2025. október 21., kedd

Biztonságot az újságíróknak

Az Újságírók Védelméért Bizottság (CPJ), egy New York-i székhelyű civil szervezet, ma felszólította a belgrádi hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyenek hatékony lépéseket a Szerbiában zajló tüntetésekről tudósító újságírók biztonságának biztosítása érdekében.

A CPJ a honlapján közzétett közleményében jelezte, hogy ezt a felhívást a szerb hatóságokhoz a N1 televízió és a Nova portál újságírói elleni közelmúltbeli fizikai támadások után tette.

A CPJ európai képviselője, a magyar újságíró, Mong Attila elmondta, hogy a CPJ ⹂üdvözli a szerb hatóságok gyors reakcióját a tüntetéseket kísérő újságírók elleni közelmúltbeli fizikai támadások kapcsán, és arra szólítja fel őket, hogy az elkövetőket mihamarabb vonják felelősségre”. – A Szerbiában dolgozó újságírók környezete egyre ellenségesebb, ezért hatékony intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy az újságírók félelem nélkül végezhessék munkájukat, megfélemlítés vagy erőszak veszélye nélkül – mondta Mong.

A közlemény szerint az N1 csatorna újságíróját, Jelena Mirkovićot november 27-én a tüntetések során vállon ütötték, amely miatt könnyebb sérüléseket szenvedett, és mikrofonját kicsavarták a kezéből. A demonstráció résztvevői sértegették az őt kísérő stábot, míg a riporter, Aleksandar Cvrkotić kameráját is megütötték, miközben egy jelenetet rögzített.

Ana Markovićot, a Nova portál riporterét november 22-én szintén fizikai támadás érte, miközben egy olyan demonstrációról tudósított, amelyen a résztvevők a vasútállomáson történt halálos baleset felelőseinek elszámoltatását követelték. A közlemény szerint Marković könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor telefonját kicsavarták a kezéből.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Belgrádi tüntetések (Fotó: Beta)