2024. március 28., csütörtök

Elhunyt Bányai Tamás író

Tegnap váratlan hirtelenséggel elhunyt Bányai Tamás író. 1946-ban született Budapesten. 1972-ben feleségével együtt disszidált, több évtizedig az Amerikai Egyesült Államokban élt.

2006-ban elnyerte a nagyváradi Ady Endre Társaság és a Várad c. irodalmi folyóirat közösen meghirdetett irodalmi riport pályázatának első díját. Ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötete (Fortuna tenyerén – Alterra kiadó).

2008-ban Mire minden jóra fordul (Magyar Napló Kiadó 2008) című regényéért neki ítélték a Barankovics Alapítvány országos regénypályázatának első díját. 2012-ben az Ab-Art kiadó jelentette meg A vesztes jutalma című novelláskötetét. 2009-ben és 2013-ban Kassák Lajos Irodalmi Díjjal tüntették ki. Harmadik novelláskötetét Isten éppen félrenézett címmel adta ki a Hungarovox kiadó.

2008 óta tagja volt a Magyar Írószövetségnek.

Írásait a Várad, az Opus, az Irodalmi Jelen, a Magyar Napló, a Hitel, a Búvópatak, a Sikoly, a Szőröskő, valamint az Új Galaxis című folyóiratok mellett különböző antológiákban és internetes portálokon, például a Regénytárban jelentette meg.