2024. április 20., szombat
A Songlines Music Awards legjobb művész díja

Lajkó Félix a 4 jelölt egyike

A legjobb művész díjára jelölték Lajkó Félixet a legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a brit Songlines internetes szavazásán.

A vajdasági magyar hegedűvirtuóz a nyugat-szaharai/spanyol Aziza Brahim, a szenegáli Baaba Maal és a portugál Ricardo Ribeiro társaságában került be a Best Artist díjért még versengő négy előadó közé – közölte a Fonó Budai Zeneház pénteken az MTI-vel.

Lajkó Félix Most jöttem című, tavaly a Fonó gondozásában megjelent lemezével került a jelöltek közé a rangos magazin versenyében. Az albumon a hegedű- és citeravirtuóz variációi hallhatók folk témákra olyan kiváló énekesekkel, mint Palya Bea, Tintér Gabriella és Csizmadia Anna. A közreműködő zenészek között volt Porteleki László, Brasnyó Antal és Szabó Csobán Gergő. A Most jöttem megjelenése után a 3. helyen felkerült a World Music Charts Europe-ra (WMCE), a legrangosabb nemzetközi világzenei toplistára.

A magyar zenész mellett a Best Artist díjra jelölt a 2015-ös budapesti világzenei expo, a Womex egyik kiemelt vendége, az észak-afrikai menekülttáborban felnőtt Aziza Brahim, aki Abbar el Hamada című 2016-os korongjával került a legjobbak közé. Korábban Brahim 2014-es lemezét, a Soutakot a Womex az év világzenei lemezének választotta, tavaly pedig a WMCE listáján lett első az albumlistán friss, Abbar El Hamada című anyagával. Szintén jelölt lett az internetes szavazáson a legjobb művész díjára az ismert szenegáli énekes, Baaba Maal (lemezének címe: The Traveller), valamint a portugál fadoénekes, Ricardo Ribeiro, aki Hoje é assim, amanha nao sei című lemezével versenyez.