Minél korábban sikerül diagnosztizálni a gyermekeknél ötéves kor alatt bármilyen fejlődési rendellenességet, annál nagyobb az esélye a probléma leküzdésének és a megfelelő életfeltételek szavatolásának, fogalmazott tegnap Belgrádban a látásbeli rendellenességek felmérésével és a vizuális életfunkciókkal foglalkozó első nemzetközi szimpóziumon Tamara Vučić, a szerb államfő neje, aki a gyermekek korai fejlődésével és inklúzióval foglalkozó nemzeti központ megépítésének fontosságára helyezte a hangsúlyt. Mint beszédében fogalmazott, a 2023-ra elkészülő új létesítmény lehetővé teszi, hogy tudományos és művelődési központként minőségi segítséget nyújtson a családoknak, idejekorán elvégezhető vizsgálatokkal, beavatkozásokkal, modern terápiás módszerek alkalmazásával járul majd hozzá az egészség megőrzéséhez, a gyermekek korai fejlődési rendellenességeinek sikeres kezeléséhez.
Az említett konferenciát a belgrádi Dragan Kovačević Általános Iskola szervezte a városi önkormányzat és a Perkins School for the Blind International támogatásával, a cél az oktatási intézmények szakkáderének megismertetése az új lehetőségekkel, a rendelkezésre álló kezelési módszerekkel. Tamara Vučić kiemelte, hogy a látáskárosodással élő tanulók negyven százaléka sikeresen elvégzi az egyetemi tanulmányait is azt követően, hogy a belgrádi általános iskola diákja volt, ami meglehetősen jó eredménynek, példaértékűnek számít. Silvana Pavlović iskolaigazgató emlékeztetett arra, hogy az oktatási intézményben elérhető az első hazai funkcionális látásfelmérő berendezés gyerekek számára, ami nagy előrelépést jelent, az általános iskola már 52 éve foglalkozik látáskárosodással élő gyerekek képzésével.
