2024. március 29., péntek

Megállapodások tárháza Kínával

Szerbia és Kína képviselői aláírták a 450 millió euró értékű, Preljina–Požega autópálya kivitelezéséről szóló szerződést

A Kína–Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozó nyitórendezvényén Ana Brnabić szerb miniszterelnök a Szerbia és a Kína közötti jó kapcsolatok fontosságáról értekezett. Mint kifejtette, Kína az együttműködés annyira gazdag tárházát kínálja fel, hogy abból mind Szerbiának, mind Kelet- és Közép-Európa többi országának is csak haszna származhat. A Kínával való együttműködés egyedülálló lehetőség a fejlődésre – nyomatékosította a szerb kormány nevében felszólalt Brnabić, majd büszkeségének adott hangot, amiért Szerbia az „Új Selyemút” és a Tengeri–Szárazföldi Gyorsközlekedési Útvonal kereszteződésén fekszik, és amiért éppen Belgrád lesz az a város, ahol megkezdődik a Belgrád–Budapest vasútvonalnak a korszerűsítése. A szerb miniszterelnök nyilatkozata után az is kiderült, hogy a munkálatok ma kezdődnek el Zimonyban.

A Kína–Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozó (Beta)

A Kína–Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozó (Beta)

– A Belgrád–Budapest vasútvonal felújítása olyan trilaterális projektum, amely az első komolyabb vállalkozás a Kína és a térség országai közötti együttműködésben. E projektum mellett Szerbia egyéb infrastrukturális projektumok megvalósítását is ösztönzi. Az infrastrukturális projektumok tekintetében Szerbia legfontosabb együttműködő partnere Kína, ezt számok támasztják alá. Ugyanakkor Szerbia és Kína együttműködése nem merül ki az infrastrukturális projektumokban. Fontos említést tenni a Kína–Kelet-Közép-Európa Felsőoktatási Párbeszédről, illetve a Kelet-Közép-Európa Felsőoktatási Intézményei Szervezetének negyedik, Újvidéken megtartott találkozójáról. Az oktatás fontosságát talán felesleges hangsúlyozni, hiszen mindenki számára egyértelmű, hogy a diplomás fiatalok képezik minden egyes ország jövőjének az alapját – fogalmazott Brnabić. 

A szerb miniszterelnök ezt követően a Szerbia és a Kína közötti vízumliberalizáció már érezhető eredményeiről beszélt az idegenforgalom tekintetében, majd örömének adott hangot, hogy
a Bank of China 2017 elején megkezdte szerbiai működését.

A csúcstalálkozó keretében Zorana Mihajlovićépítésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Zoran Drobnjak, a Szerbiai Utak Közvállalat megbízott igazgatója és Sun Ziyu, a China Communications Construction Company (CCCC) alelnöke aláírta a Preljina–Požega autópálya kiépítésének tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést. A 11-es közlekedési folyosón épülő 30,9 kilométeres útszakaszt 450 millió euróból valósítják meg. A Preljina–Požega autópálya több szempontból is fontos: egyrészt azért, mert része a Szerbiát és Montenegrót összekötő majdani autópályának, másrészt pedig azért, mert a tervben levő Belgrád–Szarajevó autópálya részét is képezni fogja. A 11-es közlekedési folyosón eddig a 40 kilométeres Ljig–Preljina szakaszt nyitották meg a forgalom előtt, és hamarosan befejeződik az Obrenovac és a Preljine közötti 82 kilométeres szakasz is. Miután befejeződik a Preljina és Požega közötti szakasz, a munkálatok Požega és a montenegrói határváros, Boljare közötti szakaszon folytatódnak.

Aleksandar Antićenergetikai és bányaügyi miniszter a 16+1 kezdeményezés, azaz a Kína–Kelet-Közép-Európa (KKE) együttműködés szerbiai koordinátora megállapodást írt alá a kínai minőségellenőrzési és felügyeleti igazgatósággal a szerbiai hús kiviteléről Kínába. A megállapodás alapján Szerbia marhahúst szállíthat Kínába. A megállapodás aláírását megelőző felülvizsgálat során a kínai illetékesek arra a megállapításra jutottak, hogy a szerbiai marhahús megfelel az ország követelményeinek.

Két jelentős belgrádi városi projektum elindításáról állapodott meg Budapesten Siniša Mali, a főváros polgármestere. Az egyik Belgrád központi városnegyedeit érinti, és a szennyvíz begyűjtését és szűrését végző, 260 millió euróba kerülő rendszer kiépítésére vonatkozik. A másik szerződés az Obrenovac és Újbelgrád közötti, 450 millió eurós távhővezeték létesítését irányozza elő. A kínai partnerekkel aláírt megállapodások kapcsán Mali megállapította, évtizedeket késő projektumokról beszélünk, melyeknek a megvalósulása magasabb kommunális és környezetvédelmi színvonalat jelent a szerb fővárosnak. A szennyvíztisztító rendszert és a vezetéket, a bejelentések szerint, a jövő év második felében kezdik építeni. A távhővezeték – Mali elmondása szerint – évente 40 millió eurós megtakarítást eredményez majd.