2024. április 19., péntek

Újabb tiltakozás a vízi szórakozóhely ellen

Húsvét előtt, szombaton tiltakozást tartott a Béga-tó partján a nagybecskereki polgárok egy csoportja. A tiltakozó polgárok a szárazon maradt függőhídnál gyülekeztek, majd a városháza elé vonultak, azt követelve az önkormányzat vezetésétől, hogy sürgősen helyezze hatályon kívül a határozatot, amely lehetővé teszi vízi szórakozóhely létesítését a Béga-tavon.

Folytatódik a polgárok tiltakozása (Fotó: Kecskés István)

Folytatódik a polgárok tiltakozása (Fotó: Kecskés István)

A megmozdulást (ezúttal) a Nova solidarnost nevű egyesület szervezte.
Aleksandar Jankov, a megmozdulást szervező polgári társulás képviselője elmondta, hogy ez volt az első tiltakozás, amelyen rá akartak mutatni a városi hatalom elfogadhatatlan magatartására. Szerinte a tó a polgároké, valaki pedig a megkérdezésük nélkül egy csúfsággá akarja változtatni, mint fogalmazott, a „bűnök fészkévé”. Közben pedig a közelében iskolák és jelentős intézmények vannak. Emlékeztetett, hogy a környéken élők már három éve tiltakoznak a létesítmény megépítése ellen.
A környezetvédők szerint pedig kis felületű tóról van szó, vizének egyharmadát évente egyszer cserélik. Kérdés, hogy mindez a későbbiek során elegendő lesz-e ahhoz, hogy ilyen mértékű maradjon a tó tisztasága. Másrészt a tapasztalat az, hogy az effajta szórakozóhelyek inkább a bűnözést serkentik, mintsem a fiatalok szórakozását szolgálják.
Az építkezés megkezdését a Kisamerika helyi közösség lakói 2014-ben fizikai ellenállást tanúsítva gátolták meg.
A fellebbviteli bíróság viszont a leendő beruházó, Nikola Novaković javára döntött. A bíróság szerint mind a beruházó, mind az engedélyt odaítélő Vajdaság Vizei közvállalat törvényesen járt el. Ez pedig azt jelenti, hogy a beruházónak joga van megépíteni a 200 négyzetméteres, 100 ülőhelyes szórakozóhelyet. Ez azt is jelenti, hogy a tiltakozás 53 résztvevőjének, akik a Stop splavovima polgári csoportosulás tagjaiként léptek fel, ki kell fizetnie a bírósági költségeket. Ezeknek a polgároknak a megsegítésére gyűjtési akciót indított az új egyesület.
Eközben pedig Nikola Novaković vendéglős a beruházás folytatását tervezgeti. Nem érti, miért ekkora a tiltakozás a leendő vízi szórakozóhely miatt, amikor ő beszerzett minden szükséges engedélyt, és a törvénnyel összhangban cselekedett. Bejelentése szerint hamarosan a vízre kerül a szórakozóhely, ahol az ígérete szerint nem szolgálnak fel alkoholos italt, és nem lesznek hangos, a közrendet veszélyeztető mulatságok. De azt is kilátásba helyezte, hogy kártérítési pert indít azok ellen, akik eddig hátráltatták a beruházást.
Az önkormányzati rendelet értelmében pedig még egy hasonló szórakozóhely megépítésére is van lehetőség. Folyik a találgatás, ki lehet a másik leendő beruházó. A legújabb szóbeszéd szerint ez akár egy bolgár üzletemben is lehetne.