2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

A nagy múltú párharc újabb fejezete

A német és a spanyol listavezető, azaz a Bayern München és a címvédő Real Madrid müncheni rangadója a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csúcseseménye, a korábbi eredmények és az aktuális teljesítmény mellett azért is, mert ez a legnagyobb múltra visszatekintő párharc.

A mai lesz a két csapat 23. egymás elleni ütközete a legrangosabb kontinentális sorozatban, s a 11. egyenes kieséses párharc kezdődik meg. Az eddig lejátszott 22 mérkőzés enyhe spanyol fölényt mutat: a Real Madrid 11-szer nyert, míg 2 döntetlen mellett 9 müncheni siker született. Hasonlóképpen szoros a gólkülönbség is: 33:31 a Real javára.

Legutóbbi találkozásukkor, a 2013/2014-es idény elődöntőjében Carlo Ancelotti, a Bayern jelenlegi vezetőedzője még a madridi csapatot vezette, amely 5:0-s összesítéssel búcsúztatta az akkor Josep Guardiola irányította bajorokat. Ráadásul a Real Madrid Münchenben mért megsemmisítő, 4:0-s csapást az olasz tréner mostani klubjára.

„Mindannyiunktól a legjobb teljesítmény kell, mivel az ellenfélnél minden poszton világklasszis játszik – kezdte esélylatolgatását Philipp Lahm, a Bayern védője a Kickernek. – Össze kell dolgoznunk, amihez szükség lesz mind a tizenegy, pályán lévő játékosra, kivétel nélkül. A Dortmund elleni háromgólos sikerünk valóban önbizalmat ad, de a BL teljesen más sorozat. A madridi kontrákat mindenképpen meg kell akadályoznunk” – folytatta, emlékeztetve arra, hogy a 2013/2014-es BL-elődöntő első, madridi felvonásán a francia Karim Benzema egy gyors ellentámadásból volt eredményes, és azzal nyert a madridi csapat. A bíróküldés alapján ugyanakkor a Real Madridnak kedvez a statisztika. Az olasz Nicola Rizzolli dirigálása mellett ugyanis az elmúlt években négy idegenbeli mérkőzéséből hármat nyert meg, és a negyediken sem kapott ki. Csoportkörös meccsen legyőzte a Lyont (2:0), a Liverpoolt (3:0), a PSG-vel pedig döntetlent játszott (0:0), míg negyeddöntős összecsapáson a Tottenhamet (1:0) múlta felül. A négy meccsen tehát még gólt sem kapott, s hasonló folytatással minden bizonnyal most is elégedett lenne. A Real Madrid a nyolcaddöntőben a Napolit ejtette ki 6:2-es összesítéssel, a Bayern München pedig az Arsenalt 10:2-vel.

A játéknap másik mérkőzését Madridban játsszák, ahol az Atlético fogadja az angol bajnok Leicester Cityt. Az Atlético jó formáját jelzi, hogy a hétvégén 1:1-re végzett a Real Madrid otthonában, a Leicester viszont kikapott 4:2-re vendégként az Evertontól.