2024. április 19., péntek

Lázár: Brüsszel nyíltan kettős mércét alkalmaz

A kancelláriaminiszter szerint nem fogják a Fideszt kizárni a Néppártból

A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint Brüsszel nyíltan kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben.

Lázár János (Fotó: MTI)

Lázár János (Fotó: MTI)

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján erre példaként hozta fel, hogy az Európai Unió megdicséri Ausztriát amiatt, hogy az osztrák–magyar határon megállásra kényszeríti az uniós állampolgárokat, és lényegesen korlátozza a szabad mozgáshoz fűződő jogaikat, miközben Magyarországot bünteti azért, mert nem uniós állampolgárokat, illegális bevándorlókat próbál ellenőrizni a határon, a terrorizmus veszélyét is csökkentve ezzel. Ez példátlan támadás – jelentette ki.

A tárcavezető visszautasította, hogy a nemzetközi sajtó náci haláltáborokhoz hasonlítsa a szerb határon létrehozott tranzitzónát. Mint mondta, mindent megtesznek, hogy méltó körülményeket teremtsenek. Hozzátette: megdöbbentő, hogy ugyanez a nemzetközi közösség üdvrivalgásban tört ki, amikor Calais-ben konténervárosokat állítottak fel a bevándorlóknak. „Ha Magyarországon van konténer, az rossz, ha Franciaországban van konténer, az jó, hogyha Magyarországon van határellenőrzés, az rossz, ha Ausztria és Magyarország határán van ellenőrzés, az pedig kiváló és dicséretes” – összegezte a helyzetet.

Lázár János – visszautasítva az európai szocialisták felvetéseit – Magyarország Unió iránti elkötelezettségét is hangoztatta, az Európai Néppártot pedig a Fidesz legfontosabb politikai szövetségesének nevezte, és nem tartotta reális forgatókönyvnek, hogy kizárnák a pártcsaládból.

Értékelése szerint a politikai támadások hátterében az áll, hogy térdre akarják kényszeríteni Magyarországot, amely ellenzi, hogy az Unió jogköröket vonjon el. „Fel kellene adnunk egy jelentős részt a nemzeti szuverenitásunkból, ez az európai szocialista álláspont, és miután erre nemet mondtunk (...), ezért támadást indítottak” – fejtette ki.

A tárcavezető megerősítette, hogy Magyarországnak esze ágában sincs kilépni az EU-ból, hanem annak életét szeretné átalakítani a nemzeti szuverenitásnak megfelelően, annak érdekében, hogy minden ország tudjon boldogulni a közösségben.

Kitért arra is, hogy az eddigi vitákat mindig sikerült konszenzussal lezárni, egyetlen ügy van, amiben 2015 óta nem közelednek az álláspontok, ez pedig a migráció.

Az illegális bevándorlással kapcsolatban azt is mondta, Magyarország esélyei vegyesek, előfordulhat ugyanis, hogy az Európai Bizottság – „az Európai Bíróság közreműködésével” – rákényszeríti az akaratát az országra, és vagy be kell fogadnia migránsokat – úgy, hogy ahhoz a magyar társadalom nem járul hozzá –, vagy súlyos bírságot kell fizetnie.

Arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök április 29-én részt vesz az Európai Tanács Brexit miatti rendkívüli ülésén és az Európai Néppárt találkozóján, arról pedig hétfőn egyeztetnek, hogy az Európai Parlamentbe is megy-e.

Lázár János kiállt a civilek gazdálkodását érintő törvény mellett. Mint mondta, ha nem szégyen elfogadni a külföldi támogatást, akkor nyilvánosságra hozni sem az. Jelezte, hogy a kormány vagy politikai pártok által támogatott szervezetekre más mechanizmus vonatkozik, azokat az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Mint mondta, jogos igény, hogy az emberek lássák, kik és milyen feltételekkel gazdálkodva próbálják a közéletet alakítani.

A miniszter kérdésre beszélt a demonstrációkról is, leszögezve, hogy tüntetni mindenkinek joga van, a rendőrök pedig példásan jártak el minden esetben. Kiemelte ugyanakkor, hogy a stílussal voltak problémák, és sokan vannak, akik a megmozdulás egy-egy elemével nem tudnak azonosulni, például közintézmények falának a megdobálásával, a rongálással. Erre nincs szükség – vélekedett.