2024. április 20., szombat

Posztolj verset az utcára!

A költészet napja alkalmából Szegeden is gerillaakcióval népszerűsítették a költészetet. „Legyen egy nap a magyar versé, árasszuk el a hirdetőoszlopokat, valódi üzenőfalakat, járdákat és minden legálisan posztolható felületet versekkel! Lepjük meg egymást és magunkat valami igazán értékessel: a kedvenc verseinkkel. A versposztolás egy olyan rendhagyó ünneplés, ami végre összeköt minket. Minden résztvevő egy kicsit hozzátesz a nagy ünnephez, éljen bárhol a világon” – hirdette a Posztolj verset az utcára! gerillaakció, amit a magyar költészet napja alkalmából a Gittegylet.com hívott ismét életre. Ennek keretében Szeged több olyan pontján versek jelentek meg ott, ahol nem is gondolnánk. Alsóvároson, egy villamosmegállóban például Juhász Gyula Szavak című költeménye köszöntötte az utazókat, a Dóm téren Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című verse volt olvasható egy villanyoszlopon, a Budapesti körúton pedig Reményik Sándor Csendes csodák című költeménye ékesített egy buszvárót. Költői túlzás nélkül állíthatjuk, világraszóló akcióvá nőtte ki magát a kezdeményezés, 2015-ben ugyanis a világ több mint 20 országában élő magyarok posztoltak verset több száz helyszínen, elképesztő kreativitással.