2024. március 29., péntek

Ez egy időtlen történet

Vajdasági körúton az Álom hava című film – Bicskei Zoltán rendező: Ahhoz, hogy előre tekintsünk, hátrafelé is kell néznünk
Bicskei Zoltán

Bicskei Zoltán

Pénteken tartották Újvidéken Bicskei Zoltán magyarkanizsai rendező Álom hava című filmjének vajdasági díszbemutatóját. Az elkövetkező hetekben még 22 bácskai, bánáti településen és Belgrádban láthatja a közönség a filmet, illetve több magyarországi helységben is április végén kezdik meg az alkotás vetítését.

Decembert nevezték eleink Álom havának, amely megnevezés magában hordozza a világ megújulásának ígéretét. Miért a XVII. századot választotta, azt az időszakot, amikor a törökdúlás nyomán e szép tájunk kiürült, elnéptelenedett?

– Nem véletlenül lett Álom hava a film címe, nem véletlenül választottam december hónapot, dönthettem volna akár november, az Enyészet hava mellett is. Az álom, az álmodozás az alföldi ember sajátossága, hiszen azt a nagy űrt, ami a mi nagy pusztaságunk, alföldünk, leginkább a fantázia, a képzelet tölti be. Sokszor kiülök a Járás pusztaságába, és ott képzelődöm, álmodozom, képeket látok, képeket szülök. Ez az alföld jellegéből fakad. És ahhoz, hogy ezt a transzparens, letisztult, bizonyos értelemben kopár világot éltetni tudjam, ahhoz egy ilyen történelmi állapot kellett, mint amely a XVII. század végén jelen volt, amikor szinte kiürült e táj, lakosság sem volt, csak egy-két tucat ember élt e vidéken. Ez megfelelő helyzet egy időtlen történetre. Azok közül, akik eddig látták a filmet, többen megérezték, hogy ez egy időtlen történet, hiszen elmúlik jó negyedóra, mire rájön a néző, hogy melyik korszakról van szó, és kik ezek az emberek. Akár most is játszódhatna, valamilyen katasztrófa után, tehát kicsit becketti is a történet. Ahhoz, hogy rálássunk a saját történetünkre, történelmünkre – kicsit a lelki történetünkre is –, ahhoz kell ez a távolság, ez a transzparencia, ez a nyitott, üres tér, és legfőképp az időtlenség-érzet, ahonnan megfogható és látható a lelki, szellemi állapotunk.

Úgy érzem, az Álom hava a lehetőségek filmje is. Tanácstalanság jellemzi az aracsi pusztatemplom romjaihoz visszaérkező főhősöket. Ma egész Európa válságban van, amit jócskán megérzünk lelkileg és minden tekintetben. De mégis a lehetőségekről, az újrakezdésbe vetett hitről is szól ez a film. Jól érzem?

– Erre az üres, nyílt térre sokszor mondják, hogy itt csak lepusztultság, kóró, kietlenség van. Nem igaz, mert a pusztaság tele van apró élettel, mérhetetlenül sok gazdagság van itt, csak jobban le kell hajolni, észre kell venni. Érdekes módon volt olyan néző, aki azt mondta, mind a Nagyapáti Kukac Péter, mind az Álom hava című filmemben a puszta egészen mást sugallt és mást jelent, mint a Jancsó-filmekben. Ennek nagyon örültem, mert az én olvasatomban mindig az életet, a lehetőséget is jelenti ez a hatalmas, üres tér, bármit beleálmodhatunk, megvalósíthatunk, bármikor bejárhatjuk. És teli van sokféle dologgal. Valójában gazdag. Visszatérve az időtlenség témájára: a film természetesen a mai korról szól, és bizonyos értelemben benne van az egész földrész sorsa is. Még történelmi vonatkozásban is, hiszen a szereplők emlegetik a török időket, amikor a franciák, olaszok, bécsiek fizették a török hadsereg fegyvereit, a mostani iszlám hódítás jegyében is ugyanez történik, szintén európai országok bonyolítják le a ránk zúduló iszlám néptömeg ideérkezését, megint a Pannon-alföld déli végein zajlott/zajlik mindez. És nagyon fontos az itteni védelem is. Most is az a lényeg, hogy mit tudunk magunkból felszínre hozni, ami az egész életet megszüli, hiszen akkor az önvédelem, a védelem, a létezés is biztos lábakon állhat.

Ez az első magyar film, amelyben Attila is megjelenik, és az ember eltökéltségéről, feltétlen odaadásáról beszél.

– Azt mondja, „meg kell bírni” a kibírhatatlant, másfelől pedig a mozdíthatatlanságot emlegeti. Ám nem mindegy, milyen mozdíthatatlanság ez. Tehát, a minőséget is hozzáteszi, egyfajta lelki, szellemi értékek mentén. És ezt hitelesen csakis Attila, a történeti idők legnagyobb uralkodója mondhatja, mert ő ezt megtestesíti.

Minden táj hordoz valamit az örökből, az időtlenből, de ebben a történelmi pillanatban ez a mozdíthatatlanság kiemelten fontos. Aki otthon érzi magát a pusztában, pontosan ezt a mozdíthatatlan erőt érzi: bármi történik, itt mindig megvagyunk, itt van valami, ami erősebb nálunk, ami megtart. Éppen ezért lesz fontos most az alföldi kultúra, mert a világban minden mozog, minden cibálódik, szédül, pörög, szétesik… A mozdíthatatlan, időtlen érték az, ami ebben a pillanatban a legfontosabb, ez tudja ma legjobban megőrizni az emberiességet, a szellemet. Ezért lenne fontos az alföldi kultúra, ezért kellene tudatosabban, műveltebben és mindenekelőtt mélyebben foglalkozni vele.

Tulajdonképpen a hagyományokon nyugvó világrendnek is ez az alapja, nem?

– Főleg, ha a nagy h-val írt Hagyománynak. Amely az összeset magában foglalja. De a filmbéli gondolatvilág egy része a Hagyomány előtti világra is vonatkozik. Hogy Hamvas Béla gondolatmenetével éljek, a Hagyományt is magában foglaló örök alapállást kell meglelni. Igen, ezeket a rétegeket is megpróbálja felvillantani a film, hogy mennyire sikeresen, azt nem tudom, de ahhoz, hogy valamennyit előre lássunk, és hogy évtizedekre megvessük a lábunkat, ahhoz most évezredeket kell hátrafelé nézni, feldolgozni és magunkévá tenni.

Ehhez nem mindennapi segítőtársai is voltak a filmben, csak egyet emelnék ki közülük, az előbb említett Attilát megszemélyesítő dr. Papp Lajos professzort. Úgy érzem, olyan színészeket vonultat fel a filmben, akik hasonlóképp gondolkodnak a világról, mint ön.

– Ezt nem tudom, viszont azt érzem, méltatlanul keveset beszélnek a munkatársaimról, mert a film erős gondolatisága elvonja róluk a figyelmet. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nagyon komoly munkát végeztek a színészek, a filmben benne van a sorsuk, az arcuk, a létezésük, szinte rájuk írtam a forgatókönyvet. A többi munkatársat is említenem kell, például az egyik pici kelléknek, amelyet messziről látunk egy pillanatra a filmben, a készítője Kossuth-díjas Nemzet művésze volt. A legkisebb kelléknek is lelke van, komoly kézművesek készítették. Kezdetektől az volt a szándékom, hogy ezek igazi tárgyak – ne csupán a filmes kellékek – legyenek. A vajdasági vetítések egy részén a kellékek és a jelmezek közül többet vándorkiállítás formájában bemutatunk, hogy a fiatalok láthassák, milyen a komoly míves világ, mennyire emeli a létezés minőségét egy-egy szép tárgy. Visszatérve a munkatársakra, az operatőrt, de a producereket is említhetném, hisz tíz és fél évig készült a film, és kitartottak mellettem, ami nem szokványos eset.

Annak, hogy ennyi ideig készült a film, anyagi okai voltak.

– A sors akarta így, mert ha az első változat készült volna el, sokkalta gyöngébb lett volna. A sors jó keze van benne, hogy fékezte és apránként hagyta megvalósulni, hogy lassan megérjen.

Mit vár a nézőtől? Talán kicsit furcsa kérdés, de arra gondolok, hogy ezt a filmet nyitott szívvel és értelemmel kell nézni.

– Egy szerző mindig megértést vár. Ha nekem tíz év kellett az elkészítéséhez, idő kell a vele való megbarátkozáshoz, a megértéséhez. Remélem, hogy valamiféle élményt jelent majd a nézőnek és kérdéseket vet fel az emberekben. A legtöbb vetítésen ott leszek, megbeszélhetjük mindazt, ami felmerül a nézőkben. A filmben jelen lévő, ősi időkre való utalásokról annyit, hogy a magyar őskutatások eredményeiről az elmúlt évtizedek alatt félszáz könyvet elolvastam, ezeket saját elgondolásom szerint szintetizáltam. A filmben szó lesz egyébként a pálosokról is, rovásírású könyvekről, az Árpádok hozta krónikákról… Két táltos is jelen van – igaz, nem romantikus módon. Boldogasszony és az Isten is kétszer megjelenítődik a vásznon, úgyhogy lesz miről beszélni. A film hibáiról később érdemes szólni, most, a bemutatók előtt másnak van az ideje.

22 vajdasági településen és Belgrádban is bemutatják a filmet.

– Egy vándormozival megyünk végig Vajdaságban, hisz a legtöbb településen nincs már mozi, mi visszük a vetítőgépet, a vásznat. Ennek anyagi vonzatát a Magyar Nemzeti Tanács és a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet tette lehetővé, köszönet érte, hisz a segítségük nélkül sokkal kevesebben láthatnák ezt a filmet. Magyarországon szintén április végén kezdik vetíteni az Álom havát, már jelentkeznek a különböző városok, közösségek.

Említsük meg azt is, ki segített a film létrejöttében.

– Elsősorban a Magyar Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Magyar Mecenatúra programja támogatta, és először egy kétrészes tévéfilm készült el, amelyet a Duna Televízióban láthattak a nézők, a mozifilm változat hosszabb, epikusabb. Ennek elkészítését a Szerbiai Filmközpont, a tartományi művelődési titkárság, és a magyarországi Szülőföld Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatta, a Magyar Művészeti Akadémia más módon segített, és többeket feltüntetek a film végén, akiknek köszönettel tartozom.