Az ország polgármesterei ebben az évben havonta átlagosan 100 000 dinárt vagyis 1085 eurót vihettek haza. Ez az összeg egyénenként 900 és 1500 euró között mozog. Ezeket az adatokat nemrég a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete keretében működő Oknyomozó Újságírás Központja gyűjtötte össze. Az adatok alapján pedig megállapítható, az a polgármester, aki a megszorításokhoz híven a saját fizetését is csökkentette, ritka, mint a fehér holló.
Az önkormányzatok munkájának kutatása című projektumon dolgozók a nyilvános és rejtett adatokat is összegyűjtötték.
Ezek alapján derült ki, hogy a Demokrata Párt szabadkai kádere, az előző mandátumában a képviselő-testület elnöke, most pedig polgármester Saša Vučinić, az ország legjobban fizetett polgármestere. Havonta ugyanis nem kevesebb mint 137 893,92 dinárt visz haza, vagyis mintegy 1500 eurót. Szabadka minden adófizető polgára 1,20 dinárt a polgármester fizetésére áldoz.
Vučinić azt mondja, hogy fizetésének nagyságát az elődeitől örökölte, ugyanakkor elmondása szerint ő eddig a legfukarabb polgármester, amivel a közigazgatásban dolgozók közül mindenki tisztában van.
– A mese, hogy magas fizetésem van, már múlt szeptember óta tart, és azóta a fizetésem összege nem növekedett. Úgy gondolom, hogy havi járandóságom összege kielégítő, amennyiben a munkámat és a felelősséget vesszük figyelembe, ami a pozíció miatt rám hárul – nyilatkozta Vučinić, aki amikor a kutatás eredményeit tanulmányozta, abban kezdett kételkedni, hogy a többi polgármester kicsit „szépített” bevételei bevallásakor.
Hogy ez hogy lehetséges, a niši példa a magyarázat, ahol a polgármester hivatalos járandósága havonta 85 652,52 dinár, azonban megjegyzésként az adat mellett ott szerepel, hogy lehetséges a fizetés 30 százalékos korrekciója a városi döntés alapján.
Vučinić után nem sokkal marad le a kutatás szerint Miroljub Stojčić, Vranje polgármestere, aki 130 277,48 dinárt keres, míg a harmadik Igor Pavličić, Újvidék polgármestere 127 545 dinárral, akiről nemrégiben a Pénzügyminisztérium költségvetési felügyelője kiderítette, hogy törvényellenesen megnövelték a szorzóját 11,5-re, ami magasabb a törvény által előírt maximumnál, vagyis 9,4-nél, amekkora egyébként a parlament elnökének a szorzója.
A negyedik a listán a nagybecskereki polgármester, Mileta Mihajlov, szintén a Demokrata Párt kádere, 123 373,88 dinárral, az ötödik pedig Niš polgármestere, Miloš Simonović.
A lista legutolsó helyét Kruševac polgármestere foglalja el, aki havonta 84 119 dinárt visz haza.
A képviselő-testületek elnökeinek fizetése sem marad el sokkal a polgármesterek béreitől, s ezen a listán is Szabadka képviselő-testületének elnöke vezet. Maglai Jenő mindössze 10 ezer dinárral keres kevesebbet a polgármesternél, vagyis havonta 120 381,33 dinárt. A vranjei elnök a második 113 575,24 dinárral, őt követi a nagybecskereki Aleksandar Marton hasonló összeggel, majd a negyedik az újvidéki, ötödik a zombori vkt-elnök.
Szabadkán egyébként nem csak a polgármester és a vkt elnöke keres ezer eurónál többet, hanem számos közvállalat igazgatója vihet haza a polgármester fizetéséhez hasonló összeget. A Távfűtőművek, a Szabadkai Gázművek és a Városrendezési Intézet igazgatói havonta 129 724 és 129 999 dinár közötti összeget keresnek. Valamennyivel kevesebbet 124 és 127 ezer dinár közötti összeget visznek haza a Városépítési Igazgatóság, a Vízművek, a Csatornázási Közvállalat és a Tržnica igazgatói. A Köztisztasági, a Kéményseprő, a Temetkezési és a Stadion Közvállalatok igazgatói pedig 104 302 és 117 255 dinár közötti összeget keresnek havonta. Százezer dinárnál kevesebbet Szabadkán csak a Parking, a Palics-Ludas és a Subotica-trans igazgatói keresnek.
A központ adatai alapján összeállította: tm
