2024. április 19., péntek
A Vajdasági Hivatásos Színházak 67. Fesztiválja

A híd, amely elválaszt

A  a Művészeti Akadémia negyedéves hallgatóinak előadása

A a Művészeti Akadémia negyedéves hallgatóinak előadása

Kokan Mladenović adaptációjában és rendezésében, Svetislav Jovanov dramaturg közreműködésével láthatta a közönség csütörtök este a Szerb Nemzeti Színházban az Ivo Andrić azonos című regénye nyomán készült Na Drini ćuprija (Híd a Drinán) című monumentális előadást. Az égbe szökő hegyek tövében épült Visegrádot szimbolizáló, Marija Kalabić által megálmodott díszlet a legapróbb részleteitől Andreja Kulešević koreográfiájáig, a színpadi látvány minden egyes elemében rendkívüli részletességgel és igényességgel át van gondolva, a színészeknek pedig nem csupán fizikai állóképességük legjavát kellett bizonyítaniuk, de szellemi igénybevétel szintjén is komoly teljesítményt nyújtottak: az előadásban számos nyelven: a szerb mellett törökül és németül beszélnek, ugyanakkor kiemelt figyelmet érdemelnek az egyes szereplők személyes sorsának alakulását betetőző drámai monológok is. A fiaikat és testvéreiket sirató anyák és nővérek keserves jajszavával induló előadás a regény menetét követve a török uralom idejétől az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjaiig, majd immár a közelmúlt tragikus balkáni háborújáig mutatja be az idegen elnyomás alatt sínylődő bosnyákok és a velük együtt élő nemzetiségek évszázados meghurcoltatásait. A félelem és a megfélemlítés számtalan formában megvalósuló módozatait, a gyász, a fájdalom, a gyűlölet fogalmait járja körbe Kokan Mladenović nagyszabású előadása, a végkövetkeztetés pedig minden alkalommal az, hogy a megannyi ártatlan áldozat, a híd építése közben kicsordult vér és könny avatja Visegrádot a halál és a szenvedés városává, ahol a híd a Drinán csak elválasztani képes egymástól az embereket. Az értelmetlen erőszaknak végül gátat kell vetni.

Délután, a fesztivál kísérőprogramjainak keretében az Újvidéki Színházban a Művészeti Akadémia negyedéves hallgatói (osztályvezető tanárok László Sándor és Milana Novaković) bemutatták Trash Art Freedom című bábtechnikai vizsgaelőadásukat, melynek koordinátora a kolozsvári Palocsay Kisó Kata volt. A hallgatók újrahasznosított anyagokból készített bábokkal, néhány perces humoros – egyéni, páros vagy csoportos – produkciókban a szabadság fogalmának értelmezési lehetőségeit kutatták a változás, a kakilás, a párkeresés, a muzsika, a barátság, az éneklés, a hibázás, az elengedés, a flörtölés, a művészet, a választás, a szerelem és az önmegvalósítás kérdéseinek körbejárásával.