2024. április 19., péntek

A szörnyűségnek nem szabad megismétlődnie

Megnyitották a holokauszt témájú nagyszabású eseménysorozatot az újvidéki zsinagógában – Fontos rámutatni a szörnyűségre és a következményeire

A holokauszt – ahogyan Simon Wiesenthal találóan fogalmazott – nemcsak a zsidó nép, hanem az egész emberiség tragédiája volt – mondta Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, illetve oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár az Emlékezés a holokausztra című eseménysorozat megnyitóján az újvidéki Zsinagógában. Az újvidéki Regionális Tudományos Központ szervezte négynapos rendezvény megnyitóján a társadalmi-politikai-egyházi élet jeles képviselő vettek részt.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

– Mivel ami történt, az megváltoztathatatlan, nagyon fontos, hogy a jövőben ilyen ne történjen, hogy a történelem valóban tanítómesterünk legyen – hangsúlyozta Nyilas Mihály a megnyitóbeszédében. Mint hozzátette, a rendezvénysorozaton történészek, filozófusok, politikusok, pedagógusok különböző megvilágításban mutatnak rá a holokausztra mint jelenségre és arra, hogyan kell ezzel foglalkozni. Oktatási titkárként különösen fontosnak tartom, hogy a tanáraink, tanítóink helyesen mutassanak rá azokra az üzenetekre, amelyek számunkra fontosak. Hogy senki sem ítélkezhet a másik ember felett csak azért, mert az más vallású, nyelvű vagy más a bőrszíne. Tanulni kell tisztelni egymást, együtt élni toleránsan. Nem ismétlődhet meg az, hogy nem őrizzük meg egymást, mert a történelem kereke forog. Különböző népek, nemzeti közösségek kerülhetnek veszélybe egy adott pillanatban, s a többi nemzet felelőssége, hogy ilyesmi ne történjen, ami megtörtént a II. világháború során.

A Szerbiában létező négy zsinagóga egyike az újvidéki. Az 1940-es évek után, akik életben maradtak, ide voltak bezárva, innen hurcolták el őket Auschwitzba vagy Borba. A razzia és a deportálások következményeként az 1600-as lélekszámú újvidéki zsidó közösségnek a 90 százaléka eltűnt. A 2011. évi népszámlálási adatok szerint Vajdaságban mindössze 335 személy vallotta magát zsidónak – mondta az oktatási titkár.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Lapzártunkkor az egybegyűlteket üdvözölte Goran Levi, az újvidéki Zsidó Hitközség elnöke és Losoncz Márk, a Regionális Tudományos Központ koordinátora. Utána megnyitották A szenvedés írása – a holokausztról szóló publikációk című megrázó kiállítást, Biljana Albahari szerző és Ornela Rezinović formatervező közös munkáját. A megnyitón fellépett az újvidéki Zsidó Hitközség Hashira kórusa, amely 2016-ban a kulturális örökség megóvásáért érdemelt ki díjat.

Az április 21-éig tartó újvidéki rendezvény keretében konferencia lesz Holokauszt és filozófia címmel, továbbá történészek beszélgetnek a zsidó identitás, antiszemitizmus és holokauszt témájáról. Iskolanapra kerül sor Tanulságok a jövő számára címmel, valamint szimpóziumra, amelyen a tanítani a holokausztról – utópia vagy lehetőség – tanítási gyakorlatok és pedagógiai kihívások témája kerül megbeszélésre. Mindazok, akik hozzá tudnak szólni ezekhez a kérdésekhez, és tenni is tudnak a jövőben, mint ahogy tettek is a múltban, jelen lesznek a tanácskozáson, amelynek gyakorlatilag ez is a jelentősége.

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, Németország belgrádi nagykövetsége, az újvidéki Zsidó Hitközség, a Haver Srbija, a Francia Intézet, a Nyílt Társadalomért Alapítvány és a Multikulturális Központ az eseménysorozat támogatói és partnerei.