2024. március 28., csütörtök

Színes időutazás fehéren-feketén

Pénteken az óbecsei Városi Színház nagytermében megkezdődött a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének jubileumi döntője

Kis híján borult a papírforma, miszerint a KMV mindig egyet jelent a tavasszal, de végül megkegyelmezett az időjárás, és még a nap is kisütött egy kis időre. Így – fényben, mosolyban, lazán és szellemesen – vette kezdetét az idén az ötvenedik KMV. Szilágyi Miklós, a szervezőbizottság elnöke a megnyitón meglepetésprodukciókat ígért a közönségnek, ugyanis a versenyprogram keretében több régi KMV-s is felvállalta a zsűri és a közönség ítéletét.

Lőrinc Tímea, Hajvert Ákos és Crnkovity Gabriella

Lőrinc Tímea, Hajvert Ákos és Crnkovity Gabriella

A megnyitó után az előadó-művészeti vetélkedő résztvevői – közöttük egykori KMV-sként Oravecz Krisztina újságíró, műfordító, Beke Ottó író és Rókus Zoltán színművész-hallgató – álltak a Lőrincz Tímea színművész, Crnkovity Gabriella színművész és Hajvert Ákos előadóművész alkotta zsűri színe elé, majd a megzenésített versek előadói került sorra, akiknek produkcióját Fehér Nóra előadóművész, Bakos Árpád énekes-zenész, zeneszerző és Csorba Lóránt énekes-zenész, zeneszerző értékelte.

A program szünetében került sor a színház Kör Galériájában a KMV képzőművészeti tárlatának a megnyitójára, este pedig a színház előterében interaktív tárlatvezetéssel egybekötött, időutazásra invitáló kiállítás nyílt, amit egy zenés, beszélgetős fogadással színesítettek a szervezők.

Ezen a hétvégén több mint hatszáz diák érkezik Óbecsére. Szilágyi Miklós érdeklődésünkre elmondta: ismét volt érdeklődés a néprajzi pályázat iránt, a korábbinál kevesebb munka érkezett a KMV-MNT közös pályázatára, a képzőművészeti vetélkedő népszerűsége viszont – különösen fotó kategóriában – továbbra is töretlen. Külön öröm, hogy az idén mintegy negyven diák döntött úgy: az egész hétvégét Óbecsén tölti.

Ma, szombaton az irodalmi vetélkedővel és újabb meglepetésprodukciókkal folytatódik a rendezvény, majd az eredményhirdetés után, 18 órakor tartják meg a szokásos kerekasztal-beszélgetést. 19 órai kezdettel a KSZFV díjnyertes előadását, azaz a Népkör MMK Fabula Rasa Színjátszó Grundja Tasnádi István: PARAVARIETÉ, avagy 1017 egymást kioltó drámai mozzanat című darabját mutatják be a közönségnek. Szereplők: Budinčević Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dudás Dániel, László Roland, a rendező Greguss Zalán. A szombat esti KMV-bulinak ezúttal a Club Rio ad otthont, ahol 21 órától a Lusta Bítek Live, az Ivan & The Parazol és a Kistehén koncertezik. Az ünnepi műsor és a díjkiosztó az idén is vasárnap fél 10-kor kezdődik.