2024. március 29., péntek

Vučić bármeddig jóindulatú maradhat

Magyarázatok és értékelések az egyetemistatüntetések margójára

Sokan továbbra sem értik, hogy miért is tiltakoznak a fiatalok immár több napja országszerte. Az egyetemisták tüntetése mindenkit meglepett: a hatalmat, az ellenzéket, a médiumokat, az elemzőket, de még a hírszerző szolgálatokat is, de elsősorban mégis azokat, akik szerint Szerbiában virágzik a demokrácia, így vasárnap szabad elnökválasztást tartottak – áll a Deutsche Welle szerbiai szerkesztőségének elemzésében.

A tiltakozások közös vonása az, hogy ismeretlen a szervezők kiléte, vagy nincsenek is szervezők, a megmozdulásokat a Facebookon hívják össze, és a tüntetők csak nemrégiben állították össze követeléseik listáját: váltsák le a Köztársasági Választási Bizottság tagjait; váltsák le a Köztársasági Műsorszórási Ügynökség tagjait; váltsák le Maja Gojković köztársasági házelnököt, valamint a Szerbiai Rádió és Televízió hírműsorának igazgatóját és szerkesztőjét; fésüljék át a választói névjegyzéket.

Szerbiai hétköznapok. Amíg egyesek elégedetlenül sétálnak, addig mások „elégedetten” turkálnak (Beta)

Szerbiai hétköznapok. Amíg egyesek elégedetlenül sétálnak, addig mások „elégedetten” turkálnak (Beta)

Zoran Gavrilović, a Társadalmi Kutatások Központjának (BIRODI) képviselője szerint nem szabad összemosni a dolgokat: a fiatalok nem a választási eredmények, hanem a választási feltételek és körülmények miatt tiltakoznak. Hiába nincsen „vezére” a tiltakozásoknak, azok akár hosszabb ideig is eltarthatnak, ez elsősorban a hatalomhoz közel álló médiumok magatartásától függ – értékelte Gavrilović, aki szerint minél kizárólagosabban lép fel a média, annál nagyobb hőfokon lángolhat a tüntetők elégedetlensége és daca.

– Ami az államvezetést illeti, semmi okuk arra, hogy reagáljanak. Aleksandar Vučić hatalma ismét legitimitást nyert, így semmi oka arra, hogy esetleg kiélezze a helyzetet. Vučić udvartartása és a média magatartása miatt már sokkal jobban aggódok. Az egyáltalán nem hátrány, hogy a tüntetéseknek nincsen vezéregyénisége. Úgy tűnik, hogy képtelenek vagyunk szabadulni a berögződéstől, hogy mindig minden körülmény között vezérre van szükség, vagy pénzre, ami a többség szerint az egyetlen lehetséges motiváció – érvelt Gavrilović.

Hasonló álláspontra helyezkedik a tüntetésekkel kapcsolatban Teofil Pančić újságíró. Egyetért azzal, hogy a fiatalok nem Vučić fölényes győzelme miatt vonultak az utcákra, hanem a választásokat megelőző hangulat és körülmények miatt, illetve amiatt, hogy a médiának köszönhetően az elnökjelöltek nem ugyanazokkal az esélyekkel vettek részt a választások folyamatában. Ugyanakkor mindez már kezdettől fogva egyértelmű volt, bizonyos dolgok ellen vagy dolgokért korábban is tiltakozni lehetett volna – fejtette ki Pančić, és hozzátette: mivel Vučić politikai ellenlábasai önként vettek részt az elnökválasztás folyamatában, legitimitást adva ezzel annak, félő, hogy a tiltakozásnak utólag semmi értelme.

Az pedig, hogy a tiltakozásoknak nincsen vezére, részben előny, de részben hátrány is – véli az újságíró, hozzátéve: „Amíg a tiltakozások békések, és nem veszélyeztetik komolyabban a hatalmat, addig Vučić biztosan jóindulatú marad. Vučić szinte akármeddig eltűrheti a felvonulásokat. Az persze megtörténhet, hogy a hatalom becsempészi a tiltakozók soraiba a saját embereit, hogy provokálják a tüntetőket. A tiltakozások éppen azért szimpatikusak, mert nincsen szervezőjük, ez viszont oda vezethet, hogy amilyen hevesen fellángoltak az érzelmek, ugyanolyan gyorsan ki is alszanak.”