2025. október 22., szerda

Este nyolcig vásárolhatunk

A szerb kormány döntése értelmében december 26-án és 27-én 20 óráig lehetnek nyitva a boltok, a kávézók, a kereskedelmi létesítmények, az éttermek és a bevásárlóközpontok. A korlátozások enyhítése a fodrászatokra, szépségszalonokra és az edzőtermekre is vonatkozik.

A felsorolt helyeken szigorúan ellenőrzik a szabályok betartását – jelentették be az illetékesek. Elsősorban azokat a bevásárlóközpontokat figyelik, amelyek területe nagyobb 300 négyzetméternél: a kiskereskedelmi üzleteket csoportosító központokban ugyanis az új rendelkezések szerint 9 négyzetméternyi területet kell biztosítani látogatóként. A biztonsági embereknek a vásárlók száma mellett folyamatosan figyelniük kell a maszk használatára és az előírt távolság betartására is. A terepet jóval több felügyelő járja majd, akik fokozottan ellenőrzik a Kopaonikon és Zlatiboron működő szállodákat is.

A korábbi rendeletek értelmében a kulturális intézmények este kilencig tarthatnak nyitva. Ugyanez a korlátozás vonatkozik azokra az élelmiszeripari és kiskereskedelmi üzlethelyiségekre is, amelyek tolóablakon át szolgálják ki a vásárlókat. Az ételkihordással foglalkozó vendéglátósok a nap 24 órájában szállíthatnak, de a gyógyszertárak és a töltőállomások is egész nap dolgozhatnak. Korlátozások nélkül tarthatnak nyitva az egészségügyi rendelők és laboratóriumok is.

A Válságstáb tegnapi ülésén Branislav Tiodorović epidemiológus arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az újévi ünnepekre enyhítenek a szigorításokon, január közepén egy újabb járvány-hullám alakulhat ki. Hozzátette: a járványügyi szakemberek továbbra sem támogatják a szigorítások enyhítését.

Magyar ember Magyar Szót érdemel