2024. március 28., csütörtök

Hőszivattyúval kemény hidegben is

A BES hőszivattyúk ezen a télen is bizonyítottak

A zentai BES Termofrigo hőszivattyúgyártó cég 32 éve foglalkozik hőszivattyú-készítéssel és telepítéssel, vagyis több évtizedes tapasztalattal állnak a felhasználók szolgálatában. Víz-víz, vagyis kutas hőszivattyúk készítését és telepítését végzik, ugyanakkor az egyre népszerűbb levegő-víz hőszivattyú-építésben is az élen járnak. A víz-víz hőszivattyúk esetében elkészült a negyedik generációs gépük, amely minden eddigi berendezésüknél nagyobb hatásfokkal működik, vagyis kevesebb árammal több energiát biztosít, és akár mobiltelefonról is kezelhető, valamint tökéletesítették a levegő-víz hőszivattyújukat. Bálint Árpád, a cég tulajdonosa elmondta, hogy berendezéseik rásegítés nélkül is elegendő energiát biztosítanak, vagyis a BES hőszivattyúval fűtőknek még az ilyen hosszan tartó fagyokban sem kellett pluszban hősugárzót vagy egyéb más fűtésrásegítést alkalmazniuk:

– Ritkán van ilyen hosszan tartó hideg, de ezt most kihasználva alkalmunk volt ilyen körülmények között is tesztelni a berendezéseinket, és elmondhatjuk, hogy mindkét fajta hőszivattyúnk kiválóan teljesít. Ez nagyon fontos számunkra, hiszen akik a mi hőszivattyúink mellett döntenek, azért teszik, mert hozzáférhetőbb áron szeretnének fűteni, ugyanakkor nem akarnak fagyoskodni. Felénk kevésbé elterjedtek a levegő-víz hőszivattyúk, hiszen a kereskedelemben kapható ilyen berendezéseket nem kimondottan a mi éghajlatunkra tervezték, és nem is eléggé hatékonyak ilyen hidegben, viszont a mi berendezésünket konkrétan az itteni időjárási körülményekre fejlesztettük ki. Folyamatosan tökéletesítettük, és az utóbbi hónapok legnagyobb eredménye, hogy a levegő-víz hőszivattyúnk ugyanolyan alkalmas megfelelő benti hőmérséklet biztosítására hosszan tartó, kemény fagyokban is, mint a víz-víz hőszivattyúnk. A levegő-víz hőszivattyú előnye, hogy nem kell hozzá kutat fúrni, hiszen nem a föld hőjét, hanem a levegő hőjét használja, és úgy készít meleg vizet a radiátorok számára, engedély sem kell a telepítéséhez, és szakember sem szükséges a beszereléséhez, esetleg egy fűtésszerelő kell, aki beköti a két csövet a melegvíz-hálózatba, és áram alá helyezi a gépet.

A levegő-víz hőszivattyút a fűtendő épületen kívül, az udvarban, a kertben, a teraszon helyezzük el. Mivel a zajszintje 35 decibel alatt van, attól sem kell tartani, hogy a működése esetleg zavarja a szomszédot. Ez a fajta hőszivattyú nagyon jó megoldás olyan helyeken is, ahol nem lehetséges a kútfúrás, pl. magas talajvizes területeken vagy hegyes, dombos vidéken. Pl. Adának és Moholnak is van olyan része, ahol a magas talajvíz miatt képtelenség a víz-víz hőszivattyú telepítése, ott jó megoldás a mi saját fejlesztésű levegő-víz hőszivattyúnk. Újbelgrádban pl. csakis ilyen levegő-víz hőszivattyúkat szerelünk be, mert ott képtelenség fúrni, és Zentán is hamarosan lesz egy olyan háztömb, ahol minden lakást ilyen hőszivattyúval fogunk felszerelni. A tömbházakban egyébként csak akkor tudjuk a lakásokat hőszivattyúval felszerelni, ha minden lakás tulajdonosa áttér erre a fajta fűtési módozatra, hiszen a már meglévő fűtési rendszer olyan, hogy a lakások egyenként nem lekapcsolhatók. Nagybecskereken már három társasház lakásait fűtik a mi levegő-víz hőszivattyúinkkal, és a lakók nagyon elégedettek.

Érdemes elmondani, hogy hőszivattyúval negyedannyiért fűthetünk, mint gázzal, és feleennyiért, mint szilárd tüzelővel vagy villanyárammal, legyen szó akár víz-víz, akár levegő-víz hőszivattyúról, tehát érdemes elgondolkodni azon, hogyan szeretnénk a jövőben melegedni, és mennyit akarunk érte havonta fizetni. Szeretném továbbá hangsúlyozni, hogy a hőszivattyú nemcsak padló-, plafon- és falfűtéses rendszerekhez használható, hanem radiátoros rendszerekhez is, és a közhiedelemmel ellentétben a radiátoros rendszernél is hatékony.