2024. április 19., péntek
TEKE

Vili a tizedik titulusra hajt

Interjú Zavarkó Vilmossal, a világ legjobb tekézőjével, aki társaival lázasan készül a májusi csapat-világbajnokságra

Kilenc világbajnoki aranyérme van, de nagyon szeretne még egyet, mert akkor ő lenne a sportág minden idők legsikeresebb versenyzője. Mérget lehet venni rá, hogy ez sikerülni fog neki, sőt, lehetetlenség megjósolni, mennzi aranynál áll meg, hiszen mindössze 29 éves a világ legjobb tekézője, az óbecsei Zavarkó Vilmos. Vili jelenleg Apatinban készül a válogatottal, hiszen májusban a németországi Dettenheimben esedékes a csapat-világbajnokság, amelyen Szerbia válogatottja az aranyat védi.

Néhány szó erejéig térjünk vissza a Bajnokok ligája négyesdöntőjéhez, amelynek csapatod, a Sport volt a házigazdája. Mi hiányzott a döntőbe jutáshoz?

– Annyi, amennyi már eddig számos alkalommal: egyszerűen nem tudtuk kihasználni a németek hibáit. Néhány szettről volt csak szó, de nem sikerült. Mindez azonban nem jelentett túl nagy csalódást a számunkra, mert a németeknél nyolc egyformán erős játékos van. Náluk az a gond, hogy egyszerűen nem tudják, kit pihentessenek, annyira erősek.

A világbajnokság is a németeknél lesz, a már ismert Dettenheimben, tehát a vendéglátóknál jobb felkészülési ellenfelet nem is kívánhatott volna az ember. Mit lehet ettől a meccstől várni, s főpróbája-e ez a világbajnok csapatnak?

– Két kiváló együttes csatája lesz ez. Persze győzni szeretnénk, hiszen mindennek presztízs jellege is van.

Köztudomású, hogy a németek otthon életveszélyesek, de tartani kell a magyaroktól is. A vb-n kit nem szeretnétek kapni a döntő előtt?

– Az elődöntőben pont ezt a két válogatottat lenne jó kikerülni. Meglátjuk, lesz-e esélyünk valami kalkulációra, de az elején a csoport a legfontosabb. Mindig vannak meglepetések, mint amilyen Macedónia győzelme felettünk, amikor már szinte biztos volt a döntős helyünk, de végül egy fával kikaptunk. Lépésről lépésre kell haladni, s mások féljenek tőlünk.

Teljesen normális, hogy nem vagytok még top formában, hiszen most van a formaidőzítés ideje. Milyen formára számítasz a vb-re, mit várhatunk tőled?

– Ezt pontosan nem lehet megmondani. Nem a legjobb még a formám, de ennek most kell így lennie, nem egy hónap múlva. Aki ismer, az tudja, mindent megteszek a legjobb szereplés érdekében, s remélem, hogy nem is okozok csalódást a világbajnokságon.

Világcsúcs?

– Az nagyon nehéz. 734 fa jelenleg, amihez mindennek össze kell jönnie.

Dobtál azért te már ennél többet!

– Dobtam, egyszer 755-öt, két hónappal ezelőtt pedig 735-öt – 700 felett már megrezeg a léc mindenkinek.

A nagyon jó eredmény függ a pályától is. Mesélj, mit tudsz a mostani dettenheimi pályáról?

– Rejtély, milyen lesz az új pálya, amelyet mostanában kezdenek összerakni az ottani sportcsarnokban. A gyártó neve Alborn, tulajdonképpen a régi Volmer pályák gyártója. Ők négy évvel ezelőtt egy junior világbajokságra gyártottak pályát, amely nem volt túl eredményes. Minderre jön az is, hogy újfajta bábuk lesznek. Azokról sem tudjuk, hogyan viselkednek majd, hogyan dőlnek. Nagyon ritkán játszunk tehát ilyen pályákon, s egyszerűen lehetetlenség megjósolni, mi fog történni.

A te esetedben már nem könnyű motiváltságról beszélni, hiszen minden lehető világbajnoki titulusod megvan már. Mégis, mi hajt?

– Annyira talán már nem motivál egy-egy aranyérem, de ha már a helyszínen vagyok, mindig lázba hoz a játék. Nem szeretek érem nélkül hazatérni, motivál viszont a jó közönség, hajt a csapatszellem, mindig megnő az adrenalin.

Egy kicsit magadról. Régóta hangoztatod, hogy jól érzed magad a szlovákiai csapatodnál. Ennek ellenére, jönnek-e az ajánlatok?

– Az utóbbi időben mind ritkábbak, mert már mindenki tudja, hogy minden rendben Zólyombrézóban. Ezen én nem is akarok változtatni. Ha majd egyszer úgy alakul a helyzet, akkor lépni fogok. Addig azonban még gondolkodni sem akarok ezeken a dolgokon. Csapatom rendezi 2020-ban a világkupát, s a csapattulajdonos máris jelezte, addig meghosszabbítjuk a szerződést.

Magánélet? Annyit tudok, hogy építkezel Óbecsén.

– Én Óbecsén szeretnék élni. Most is lehetőségem van itthon lenni, mert csak valamikor csütörtökön utazok ki Szlovákiába, szombaton lejátszom a meccset, s már jövök is haza.

Egyedül szoktál utazni, vagy valakivel?

– Csapattársammal, Tepšával.

• Nem pont erre gondoltam!

– Ja! Nem nősültem még meg, ha erre gondoltál, de ez is tervben van.

Legalább még vagy 20 jó éved lehet a tekében. A sérülések elkerülnek-e, rendben van-e az egészség?

– Minden rendben van, de én úgy tartom, ha még 10 évig bírok ilyen szinten tekézni, az nagyon rendben lesz.

Győzelem és vereség Németország ellen

Szerbia és Németország válogatottjai egy-egy hivatalos, illetve egy-egy nemhivatalos felkészülési mérkőzést játszottak Apatinban. A hivatalos mérkőzésen Szerbia férficsapata szoros győzelmet aratott, megismételve így az elmúlt vb döntőjét, amelyen Szerbia a világbajnoki titulust szerezte meg, Németország pedig az ezüstérmet. Az összecsapás legjobb játékosa Zavarkó Vilmos volt, aki 664 fát ütött, de nem volt maradéktalanul elégedett: „Nagyon nehéz mérkőzés volt, az eredmény állandóan változott, s a végén csak árnyalatok döntöttek. Nem vagyok elégedett a játékommal, a világbajnokságra javítani kell a formánkon, mert oda 4-5 csapat érkezik bajnoki ambíciókkal. Megeshet, hogy a németekkel a végjátékban találkozunk ismét, de akkor velük lesz a közönség. Ez egyébként minket is inspirál, lelkes közönség előtt mindig jó meccseket játszottunk” – nyilatkozta a mérkőzés után Zavarkó.

A délutáni, nem hivatalos mérkőzésen ismét szoros volt az eredmény, s bár a szerbiai csapat egy fával nyert, szettekben a németek voltak jobbak. Ezen a meccsen Vili 672 fát ütött.

Szerbia–Németország 5:3 (3764:3723)

Részeredmények: Bárány–Webber 1:0 (2:2, 641:612), Ernyesi–Raiser 0:1 (2:2, 639:643), Tepša–Schmidt 1:0 (2:2, 638:608), Simijonović–Zaicz 0:1 (1:3, 581:618), Kovačić–Hoffmann 0:1 (1:3, 601:613), Zavarkó–Schnaider 1:0 (2:2, 664:625).

A nemhivatalos mérkőzésen: Szerbia–Németország 3:5 (3874:3873)

Nők, hivatalos mérkőzés: Szerbia–Németország 2:6 (3477:3634). Nem hivatalos mérkőzés: Szerbia–Németország 3:5 (3450:3531).