2025. május 30., péntek

Két holttestet találtak a kormány gépkocsijában

A feltételezések szerint gyilkosság és öngyilkosság történt

Nagy valószínűséggel pénzügyi kérdéseken szólalkozott össze az a két férfi, akiknek a holttestét tegnap találták meg egy, a szerbiai kormány tulajdonát képező Audi A8-as típusú személygépkocsiban. A vita során az egyik férfi lelőtte a másikat, majd magával is végzett.

A BG 12-11-es rendszámú gépkocsi, amelyet a szórványügyi minisztérium használ, Újbelgrádban az Arsenije Čarnojević sugárút 124. szám előtti parkolóban állt. A rendőrség illetékesei szerint Predrag Novaković, a minisztérium sofőrje lelőtte Milan Medojevićet, aki az előző kormány idején a közös ügyekkel foglalkozó osztály vezetője volt, majd magával is végzett.

Milorad Veljović, a rendőrség igazgatója elmondta, hogy Medojević lakik azon a lakcímen, ahol a gépkocsi parkolt, és ahol arra rátaláltak. Az eddig ismert információk alapján Novaković gépkocsijával a kérdéses lakóház elé hajtott, majd telefonon lehívta Medojevićet. A feltételezések szerint ezt követően az autóban összeszólalkoztak, ami után Novaković, akinek a kezében a helyszínelés során megtalálták a pisztolyt, rálőtt társára, majd magával is végzett. A rendőrség igazgatója szerint még nem tudni, a lőfegyver kinek a tulajdona, és a tettes azt legálisan vagy illegálisan viselte.

Veljović szerint minden bizonnyal tisztázatlan ügyekről volt szó.

A helyszínt – ahol a holttesteket megtalálták – tegnap délután lezárta a rendőrség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel