2024. április 18., csütörtök

Fokozott ellenőrzés a közutakon

A közlekedési rendőrség a nemzetközi TISPOL szervezet, azaz az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata keretében a héten fokozott ellenőrzést tart az utakon. Az összehangolt közúti ellenőrzést összesen huszonnyolc uniós országban, valamint Svájcban, Norvégiában és Szerbiában szervezik meg. Az országos akció során, így Szabadkán is elsősorban a sebességkorlátozás betartását kísérik figyelemmel.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A szerdai nap folyamán kerül sor az úgynevezett Speed Marathonra is, azaz egy folyamatos, huszonnégy órás sebességmérésre, melynek során a rendőrség emberei jelöletlen autókban, különféle traffipaxok, kézi radarberendezések és kamerák révén mérik majd a forgalomban részt vevő járművek sebességét, illetve minden vezető véralkoholszintjét is. A sebességkorlátozás túllépése miatt félreállított járműveknél ellenőrzik a biztonsági öv használatát is, mind a sofőr, mind a jármű többi utasa esetében.

A közlekedésbiztonság európai tanácsának felmérése szerint a sebességkorlátozás mindössze öt százalékkal való túllépése több mint húsz százalékkal növeli a halálos kimenetelű balesetek számát, a biztonsági öv használata pedig felére csökkenti annak kockázatát, hogy valaki életét veszítse egy baleset során.