2025. május 30., péntek

Tapintható remények falvában

A szervezetek összefogják a falu népét - GOMBOS (2.)
Kovács Edit: Kevés a szaktanár az iskolában (Fotó: Fekete J. József)

Pedagógussztrájk idején talán a munkabeszüntetéssel illene foglalkozni, de Gomboson járva inkább a helyi adottságokra, körülményekre és lehetőségekre vagyunk kíváncsiak. A József Attila Általános Iskolába 143 tanuló jár, 55 magyar ajkú, akik magyar nyelvű oktatásban részesülnek, 73 roma származású, ők szerb nyelven tanulnak, akárcsak a 15 szerb nemzetiségű diák. Az iskola egy váltásban dolgozik, tehát csak délelőtt van tanítás, a gyerekek biztonságát pedig térfigyelő kamerák is felügyelik.

Milyen arányban fedik le szaktanárok a tantárgyakat? – kérdeztük az iskolát igazgató Kovács Edittől.

– A tanításban 35 alkalmazottunk dolgozik, közülük ketten a hitoktatást látják el. A nem oktatási feladatot végző személyzet száma kilenc fő. A magyarul oktató személyzet szakképesítése sajnos nem megfelelő, míg a szerb nyelvű tanításban kilencven százalékban szaktanárok adják elő a tantárgyakat, a fizika, részben a matematika és az angol nyelv oktatását nem végzi szaktanár. Magyar nyelven sokkal rosszabb a helyzet, mivel a matematika, a fizika, a képzőművészet, a zenei nevelés, a műszaki oktatás, a kémia tanítása nem szakember kezében van. Földrajzra és történelemre ugyan van szakos kollégánk, de ő nem hetedik, hanem csupán hatodik fokozattal tanít. Ezekre a tárgyakra minden évben pályázatot hirdetünk, de sajnos nem jelentkeznek szakemberek – panaszolja az igazgatónő.

Milyen állapotban van az iskola 1982-ben használatra átadott épülete?

– Az elmúlt négy évben jelentős, mintegy 15 millió dinár összértékű beruházásokat végeztünk. Kicseréltük az összes nyílászárót, hőszigetelést helyeztünk el az épület teljes külső felületén és nagy részben a belső oldalon is, kívül-belül kimeszeltük az iskolát. Részben felújítottuk a mellékhelyiségeket, meleg vizet vezettünk be. A tanulók nagyobb biztonsága érdekében kerítést emeltünk az iskola köré, és térfigyelő kamerákat helyeztünk el. A befektetések egy részét Hódság község állta, például a hőszigetelést, az ablakok, ajtók cseréjére a Nagyberuházási Alap jóvoltából került sor, a kamerák felszerelését és az iskolaudvar építését pedig a Tartományi Oktatási Titkárság támogatta.

Miért volt szükség térfigyelő kamerák telepítésére? Előírás kötelezte erre az iskolát, vagy volt olyan tapasztalatuk, ami szükségessé tette az ilyenfajta ellenőrzést?

– Erre vonatkozó előírás nem létezik, viszont ajánlás annál több, mind a rendőrség, mind az oktatási titkárság részéről. Okos lépésnek tartottuk, megszereztük hozzá a szükséges pénzt is. A gyerekek és a saját biztonságunk érdekében is hasznos beruházásnak tartjuk – hallottuk Kovács Edittől.


A Négyesfogat négy falu ünnepe

Gomboson két jelentős társadalmi szervezet működik, az Önkéntes Tűzoltó Testület és az Arany János Művelődési Egyesület. Az utóbbit Klenanc József vezeti.

– A művelődési házat a falu építette 1965-ben, vagyonilag a helyi közösség tulajdonában van. A művelődési egyesület az elmúlt években jelentősen hozzájárult az épület tatarozásához, a tetőjavításhoz például 20 000 eurós nyertes pályázatot tudtunk csatolni, ennél fogva „teljes jogú lakosnak” tekintjük magunkat, kötöttünk is egy hosszú távú használati szerződést a tulajdonossal – mondja mosolyogva Klenanc József. – Nagyon sok befektetésre lenne szükség, az ajtók, ablakok annyira tönkrementek, hogy az épület fűtése nehezen oldható meg, a nézőtéren a székeket is ki kellene cserélni, de a falunak erre nincsen ereje. Az egyesületünk tavaly vásárolt egy épületet, amelyből tájházat és közösségi házat szeretnénk kialakítani. Az épületet a kilencszázas évek elején építették, és alkalmassá tehető a falu múltjának bemutatására. A kiállítás a tisztaszobában kapna helyet, a többi helyiségnek pedig használati funkciója lenne. A beépített tűzhely és kemence újra működhetne, és a nemzeti konyha szemléltetése keretében ízletes ételekkel kínálhatnánk a vendégeket, akár rendezvényeken, akár fizetővendégek esetében. Ennek a közösségi háznak öneltartónak kell lennie. Ha eredményesen pályázunk, már az idén olyan állapotba tudjuk hozni, hogy egy-két tábort is megszervezhetünk benne – lelkesedik az egyesület elnöke.

Klenanc József: A Négyesfogat minden faluban telt ház előtt mutatkozik be

Megnéztük a tájházat, valóban tágas udvara, számos melléképülete van, viszont az épületbe nincs bevezetve a villany, a borult égbolt mellett nem sokat lehet látni a beltérből. Hagyjuk is a helyszíni szemlét szebb időre. Viszont érdekelne bennünket az elmúlt esztendő program-mérlege.

– Egyesületünknek 48 tagja van, ebből 35 aktív a hagyományőrző táncosoknál, a vegyes kórusban, a színjátszóknál, a többiek, a támogatók minden megmozdulásunkat segítik. Összesen húsz rendezvényünk volt tavaly, ennek alapján sikeresnek tartom 2010-et. Tizenegyet Gomboson tartottunk meg, hatot vidéken, hármat pedig külföldön, kettőt Magyarországon, egyet pedig Horvátországban. Az ottani Haraszti településsel 2003 óta folyamatos kapcsolatban állunk. A szomorú igazság, hogy az ottani magyarok már nem beszélik a magyar nyelvet. Viszont van magyar kultúregyesületük, magyar nótát énekelnek, de a szöveget papírról olvassák, mert fejből nem tudnák elmondani. De akarnak, igyekeznek.

Gombos, Doroszló, Szilágyi, Bácskertes művelődési egyesületeinek legösszetettebb vállalkozása az idén 34. alkalommal megrendezett Négyesfogat műsora. A műkedvelők minden alkalommal adott téma vagy vezérmotívum mellett hangolják össze műsorukat. A gombosiak az idén mivel rukkoltak elő?

– Egyesületünk műkedvelői maguk komponáltak egybe történetet, dalt, zenét és táncot A gombosi resti című jelenetben. Számunkra kísérleti jellegű az összeállítás, mert különböző dolgok fonódnak egymásba benne. Érdemes volt vele foglalkozni, érdemes csinálni, a fiatalok sikerélményét látva mi, idősebbek is úgy érezzük, semmi se volt hiába – összegezte Klenanc József.


Szinte minden gyerek önkéntes tűzoltó

A falu legnépesebb társadalmi szervezete az Önkéntes Tűzoltó Testület. Székházuk, (laktanyájuk?) a falu központjában álló impozáns épület, amelynek tetőszerkezetét a közelmúltban sikerült felújítani. Mi motiválja a fiatalokat, hogy tömegesen csatlakozzanak a testülethez – kérdeztük Nemes Róbertet, az ÖTT parancsnokát.

– Valóban nagy az érdeklődés, összesen 124 tagja van a testületnek, ebből 54-en 18 éven aluliak.

Nemes Róbert: Legnépesebb társ adalmi szervezet az ÖTT


Hiszen ez csupán egy fővel kevesebb, mint ahány magyar gyerek jár a gombosi iskolába! – vágunk közbe.

– Az ÖTT-nek van egy nevelő szándékú célkitűzése: megtanítja a gyerekeket a közösségi élet szabályaira, előnyeire és örömeire. Ez mindenképpen fontos a fiatalok számára: közösségben cselekedhetnek, és ezért megbecsülés a jutalmuk. A magyar gyerekek körében valóban hagyományként él, hogy részt kell venni a tűzoltóképzésen. A testület fennállásának 85 éve alatt itt megfordultak nagyszüleik, szüleik, most ők is. Ám azt se szabad elfelejteni, hogy a faluban az egyéb társadalmi tevékenység gyér, s a gyerekek leginkább oda mennek, ahová a barátjuk is jár. Egymás közt vannak, és foglalkoznak velük.

Főtevékenységünk természetesen a tűzoltás, illetve az, hogy bármilyen elemi csapás esetén felkészülten segíthessünk falunk polgárain. Emellett a testület mozgatóereje a kulturális eseményeknek, a farsangi, szilveszteri bál, a gyerekek jelmezbála esetében. Tagságunkat különböző versenyekre készítjük fel, ez különösen a gyerekek számára nagy élmény.

Miből tartják fenn a testületet?

– Sajnos szegény az eklézsia. A helyi közösség nyújt hathatós támogatást, valamint a falu polgárai tesznek adományokat. A múlt évben például Németországból, a Hódságról elszármazott Hans Lauber úrtól kaptunk egy tűzoltókocsit, felszereléssel együtt. Hetek kérdése, hogy a hódsági hivatásos tűzoltóságtól is megérkezzen egy adományba adott tűzoltókocsi, amit már nagyon várunk. Az idő szellemében természetesen az önkéntes tűzoltóknak is pályázniuk kell, tesszük is, kisebb-nagyobb eredménnyel, de nem szeretnénk, ha ebben merülne ki a tevékenységünk – mondja Nemes Róbert.


A tűzoltóotthon a közelmúltban kapott új tetőt


Gomboson mosolygó emberekkel beszélgettünk. A kétezer lakosú települést nem sújtja a kor pestise, a depresszió. Bizonyára ők is tele vannak panasszal, de látják a megoldásokat is. Kortyolunk még az öko-kút kellemesen hűs vizéből, noha tudjuk, az azbesztcsöves, arzéndús vezetékes víz átszűrt változatát könyörögtük ki házigazdáinktól, akik inkább üdítőt kínáltak, de ennyi, szinte tapintható remény közepette, megijedne bárki is egy kis méregtől és rákkeltő anyagtól?

Magyar ember Magyar Szót érdemel