egy hozzájárulás tehetségük és képességeik további fejlesztéséhez – összegezte Szűcs Emese.
A királyhalmi Rozsnyik Attila a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium első osztályos diákja. Mivel számítástechnikai-informatikai szakon tanul, ezért a pénzt elsősorban hardveres fejlesztésekre fordítja, de szeretne sportfelszereléseket is vásárolni. Mint mondta, boldog és hálás, amiért megkaphatta az ösztöndíjat.
A nyolcadikos Szarka Hanna a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója. Elárulta, mivel nyolc éve szertornázik, a fejlődése érdekében sportszerekre költi az ösztöndíját. A jövőben egészségügyi középiskolában tanul tovább, a későbbiekben pedig egyetemre szeretne iratkozni.

Nyitókép: Megtörtént a szerződések aláírása / Dér Dianna felvétele