2024. március 29., péntek

Szabadkai zenedések a firenzei vonósok között

A tegnapi közös próbán

A tegnapi közös próbán

Az Olasz Kulturális Központ közbenjárásával Szabadkán adott koncertet tegnap este a Firenzei Zeneakadémia vonószenekara, amely koncerten elhangzott egy dal közösen előadva a Szabadkai Zeneiskola zenekarával is. Ahogy Paskó Csaba, a szabadkai intézmény karnagya elmondta, az olasz vonósok részt vettek a Szabadkai Zeneiskola zenekari próbáján, lévén, hogy a szabadkai zenede zenekara az érettségizők koncertjére készül, évek óta a zenekar kíséri a legtehetségesebb érettségizőket.

– Bemutatkoztunk az olasz vendégeknek, eljátszottunk nekik egy fuvolaversenyt. Nagyon tetszett nekik, és karnagynőjük felajánlotta, hogy az esti koncerten játsszunk el egy közös művet. Egy olasz kortárs zeneszerző műve lesz a közös produkció, ami a hangverseny ráadás zeneszáma lesz – mondta el az esti hangverseny előtt Paskó Csaba, aki hangsúlyozta, más, külföldi intézményekkel való találkozás mindig jó lehetőség a tanulók számára. – Ilyenkor lehet látni, hogy mi hol állunk, ők hol állnak. És jó volt látni, hogy úgy érzik, a mi középiskolai színvonalunk is egy nagyon magas európai színvonalat üt meg, hiszen ők ajánlották fel az együtt muzsikálást. Ez nagy megtiszteltetés számunkra.

A firenzei zenészek ma, szerdán Belgrádban adnak koncertet.