2024. április 19., péntek

Gyarapodott a bérmálkozók száma

Olajszentelési szentmise és a papi ígéretek megújítása Nagybecskereken

A bánáti katolikus hívek tegnap a nagybecskereki székesegyházban bemutatott szentmisén ünnepelték meg az Oltáriszentség és az egyházi rend, a papság megalapítását. Az egyházmegye papsága megújította a fogadalmat, a megyés püspök pedig megszentelte az év során használt olajakat.

Német László megyéspüspök szentelte meg a krizmát (Fotó: Kecskés István)

Német László megyéspüspök szentelte meg a krizmát (Fotó: Kecskés István)

Nagycsütörtökön a bánáti papság és a hívek együtt emlékeztek arra, hogy Jézus az utolsó vacsorán megalapította az Oltárszentséget. A papok és a szerzetesek megújították a szenteléskor tett ígéreteiket, Német László megyés püspök pedig megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmáláskor használt krizmát.
Az eseményre Bánát minden részéből érkeztek hívek. Különösen a szórványban élő katolikus hívek számára jelentenek sokat az ilyen találkozások. Mint a magyarcsernyei Kószó Veronika mondja, lelki feltöltődést jelentenek a fogyatkozó bánáti falvakban élő hívek számára.
Ezen a napon a főpásztor köré gyülekező papság közösen, a szertartás során megújítja a fogadalmakat, amelyeket papszenteléskor tettek.
– Megemlékezünk magáról arról, hogy miért lettünk papok. A főpásztornak, mármint Jézus Krisztusnak a megbízásából, tehát az ő papságából részesülünk. Ez számunkra örömteli nap. Valóban mindig úgy átélem én is, hogy megújíthatom azt, amit akkor ígértem. Fölfrissítjük minden évben, és ez olyan jó. Ez olyan, mint amikor valamikor régen fölrázták a szalmazsákot és utána jobb volt pihenni rajta. Tehát emlékeztet arra az első igenre. Mert valahol egy pap a papszentelés által egészen Istenné lesz. És ezt jó újból és újból megismételni – hallottuk Gyuris László nagybecskereki plébánostól.
A nagybecskereki egyházmegyében virágvasárnap előtti szombaton szokták megtartani a bérmálkozók egyházmegyei találkozóját. A kisérettségi próbatesztek írása miatt azonban ezt is a mai napon tartották. Az egyik bérmálkozótól, a muzslyai Fárbás Anasztáziától hallottuk, hogy minden szombaton járnak a templomba, és Kalapis Sztoján atya készíti őket a nagy eseményre. Harmincan vannak a csoportban, és mindannyian szorgalmasan készülnek. Mint mondja, örül annak, hogy közelebbről is láthatta a püspök atyát, és megismerkedtek más bérmálkozókkal is.
A bánáti falvak fogyatkozása ellenére háromszáz bérmálkozó lesz Bánátban, több, mint tavaly.
– Ez a találkozó arra szolgál, hogy a bérmálkozók meglássák, hogy nemcsak olyan kis csoportok vannak mind a plébániákon, hanem még egyházmegye szinten van egy elég nagy, mondjuk úgy, tömeg, ha egyáltalán a 250-300-350-es csoportot tömegnek lehet számítani. Hogy megismerjék egymást, megismerkedjenek, legalábbis látásból a püspök úrral, és egy szép napot töltsenek el – mondja Fiser János általános helynök. Tőle azt is megtudtuk, hogy a bérmálásokat a püspök úr az isteni irgalmasság vasárnapján, tehát a húsvét utáni vasárnap kezdi, és egészen július elejéig csaknem minden vasárnap egy vagy két településen lesz bérmálás.
A találkozót, amely agapéval fejeződött, közvetítette a Duna Televízió és a Pannon RTV is.