2024. március 29., péntek
PALICSI MAJÁLIS

Négynapos programmal várják a látogatókat

Harmincnegyedik alkalommal szervezik meg a palicsi majálist, mely már szombaton, április 29-én kezdetét veszi. A négy nap alatt több tízezer látogatóra számítanak, akik a palicsi vásári forgatagba vegyülve ünneplik meg május 1-jét.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Április 29-e és május 2-a között a Hegedűs József és a Penavin Olga utcákat, valamint a Spliti fasort lezárják az autós forgalom előtt, és csak a Palics Park Közvállalat belépési engedélyével lehet majd itt áthaladni. A látogatók számára a Prezident Hotel mögötti részen, továbbá a Férfistrandon az egykori autókemping területén és a Réti utcában lesz fenntartva parkolóhely, a napi jegy pedig 50 dinárba kerül majd. A majálisi program alatt a mentőszolgálat és a tűzoltók egész napos ügyeletet tartanak a helyszínen a Kisvendéglő parkolójában. A Palicsra látogatók a programokról, rendezvényekről és egyéb tudnivalókról a Prezident Hotelnél lévő Turisztikai-információs Központban és a Vigadó épületénél lévő info-pultnál kaphatnak bővebb tájékoztatást. A központ május 1-jén és 2-án 10 és 18 óra között, az infopult pedig ezen a két napon 10 és 19 óra között működik majd.