2024. április 19., péntek

Kétbillió mosott dollár

A kiszivárgott jelentések szerint nagy mennyiségű „piszkos pénz” ömlik a nemzetközi bankrendszerbe

Több mint kétezer olyan titkos jelentés látott napvilágot, amelyekben a bankok ügyfeleik potenciális pénzmosási tevékenységeiről számolnak be az egyik amerikai pénzügyi felügyeleti szervnek, a FinCEN-nek.

Az óvintézkedések betartásával kezdődik az oktatás (Illlusztráció)

Az óvintézkedések betartásával kezdődik az oktatás (Illlusztráció)

A nemzetközi sajtó a kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva nyilvánosságra hozta, hogy amerikai és brit bankokon keresztül mossák tisztára a pénzüket a tálibok, az exszovjet oligarchák, a drogcsempészek és a piramisjátékosok, de Észak-Korea és Irán korrupciós üzleteiről is tudomást szereztek. A sajtó szakemberei hangsúlyozzák, hogy a kiszivárgott jelentésekkel igazolható 2 billió, azaz kétezer milliárd dollár értékű pénzmosás feltehetően csak a jéghegy csúcsa.

A nyilvánosságra hozott FinCEN-jelentések a 2000-től 2017-ig terjedő időszakra vonatkoznak. A bankok ugyanis világszerte kötelesek értesíteni a pénzügyi bűncselekmények felfedésére szakosodott hálózatot minden olyan átutalásról, amely amerikai dollárban történik. Ezeket az adatokat a FinCEN a legszigorúbban őrzött titokként kezeli, ám a védett dokumentumok nemrégiben a BuzzFeed News újságírójának a kezébe kerültek. A hírügynökség a kapott információkat megosztotta az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumával (ICIJ), illetve további 108 újságírói szervezetnek is szétküldték a világ 88 országába.

BRIT BANKOK AZ ÉLEN

A kiszivárgott információk elemzése rámutatott arra, hogy a legtöbb visszaélés az Egyesült Királyság bankjain keresztül történt meg az említett időszakban. A brit pénzintézeteket a ciprusi bankokhoz hasonlították a jelentések elemzői. Ezt azokra az adatokra alapozták, amelyek szerint a FinCEN több mint 3000, gyanús üzleteléseket vezető brit vállalatról kapott bejelentést.

A nemzetközi sajtó kiemelte a brit–kínai HSBC bankot is, amelynek hongkongi ágán dollármilliókat forgatott meg egy WCM777 nevű vállalat. A cégről kiderült, hogy piramisjáték, és három amerikai államban állították le a hatóságok. A HSBC viszont még ezek után is mintegy 15 millió dollárnyi tranzakciót bonyolított le a vállalat megbízásából. A WCM777 üzemeltetője két golfpályát, egy palotát és egy 39,8 karátos gyémántot vásárolt magának a lopott pénzből, de bányászati jogokat is szerzett Sierra Leonéban.

A jelentésekből fény derül rá, hogy a brit Standard Chartered pénzt mozgatott a dubaji központú Al Zarooni Exchange nevű vállalat megbízásából, melyről később körvonalazódott, hogy a tálibok egyik pénzmosodája. A dokumentumok rámutatnak arra is, hogy az angol pénzintézet több mint 10 éven keresztül utalt készpénzt az arab banknak, miután az ügyfelek jordániai számláit a terrorizmus finanszírozására használták fel.

A BBC elemzőinek figyelmét nem kerülték el Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legközelebbi munkatársának, Arkadij Rotenbergnek az ügyletei sem. A milliárdost ugyan 2014-ben szankcionálta az EU és az Egyesült Államok, ám ennek ellenére kirakatcégeken keresztül még 2016-ig pénzt mosott a brit Barclayson keresztül. A jelentés szerint ebben az esetben a brit bank fülelte le a csalást, és zárta be Rotenberg számláit, de ettől függetlenül az oligarcha két évig elkerülte a pénzügyi ellenőrök figyelmét – írja a hírportál.

EGYBILLIÓT A DEUTSCHE BANK

A kétbillió dollár értékű gyanús tranzakciók több mint felét a Deutsche Bank bonyolította le. 1999 és 2017 között ugyanis mintegy 1,3 billiárd dollárnyi, pénzmosáshoz köthető összeg ment át a legnagyobb német bankon.

A pénz egy része a Financial Bridge nevű céghez volt köthető, amely pár éve drog- és emberkereskedelem miatt került az orosz hatóságok célkeresztjébe. A jelentésekből az is kiderül, hogy a Deutsche Bank vezetése tudott arról az értékpapír-kereskedési csaláshálózatról, amely az intézmény moszkvai irodájában folyt.

A Deutsche Banknál egyébként ezeknek a botrányoknak már meglett a következménye: a válság óta már 18 milliárd dollárnyi bírságot fizetett ki a német pénzintézet, és többször is megígérte a vezetés, hogy megváltozik – áll a portfolio.hu elemző cikkében.

AZ AMERIKAI BANKOK SEM ÁRTATLANOK

Nem csak az orosz elnököt keverték botrányba a munkatársai: Donald Trump amerikai elnök embere is célkeresztbe került a kiszivárgott jelentések következtében. A 2016-os elnökválasztási kampány koordinátorát, Paul Manafortot ugyanis pár évvel a választások után adócsalásért ítélték el. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból azonban kiderül, hogy az Egyesült Államok bankjai már 2012 óta gyanúsnak tartották Manafort üzleteit, aki ciprusi kirakatcégek által több százmillió dollárnyi tranzakciót mozgatott a JPMorgan Chase bankban nyitott számláin.

A pénzintézet azoknak a bankoknak a listáján is szerepel, amelyeknek az Interpol által körözött Viktor Krapunov is ügyfele volt. A legnagyobb kazah város, Almati valamikori polgármestere ellen ugyanis nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, ami elől Svájcba menekült. A politikus a családját bízta meg azzal, hogy mossák tisztára a korrupcióból származó pénzt. A pénzmosást olyan nagy amerikai bankokban nyitott számlákon keresztül valósították meg mint a Bank of America, a Citibank, a JPMorgan Chase, valamint az American Express kártyatársaság.

A JÉGHEGY CSÚCSA

Évente mintegy 2 millió pénzmosási jelentést (SAR) küldenek a bankok a FinCENnek. A felsorolt esetek mellett még számos olyan információ is napvilágot látott, amely a közel-keleti államok terrorcselekményeivel köthető össze. A szóban forgó kiszivárgott dokumentumok a teljes jelentésszám pici töredékét jelentik csak, így egyértelmű, hogy a hatalmas összegnek tűnő 2 billiárd dollár csupán a jéghegy csúcsa – írja a portfolio.hu.

Egyébként az, hogy a bankok pénzmosásgyanús tranzakciónak jelölnek meg egy átutalást, még nem feltétlen jelenti azt, hogy ténylegesen bűncselekmény történik. A kiszivárgott jelentésből kiderül az is, hogy a FinCEN általában nem kötelezi azonnal arra a gyanús pénzmosási tevékenységet folytató ügyfél bankját, hogy állítsa le ezt a tevékenységet. A Buzzfeed News kifejti, hogy a bankok a jelentés megtételével teljesítik a rájuk rótt kötelezettségeket, és nem kötelesek további lépéseket tenni a vélhető bűncselekmény megakadályozására. Így a pénzintézetek mindaddig folytatják a gyanús üzletek lebonyolítását, amíg a felhatalmazott felügyelősségtől más utasítást nem kapnak. Ha viszont mégis eljut egy ügy addig, hogy pénzmosás miatt megbüntetnek egy ügyfelet vagy bankot, a pénzintézetek többsége sok esetben ezt követően is folytatja a bűncselekményekhez köthető átutalások megvalósítását – hozta nyilvánosságra a Buzzfeed News.