Tollrajz

A feltámadás képes története (3.)

Péter László

2017. április 18., 17:50

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

„Et resurrexit tertia die…” (Pilinszky János: Harmadnapon)

 

Matthias Grünewald: Az isenheimi oltár főképe, Jézus a keresztfán

Matthias Grünewald: Az isenheimi oltár főképe, Jézus a keresztfán

Krisztus a kereszten az egyik legbonyolultabb ikonográfiájú téma. A kora kereszténységben még csak szimbolikusan jelenítették meg a keresztet, melyen a Megváltó csak a 6. század környékén jelenik meg emberi alakban. Ennek a nagyhét ünnepkörében zajló eseménysorozatnak ábrázolási folyamata, legfőbb üzenete maga a megváltás, hiszen a keresztre feszítés abban az időben a szokásos kivégzési módok egyike volt…

Tehát a krisztusi megtestesülés, akár csak szenvedéseinek ábrázolása olyan – a kereszténységet szolgáló – kódolt vizuális üzenet, amely a 11. századig még csupán ember formájú bábfiguraként, „élő szimbólumként”, és nem hús-vér emberi lényként ábrázolta a megváltót. Csupán ezután, de leginkább a gótika, majd a reneszánsz beköszöntével, kezdték el ábrázolni a fizikai értelemben vett fájdalmas kínszenvedéseit, és végül a halálát is – tehát már mint fizikai folyamatot.

Mindeközben az ábrázolások minden apró részlete hosszadalmas teológiai viták tárgyává vált. Miképpen más „gondos apróságok” is vita tárgyát képezték, így például a megfeszített Jézus testének ruházata: hiszen annak idején, a római korban a kereszthalálra ítélteket megszégyenítő módon teljesen lemeztelenítették. Az őskereszténynek számító, istenfélő „szíriai körben” ábrázolt korpuszt viszont már díszes tunikában, szemérmetesen ábrázolták. A nyugati keresztény ikonográfia pedig már rendre ágyékkötőt, illetve valamilyen fátylat (perizoniumot) borít a szenvedő testére, és ez alól ritka kivételek voltak csupán (például Michelangelo, aki a pápától sem félt).

A kereszt színe is sok esetben hozzátartozik az értelmezésekhez. Például, ha vörös vagy fekete, akkor a vér és a sötét gyász jelét kell meglátnunk benne. De ha zöldre festetten ábrázolták, az már örök életet, vagy a feltámadás ígéretét jelentette.

Miként a finoman elrejtett szimbólumok, a kereszt alá sereglő figurák is következetességgel ábrázoltatnak. Az Újszövetség olvasata szerint: Mária, a fiát sirató Istenanya, János evangélista, aki Jézus kedvenc tanítványaként mindvégig mellette marad, és legvégül ő veszi le a fejéről a töviskoronát, valamint a megtért Mária Magdolna. De felfigyelhetünk Keresztelő Szent János szinte mitikussá nőtt titokzatos alakjára is, aki Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Ő hirdette meg ugyanis egykor Krisztus közelgő eljövetelét, és ő hirdetett elsőként bűnbánatot. És ő keresztelte meg Jézust is a Jordán vizében, habár eleinte vonakodott ettől, mert méltatlannak tartotta magát a feladatra.

Jó példaként tehát, megint csak a Grünewald által megálmodott csodálatos, Colmarban található isenheimi szárnyas oltárt hozzuk elő. A hársfadeszkán ábrázolt Keresztre feszítés megrázó jelenetében Keresztelő Szent Jánost pillantjuk meg, aki mintegy jelenésként mutat rá a halál pillanatát megélő Krisztusra. Keresztelő Szent János jövendölte meg ugyanis a megváltó eljövetelét, és most a keresztfa alatt, mutat a szenvedőre... Ugyanennek az oltárnak az egyik mellékszárnyán látható Grünevald másik mesterműve, a Feltámadás, amely minden emberi reflexiótól mentes földöntúli jelleggel bír. Itt Krisztus alakja már bíborköntösben tündököl, és egy, a háttér sötétjéből vörösben és sárgában, kék derengéssel övezett óriási glória (vagy bolygó, a Nap?) világítja meg. Mi ez, ha nem a győzedelmes Krisztus végső diadala: megdicsőülése?

Jézus keresztre feszítése

Amint fölértek a Golgotának, azaz Koponyahegynek elnevezett dombra, epével kevert bort adtak Jézusnak, de ő azt nem akarta meginni. Mikor már keresztre feszítették, a kirendelt rendtartó katonák kockát vetve megosztoztak a ruháján, majd leheveredtek a keresztfa tövébe, és őrizték őt. A feje fölé pedig táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: Ez Názáreti Jézus, a zsidók királya. Közben két gonosztevőt is keresztre feszítettek. Közülük az egyik káromolta, a másik azonban szavaival védte Jézust. Ennek a másiknak mondta Jézus: „Még ma velem együtt a paradicsomban leszel”.

A kíváncsiskodók közül is, sokan gúnyolták Jézust: „Nem te vagy az, aki lerombolod és harmadnapra fölépíted a templomot? Ha tényleg Isten Fia vagy, ahogy állítottad, hát most szabadítsd meg magad!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: „Az Istenében bízott. Mentse hát meg magát, ha tudja…”

 Jézus halála

A lassú kínszenvedés hatodik órájától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Ekkor, kilenc óra tájban Jézus hangosan feljajdult: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Munkácsy is ezt a pillanatot örökítette meg). Ekkor egy bámészkodó odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. Ekkor Longinus, a katonaszázados, aki később megtért, a lándzsáját Jézus bordái közé döfte, hogy megrövidítse az áldozat kínjait.
Amikor Jézus kilehelte a lelkét, már teljes sötétség honolt. Kereszthalálakor a föld morajlott, földrengésszerűen megrendült, a környéken sziklák repedtek meg. A későbbi leírások szerint ekkor sírok nyíltak meg, és sok elhunyt feltámadott. Akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttán megrettentek, többek felismerték, hogy Jézus Krisztus valóban Isten Fia volt.

Jézus temetése

Hogy Jézus testét mentse, jött egy József nevű, jómódú arimathiai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Pilátushoz folyamodott, és elkérte Jézus testét. Amikor az engedélyt megkapta, József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vájt új sírboltba helyezte el. A sír bejáratához egy nagy sziklát hengerített, és elment.

Másnap azonban a főpapok és az írástudók, akik nem lelték a nyugtukat, egybegyűltek Pilátusnál: „Uram, a csaló még életében azt állította: Harmadnapra feltámadok. Rendeld el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, mert aztán azt fogják elhíresztelni a nép között, hogy tényleg feltámadt.”

„Mitől tartotok?– kérdezte tőlük Pilátus gúnyosan, majd elfordult tőlük. „Legyen hát őrségetek is! Menjetek és őrizzétek, ahogy csak tudjátok!” Erre elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírhoz.

 Harmadnapon

Jézus feltámadása, Pietro Perugino festménye, 1499 körül

Jézus feltámadása, Pietro Perugino festménye, 1499 körül

Másnap mégis híre ment, hogy csoda történt: Jézus Krisztus feltámadott.

A feltámadás tényét alátámasztó bibliai Szentírásba foglalt adatok figyelmen kívül hagyásával, a tridenti zsinatig (1545, III. Pál pápa, az ellenreformáció kezdete) a festőket inkább Jézus isteni lényege foglalkoztatta, mintsem a halandó ember személye. A sírból feltámadás történetét ezért kissé felgyorsítva és karcsúsítva, leggyakrabban a feltámadás diadalát elképzelve, mennybemenetelként festették meg. Nem csupán Grünevald isenheimi oltárán látható Feltámadás szürreális vízióját érdemes például vennünk, ahol Jézus Krisztus feltámadása egyet jelent az asztrológia Kos jegyében felemelkedő tavaszi tűzgömbnek, a Nap exaltációjának az ábrázolásával.  De Pietro Perugino egyik legszebb művének a sugallata szerint is a feltámadás ünnepélye a klasszikus harmónia jegyében ujjá születő Krisztus kontraposztba merevedő alakját idézi. Isten báránya, immár vörös gyolcsba öltöztetve, jellegzetes mandorlával övezetten emelkedik a légbe. Miközben két imára kulcsolt kezű lebegő őrangyal fogja közre. A sír pedig ugyancsak klasszicizáló, mértani pontossággal megtervezett és kivitelezett szarkofágszerű, nyitott kőkoporsó, amelyet négy, reneszánsz kori vértezetbe öltöztetett álmatag katona őriz. A csodálatos eseményt Perugino az antik művészet csodálatával és a reneszánsz racionalizmusával képezi le. Festményén minden precízen kiszámítható, harmonikus, kompozíciója tökéletesen megszerkesztett geometriai alakzatok uralma alatt van, jelképileg pedig igen jól értelmezhető.

Ez a lelkiismeretes hozzáállás és körültekintő alaposság jellemezte egyébként a középkori reneszánsz festészetet: a következetes mesterségbeli tudás, a polihisztori jól értesültség, a témakör tökéletes ismerete, és a harmóniára való törekvés...


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila