2024. április 19., péntek
BIRKÓZÁS

Összpontosítani minden pillanatban

Amint azt már korábban megírtuk, a magyarkanizsai Nagy Szebasztián derekasan helytállt a nemrégiben Szombathelyen megrendezett U23-as Európa-bajnokságon, ahol végül a bronzéremért birkózhatott. Szebasztiánnal az Eb-ről, az idei év további versenyeiről és terveiről beszélgettünk.

Hogyan értékeled az elért ötödik helyezést, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttél az Európa-bajnokságon?

– Az elért ötödik helyet kétféleképpen értékelem. Egyrészt nagyon örülök ennek az eredménynek, mivel ezt húszévesen, az ifjúsági korosztály utolsó évében sikerült megvalósítanom, másrészt egy kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült érmet szereznem. Szerettem volna medállal hazatérni, de ez most nem sikerült, és kicsit nyomja a lelkemet, hogy megint ötödik lettem. Visszatekintve erre a bajnokságra, azt vettem észre, hogy a birkózásom fejlődött, pár lépcsőfokkal feljebb jutott. A nagy világversenyeken meglátásom szerint továbbra is a kelet-európai birkózók dominálnak, és ez a jövőben sem fog változni. Ezen a versenyen két győzelmet arattam: a szlovák birkózó ellen – aki egyébként orosz – okosan küzdöttem, és magabiztosan nyertem. A másikat meccsemet magyar versenyző ellen kellett megvívnom a vigaszágon, akiről tudtam, hogy nagyon erős, és jó erőnlétben van, de higgadtan birkózva kivártam, hogy fáradjon és hibázzon, ami a második menetben be is következett, így végül sikerült betusolnom. Az első mérkőzésen az orosz és a bronzmeccsen az ukrán ellenfelem ellen becsülettel helytálltam, derekasan küzdöttem, de végül a három év korkülönbség, a nagyobb rutin és versenytapasztalat az ő javukra döntött. Azt tapasztaltam, hogy egy ilyen bajnokságon a mérkőzés minden pillanata maximális összpontosítást igényel, és egy pillanatra sem szabad kiengedni, mert azt az ellenfél rögtön kihasználja. A bronzmérkőzésen tíz másodperccel az első menet vége előtt egy pillanatra nem figyeltem eléggé, kinyújtottam a kezem, amit az ellenfelem ki is használt, és már pontot érő akciót hajtott végre rajtam. Ezen a bajnokságon mind a négy mérkőzésen sokat tanultam és tapasztaltam, a hibáimat megpróbálom az elkövetkezendő versenyekre kijavítani, hogy még felkészültebb legyek. Jól megjegyeztem, mennyire fontos az, hogy a megfelelő erőnlét és technika mellett teljes egészében összpontosítsak a mérkőzés egész ideje alatt.

Az országos válogatott tagjaként milyen versenyekre készültök az év további részében, és milyen eredményekre számítasz ezeken a versenyeken?

– A válogatottban egész évben tart a felkészülés, vagy hazai és külföldi edzőtáborokban veszünk részt, vagy mindenki a saját klubjában edz. Ez a felkészülés napi két edzést jelent: három óra délelőtt és három óra délután. Ezek erőnléti és a szőnyegen való gyakorlatok, amelyek során a taktikai és technikai elemek begyakorlására és csiszolására helyezzük a hangsúlyt. Fontos a versenyzői testsúly megtartása, ha fogyasztani kell, akkor még plusz edzési munkát is végzünk. Az edzőtáborokban az ellátás minden szempontból magas színvonalú és szakmailag csillagos ötös, de azon kívül is nagyon oda kell figyelni az étkezésre, hogy mit és mennyit eszik az ember. Jelenleg két nagy versenyre készülünk: az egyik az ifjúsági Európa-bajnokság, amelyet június 27. és július 2. között a németországi Dortmundban rendeznek meg, a másik az ifjúsági világbajnokság, amelyre augusztus 1. és 6. között kerül sor a finnországi Tamperében. Mindkét bajnokságra maximális erőbevetéssel készülök a minél jobb eredmény elérése érdekében, és mindkettőn a dobogós helyezés megszerzését tűztem ki célul, amire reális esélyt látok.

A birkózáson kívül mivel foglalkozol, milyen iskolába jársz?

– Jelenleg az újvidéki testnevelési egyetem tornatanári szakán vagyok első éves egyetemi hallgató. A birkózást és a tanulást nagyon nehéz összehangolni, mivel egész évben edzőtáborokban és versenyeken veszek részt. Az összehangolásban nagy segítséget jelent a testnevelési egyetem és a Szerbiai Birkózószövetség közötti eredményes együttműködés. Mindenesetre, az egyetemi tanulmányaimnak igyekszem kellő időt és odafigyelést szentelni.