2024. április 19., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

Megkapta büntetését a Fradi

Négy nyeretlen meccs után Thomas Doll elismerte, minőségi probléma van a csapatnál

Egymás hibáiból él a labdarúgó OTP Bank Liga első két helyén álló Videoton és Budapest Honvéd, ezért aztán fordulóról fordulóra felváltva vezetik az élvonal tabelláját. Így fordulhatott elő, hogy bő egy héten belül háromszor is helyet cseréltek egymással. Másfél hete, április 8-án, a Honvéd állt az élre, majd a székesfehérvári csapat a hét közben visszaelőzött, a 27. fordulóban pedig ismét a kispestiek kerültek az élre.

Pedig nem állt megoldhatatlan feladat előtt a Videoton, amely a Mezőkövesdet fogadta, de mindössze 1:1-es döntetlenre futotta az erejéből. „Ez olyan meccs volt, amelyet meg kellett volna nyernünk, de ahhoz gólra kellett volna váltanunk a lehetőségeinket. A győzelemhez több kell annál, mint amit mutattunk” – bosszankodott Henning Berg edző.

A csapat szombaton az MTK-hoz látogat, a fővárosiak jelenleg 31 ponttal a 10., még éppen nem kiesést jelentő helyen állnak. A vészhelyzetben lévő ellenfél mindig veszélyes, ráadásul az MTK pályaválasztóként a legutóbbi két alkalommal egyaránt nyert: 2015. augusztus 23-án Kanta József büntetőjével, tavaly augusztus 16-án pedig Torghelle Sándor góljával 1:0-ra. A fővárosi csapat pályaválasztása mellett ez lesz a 48. meccs, 20 döntetlen mellett az MTK 37, a Vidi pedig 38 alkalommal nyert.

A bajnokságot jelenleg éppen a Honvéd vezeti, amely meglepetésre 2:0-ra győzött az előzőleg kilenc mérkőzésen veretlen Paks ellen. Marco Rossi együttesére azonban egy kőkemény rangadó vár a Szusza Ferenc Stadionban: a helyi létesítményviszonyokra jellemző, hogy az angyalföldiek Újpesten fogadják a kispestieket. A Vasas egy héttel ezelőtt a címvédő Ferencváros otthonában győzött 2:1-re, ezzel megerősítette harmadik helyét. Michael Oenning vezetőedző most triplázására készül, egy hete még annak örült, hogy a Videoton után a Ferencvárost is sikerült legyőzni, most itt a harmadik elejtendő nagyvad. Nehezíti a helyzetet, hogy Király Botond vállszalagja beszakadt, így három hétig nem játszhat. Manjrekar James, Remili Mohamed és Kire Risztevszki egyaránt begyűjtötte az ötödik sárga lapját, Hangya Szilveszter pedig a négymeccses eltiltásából eddig kettőt töltött le. A Honvédban Laczkó Zsolt és a kongói Kabangu Kadima sérült, Baráth Botond viszont letöltötte sárga lapos büntetését.

A Fradi mély gödörben van, a szezon során ugyan egyszer már akadt négymeccses nyeretlenségi sorozata, de akkor egy mezőkövesdi vereség után ikszelt az MTK-val, a Debrecennel és a Videotonnal. Most rosszabb a széria, hiszen négy forduló alatt mindössze egy pont jött össze (Diósgyőr 1:1), emellett a Honvéd (1:2), a Paks (1:3) és a már említett Vasas (1:2) elleni vereség után Gyirmóton illene javítani. Érzi ezt a betonbiztos poszttal rendelkező Thomas Doll is, aki elismerte, akadnak hiányosságok a játékoskeretben.

Sok minőséget veszítettünk a nyáron, nem hiszem, hogy mentális probléma lenne a csapatnál. Némelyik játékosban nincs több, mint amennyit nyújt, így ez egyértelműen minőségi probléma. Gyakorlatilag megkaptuk a büntetésünket némelyik sikertelen transzferért” – mondta. Ami jó hír a szurkolóknak: a Fradi eddig négy tétmérkőzést vívott a Gyirmóttal, és mindent megnyerte.

A 28. forduló programja

Április 22., szombat: Debrecen–Haladás (18 óra), MTK–Videoton FC (18 óra), Mezőkövesd–Újpest (18 óra), Gyirmót–Ferencváros (18 óra), Paks–Diósgyőr (18 óra), Vasas–Honvéd (20.30).

1. Honvéd

27

15

5

7

41:25

50

2. Videoton

27

14

7

6

52:23

49

3. Vasas

27

13

5

9

43:31

44

4. Haladás

27

11

6

10

34:34

39

5. Ferencváros

27

10

9

8

42:36

39

6. Paks

27

9

11

7

32:30

38

7. Újpest

27

8

12

7

41:41

36

8. Mezőkövesd

27

9

8

10

30:38

35

9. Debrecen

27

8

7

12

30:35

31

10. MTK

27

7

10

10

8:28

31

11. Diósgyőr

27

8

4

15

32:51

28

12. Gyirmót

27

4

8

15

3:40

20