2024. április 20., szombat

MagyarZó Pistike messéi

Már megint megviccelt bennünket a szeszélyes április! Olyan hideg volt a héten, hogy még hó is esett, amitől mind lekonyultak amama virágai.

A fater meg kénytelen volt újra befűteni a cserépkályhába, pedig már nincs is mivel.
– Ez azért van, mert sose hallgatsz rám, Tegyula – korholá őt amama. – Szépen mondtam az ősszel, hogy több tűzifát vegyél, mert ki tudja, meddig tart a fűtési szezon. De te mindig rajtunk spórolsz! Mennyivel okosabbak a szomszéd Takácsék, mert ők bizony vettek egy egész rakomány bükkfát a sabáci kereskedőtől, és most a fejük se fáj. Mi meg most fagyoskodhatunk a langyos kályha mellett az áprilisi zimankóban.
– Ne bosszants a fagyoskodással, Tematild, mert már vasárnapra tizennyolc fokot jósolnak a meteorológusok – válaszola sértődötten atata. – Könnyű a Takácséknak dicsekedni a temérdek fájukkal, amikor a fiuk németben helyezkedett el, és azóta úgy fent hordják az orrukat, mintha Merkel Angéla kabinetfőnöke lenne. Pedig csak teherautó-sofőrnek csapott fel a tanári diplomájával egy nemzetközi fuvarozó cégnél. Igaz, akkora fizetést kap, hogy tanárként egy év alatt se keresne annyit. És amíg az ő csemetéjük beszáll a családi költségvetésbe, a mi Pistinkkel csak kiadásunk van.
– Engem is azzal nyaggat az anyósom, hogy jéghideg a szobája, és folyton felfázik – jelentkeze a Zacsek. – Emiatt egész éjjel mászkálnia kell a fürdőszobába. De mondtam neki: anyuka, csak magán múlik a dolog. Vegyen ki a bankból két százast, naná, hogy eurót, és úgy felfűtöm a lakást, hogy olyan tüzes lesz a teste, mint tizennyolc éves korában!
– És meghallgatta a tanácsát a kedves anyósa? – érdeklőde amama.
– Egy frászt hallgatta meg! Olyan smucig, hogy inkább megfagyna, minthogy hozzányúljon az aranytartalékhoz. Azzal vágott vissza, hogy milyen kár, hogy a lánya hozzám, és nem a Rezeda Gyurihoz ment férjhez, mert a Gyurinak most jól menő fatelepe van. Hát ha így van, anyuka, feleltem, akkor csak álmodozzon arról a másik vejkóról és sétálgasson éjszakánként!
Egy pasas elmegy a dokihoz:
– Doktor úr, segítsen rajtam! Nagyon csúnyán felfáztam, és képzelje, felnőtt fejjel éjszakánként bepisilek, mint egy csecsemő. Ugyanis amikor elalszok, álmomban mindig megjelenik egy kismanó, és ezt mondja: „Most szépen pisilünk, Gazsi..., most szépen pisilünk…”. Sajnos, ilyenkor megtörténik a baj.
– Hát kedves Gazsi, erre csak egy módszer van: mikor megjelenik álmában az a fránya kismanó, mondja neki, de határozottan, hogy NEM pisilünk, mert MÁR pisiltünk…
Gazsi hazamegy, és követi a kapott tanácsot. Egy hét múlva az orvos találkozik vele az utcán.
– Na, bevált a tanácsom?
– Csak részben, doktor úr.
– Hogyhogy csak részben?
– Úgy, hogy már nem pisilek be, mert amikor ismét megjelent álmomban a kismanó, mondtam neki, hogy NEM pisilünk, mert MÁR pisiltem!!! De ő erre azt válaszolta:
– Lehet, hogy már pisiltél, Gazsi, de még nem kakiltál!
De nemcsak ilyen gondjaink voltak a héten. A ruszki testvérekről kiderült, hogy olyan csapodárok, mint a Zacsek sógorának a felesége.
Előbb a sógor esetét mesélem el.
Egyszer korábban jött haza a munkahelyéről a sógor, és rajtakapta a feleségét, amint éppen a szomszéddal hancúrozik. Óriási ricsajt csapott.
– Nem értelek, drágám, miért húzod fel magad ennyire emiatt – próbálja csitítani a férjét az asszony. – Emlékszem, a múltkor a színházban egy ugyanilyen jelenetnél úgy röhögtél, hogy a könnyed is kicsordult.
A ruszki testvérek pedig a horvátokkal csapodárkodtak. Nem most, hanem a kilencvenes években, a szerb–horvát testvéri háború idején, de csak most derült ki. Ugyanis S-300-as föld-levegő rakétákat adtak el mutyiban a horvát ellenségnek, hogy ezekkel elrettentsék a szerb légierőt a beavatkozástól. De emiatt nálunk nem a röhögéstől csordultak ki a könnyek, hanem a csalódástól.
– Hát sok mindent feltételeztem a bratyóinkról, hogy ilyenek, meg olyanok, de hogy pont a genocid horvátokkal szűrik össze a levet ellenünk, az soha meg se fordult volna a fejemben! – szörnyűrköde a Zacsek. – Miközben a mi derék szajrézó harcosaink a szlavón városokat aknavetőzték, és frizsiderjeiket meg mosógépeiket nem kímélve küzdöttek Nagy-Zerbiáért, ők rakétákat küldözgettek az ellenségnek. Hát szép dolog ez egy igaz testvértől?! Meg kell, hogy mondjam: ha hithű haladó, vagyis volt radikális lennék, akkor én most rögtön kitérnék a hitemből!
– Ne epéskedjen, Zacsek, mert nem is biztos, hogy így történt a dolog – inté őt atata. – Hallotta, hogy mit mondott Vucsics? Hogy az egész rakéta meséből egy szó sem igaz. Az egészet az elvetemült horvát újságok találták ki csak azért, hogy borsot törjenek az orrunk alá, és hogy aljas módon megbontsák a szerbek és az oroszok közötti sziklaszilárd barátságot. Mert ha igaz lenne, és tényleg kaptak volna S-300-asokat, akkor mi tudnánk róla, mondta a miniszterelnök, merthogy egy ilyen rakéta nem gombostű, amit csak úgy el lehet dugni a szalmakazalban.
– Nahát, erre nem is gondoltam – ismeré be a Zacsek. – Hogy ezek a horvát firkászok ilyen gonoszak velünk szemben! Ha sikerül a nyáron eljutnom Zadarba, egy kis lubickolásra az ottani gyönyörű strandra, amelyre évtizedek után is nosztalgiával gondolok vissza, hát én bizisten fogom, és megveszem a trafikban az összes horvát újságot, és ott a büszke dalmaták szeme láttára bosszúból fecnikre tépem őket!
– Jó, Zacsek, majd meglátogatom magát a zadari kórházban. Viszek magának befőttet meg olvasnivalónak néhány belgrádi sajtóterméket politikusaink nyilatkozataival, amelyekből megtudhatja, hogy mi igaz az S-300-asokról.
Két egykori osztálytárs nosztalgiázik:
– Na, és hogy állsz a nőkkel??
– Hagyd el, pajtás, tíz éve impotens vagyok. Hát te?
A másik diadalittasan húzza ki magát.
– Hogy lekopogjam, én csak öt éve!

PISTIKE, csapodár testvér és rakétaszakértő