2024. április 19., péntek
Torda

Fejes Istvánra emlékeztek szülőfalujában

Nyolcvan – zömében bánáti – diák vett részt szombaton a Fejes István amatőr festő emlékére szervezett képzőművészeti táborban, amelynek a tordai Ady Endre Általános Iskola adott szombaton otthont.

Tizenkét esztendő telt el Fejes István amatőr festő halála óta, de alkotásait sok tordai házban és középületben őrzik. Nyolcadik éve annak, hogy Emléktábort szerveznek a nehéz sorsú, szerény, de közkedvelt alkotó tiszteletére. Az idei festőtábor témája a Föld Napja volt. Az Emléktábort Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg.
– Ezt a tájat, ezt a vidéket és szülőfaluját nagyon jól ismerte, nagyon szerette, és alkotói módon meg is örökítette. A szülőfalu, hálája jeléül Emléktábort szervez, képzőművészeti tábort, amely azt jelenti, hogy úgy akarja megörökíteni szülöttjének az emlékét, hogy közben a fiatalok felé fordul – mondta Hajnal Jenő.
Az Emléktábort a tordai általános iskola és a Tordaiak Klubja közösen szervezi, részvevői pedig az általános iskolai diákok.
– Alkotásain keresztül megpróbáljuk megismertetni velük, hogy milyen nagy ember is volt és milyen gyönyörűen alkotott Fejes István. A rajzolás és a festés volt az élete. El kell róla mondani, hogy mindig hű maradt a tordai tájhoz. Amit mi megpróbálunk most a festőtáborban is természetesen alkalmazni – mondja Kovács Zsuzsanna, szervező, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója.
A tábor résztvevői megkoszorúzták a művész sírját. A családi házánál tartott megemlékezésen pedig barátja, a törökbecsei származású, Magyarországon élő Kossuth Tivadar festőművész beszélt.
– Hihetetlen jó ember volt és nyugodt tehetséggel rögzítette a tájat, a környéket maga körül. És hála Istennek ez a falu nem feledkezik meg róla. Ez számomra is élmény. Csak úgy szerettem volna vele találkozni a házában, hogy együtt legyünk – mondta Kossuth Tivadar.
A tábor munkáját segítették az óbecsei, a péterrévei és a nagybecskereki amatőr festők.