2024. április 20., szombat

Harmadik napja tüntetnek országszerte

Mára már nem mondható el, hogy a Tüntetés a diktatúra ellen elnevezésű megmozdulások szervezői nem rendelkeznek egyértelmű követelésekkel, amellett, hogy elégedetlenek amiatt, hogy Aleksandar Vučić nyerte meg az elnökválasztást.  

Az újvidéki, főként egyetemistákból álló tiltakozók megfogalmazták követeléseiket, amelyek mellett a más városokban tüntetők is kiállnak - közli az N1.

A Tüntetés a diktatúra ellen elnevezésű megmozdulások szervezői követelik, hogy váltsák le a Köztársasági Választási Bizottság tagjait, továbbá Maja Gojkovićot, a köztársasági parlament elnökét, de az egyoldalú tájékoztatás miatt a Szerbiai Rádió és Televízió igazgatójának és a tájékoztató műsorok felelős szerkesztőjének, valamint az Elektronikus Műsorsugárzókat Szabályozó Testület (REM) tagjainak a leváltását is követelik.

A belgrádi tüntetések szervezői ezekhez még csatoltak egy követelést, mégpedig azt, hogy vizsgálják felül a választói névjegyzéket, pontosan határozzák meg a voksolásra jogosult polgároknak a számát.

A tüntetők előrehozott parlamenti választásokat is követelni fognak, amennyiben a hatalom nem teljesíti az elvárásaikat, és azt ígérték, mindaddig folytatják a tiltakozást, ameddig nem teljesítik az igényeiket.

Ma is ezrek tüntetnek országszerte, Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Nagybecskereken, Nišben, Novi Pazarban, Kragujevacon, Kraljevón, Borban, Leskovacon, Vranjeban, és Čačakon...