2024. április 18., csütörtök
MAGYARKANIZSA

Mit tudsz az egészségről?

Az egészség világnapja alkalmából a magyarkanizsai Vöröskereszt idén is vetélkedőt tartott általános és középiskolások, valamint speciális tagozatok számára pedagógusok bevonásával.

A Mit tudsz az egészségről és a Vöröskeresztről? címet viselő versenyben a diákok játékos formában, csapatokba tömörülve végezték el a tudásbővítő feladatokat. Tizennyolc csapat részvételével a község majd minden településének diákjai részt vettek a versenyben. Magyarkanizsai, tóthfalui, adorjáni, kispiaci, oromi tanulók töltötték ki a feladatsorokat, majd a Művészetek Házának előcsarnokában és az udvaron különböző állomáshelyeken kellett bemutatniuk tudásukat. Egyéni és csapatmunkában vetélkedtek a diákok, a betegségmegelőzéstől kezdve az emberkereskedelem témakörét érintve egészen a kábítószer-fogyasztásig kitértek minden fontos, napjainkat érintő problémára. Ezekre a felmerülő kérdésekre előzetesen fel kellett készülniük a szervezettől kapott könyvből, így már tudással felvértezve és azt megcsillogtatva érkezhettek a csütörtök délutáni megmérettetésre, amelynek végeredménye a következőképpen alakult: az általános iskolások kategóriájában első lett Klonka Áron, második Bata Anna, harmadik Magosi Áron. Középiskolások: első Orcsik Gábor, második Perpauer Piroska, harmadik Kovács Martina.

Csoportban első a Klonka Áron, Bata Anna, Magosi Áron által alkotott csapat az általános iskoláknál. Ők magyarkanizsaiak. Második lett a martonosiak csapata Sáfrány Szandra, Erdélyi Adrienna, Farkas Enikő összetételben, míg a horgosi Kárász Karolina-iskola diákjai: Szenci Rita, Pernyész Bettina, Szebenyi Bálint érdemelték ki a harmadik helyet.

A középiskolásoknál a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont diákjai: Orcsik Gábor, Perpauer Piroska, Kovács Martina lettek az elsők. Másodikak: Nagy Dániel, Kószó Katalin, Nagy Tímea, harmadik pedig a Pető Natália, Csorba Gábor, Major Klára összetételű csapat. A Vöröskereszt révén mindannyian jutalomban, tanszerekből álló csomagban részesültek.