2024. március 28., csütörtök
ÖKÖLVÍVÁS

Padlón a Radnik

Fölényes, 12:4-es győzelmet arattak a Spartacus Vojvodina ökölvívói a bijeljinai Radnik felett a regionális liga 3. fordulójában. A legkisebb súlycsoportban a magyar bajnok Csorba Nándor egy sok ütést hozó párharcban nyert Veljko Gligorić ellen. Egy súlycsoporttal feljebb Sebastijan Šaćiri jobbnak tűnt Aleksa Gligorićnál, a vendég ökölvívót szabálytalanság miatt megintették, a szabadkaira rászámoltak, végül a bírák a hazai ökölvívót hirdették ki győztesnek. 64 kg-ban Vanja Bačićnak nem volt ellenfele, mivel a mérlegelésnél Könnyű Richárd 10 dekával nehezebb volt a megengedettnél, 69 kg-ban pedig a boszniai csapat kapta a pontokat, mivel a szabadkai–újvidéki közös csapat nem tudott ökölvívót kiállítani ebben a súlycsoportban. A legrövidebb mérkőzést 75 kg-ban láthatta a szép számú publikum. A székesfehérvári Hegyi Barnabás többször is megsorozta ellenfelét, és kevesebb mint egy perc alatt technikai fölényt harcolt ki Radenko Tomićtyal szemben.

Ellenfelemről láttam egy felvételt az előző fordulóból, amikor egy jókötésű macedón sráctól kapott ki szoros meccsen, úgyhogy intenzíven kezdtem, próbáltam dominálni. Nem lett volna ilyen rövid ez a meccs, csak jól eltaláltam egy bal felütéssel, amit már nem tudott lábon kihordani – mondta Hegyi.

81 kg-ban Denis Memetović nagy csatában verte Džemal Bošnjakot, majd 91 kg-ban a budapesti Tarnócai Mihály jobbnak bizonyult Elvir Šensónál. A győztes kihirdetését követően hosszú percekig komoly vita zajlott, a vendégek elégedetlenek voltak a bírók ténykedésével olyannyira, hogy a legnehezebb súlycsoportban Jašo Simeunović ki sem állt Nemanja Stolić ellen.

Ellenfelem kemény és jó bunyós volt, több alkalommal fedezéken keresztül is eltalált, úgyhogy tiszteletre méltó a tudása és az erőbeli képessége. A mérkőzés nehéz volt, mindhárom menetet végigküzdöttük. Az első menetben kicsit álmosan kezdtem, magamra húztam az ellenfelem, aki többször el is talált. A második menetben felpörgettem magam, felvettem a meccs iramát, és egyre többet támadtam. Úgy érzem, hogy a második és a harmadik menetet megnyertem, a pontozás ezt mutatta, de abban biztos vagyok, hogy ez csak egy hajszálon múlott – mondta Tarnócai.

Kőműves Péter, a Spartacus Vojvodina másodedzője nem titkolta elégedettségét a győzelmet illetően.

Nagyon kemény ellenfélre számítottunk, hiszen a Radnik nagyon erős, az előző két fordulóban győztesként hagyták el a ringet. Nagyon örülök, hogy nyertünk, különösen Denis Memetovićra vagyok büszke, aki remek harccal diadalmaskodott ellenfele felett. A liga nagyon erős, csak az a gond, hogy mindegyik klub kénytelen külföldi bokszolót is szerződtetni, mert nem tudnak minden súlycsoportban saját ökölvívót a ringbe küldeni. Csapatunk célja az első hely, szeretnénk megnyerni a ligát. Legnagyobb riválisunk a zágrábi együttes, a következő fordulóban hozzájuk látogattunk volna, de ők akkor tartják az országos bajnokságot, így a meccset júniusra halasztották – mondta Kőműves.

Spartacus Vojvodina–Radnik (Bijeljina) 12:4

Részeredmények, 56 kg: Veljko Gligorić–Csorba Nándor 1:2. 60 kg: Aleksa Gligorić–Sebastijan Šaćiri 2:1. 64 kg: Vanja Bačić–Könnyű Richárd 2:0 (k. n.). 69 kg: Adem Fetahović 0:2 (a Spartacusnak nem volt versenyzője). 75 kg: Hegyi Barnabás–Radenko Tomić 2:0 (technikai fölény az 1. menetben). 81 kg: Denis Memetović–Džemal Bošnjak 2:1. 91 kg: Tarnócai Mihály–Elvir Šenso 2:1. +91 kg: Nemanja Stolić–Jašo Simeunović 2:0 (a vendégek nem álltak ki).

A szabadkai–újvidéki közös csapat május 6-án a Loznicát fogadja, ezúttal Újvidéken.