2024. április 18., csütörtök

Konzuli fogadónap volt

2012-től kezdve a magyarkanizsaiak számára tegnap tartották a 37. konzuli fogadónapot. Eddig csaknem 7000 főnek töltötték ki a dokumentációit a helyi VMSZ-iroda munkatársai teljesen ingyenesen.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Ezúttal megközelítőleg száz kérelmet vett át dr. Szegedi Piroska, a szabadkai magyar főkonzulátus konzulja és munkatársai.

– Jól elkészített dokumentációkkal várnak minket mindig Magyarkanizsán. Ahogy eddig is, napjainkban is hattól nyolc hónapig terjed az az időszak, míg kézhez kaphatják a dokumentumaikat, így még arra is lehetőségük lesz, hogy részt vegyenek a jövő évi magyarországi választásokon. Ahhoz azonban, hogy a szavazásra való jogosultságot megszerezzék, előzetes regisztrációra lesz szükségük, amit elintézhetnek papíralapon, tehát postán elküldve vagy a konzulátuson kitöltött formanyomtatványon, illetve elektronikus úton a magyar választási iroda honlapján. Amennyiben már regisztráltak, és valami változás következett be adataikban, akár házasságkötés, akár elhalálozás vagy más egyéb miatt, azt jelenteniük kell. Van egy módosító regisztrációs lapunk, mind a regisztrálást, mind a változások bejelentését elvégezhetik elektronikus módon – mondta el a konzul asszony.

A legközelebbi fogadónapot május 23-án, ugyancsak kedden tartják Magyarkanizsán.