2024. március 28., csütörtök

Rómeó és Júlia nyit

Hétfőn kezdődik a Vajdasági Hivatásos Színházak 67. Fesztiválja

Az Újvidéki Színházban Venczel Valentin, a Vajdasági Hivatásos Színházak Közösségének elnöke és az Újvidéki Színház igazgatója, dr. Zoran Đerić, a Szerb Nemzeti Színház igazgatója, valamint Goran Ibrajter, a fesztivál előadásainak válogatója sajtótájékoztatón ismertették az április 3-án kezdődő 67. Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának játékrendjét, a kísérő rendezvények programját, valamint közzétették a zsűritagok nevét.

Hétfőn, április 3-án a Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović Színpadán 19.30 órai kezdettel mutatják be a fesztivál első előadását, a nagybecskereki Toša Jovanović Népszínház Romeo i Julija (Rómeó és Júlia) című darabját, Nikola Zavišić rendezésében. Ezt megelőzően, 19.00 órakor a színház előcsarnokában Baráth Ferenc tervezőgrafikus fényképeiből és színházi plakátjaiból nyílik kiállítás.

Kedden, április 4-én az Újvidéki Színházban 12.00 órától mutatják be a szabadkai Gyermekszínház Ivica i Marica (Jancsi és Juliska) című előadását Todor Valov rendezésében. A Szerb Nemzeti Színház kamaratermében 17.30-as kezdettel mutatják be a Požar. Laundž/Kontrast című előadásukat Mia Knežević rendezésében.

Szerdán, április 5-én az újvidéki Ifjúsági Színházban 12.00 órától mutatják be a James Matthew Barrie azonos című regényén alapuló Petar Pan (Pán Péter) című, saját előadásukat, melyet Ivor Martinić adaptált és Robert Valtl rendezett. Az Újvidéki Színházban 19.00 órai kezdettel mutatják be a Fekete című előadásukat, amelyet Németh Ferenc Balog István vitézi drámájának átirata nyomán Lénárd Róbert írt színpadra és Žanko Tomić rendezett. Az újvidéki Ifjúsági Színházban 21.00 órától mutatják be a nagykikindai Népszínház Ždrelo című előadását, amelyet Žanina Mirčevska írt és Snežana Trišić rendezett.

Csütörtökön, április 6-án az Újvidéki Laza Kostić Gimnáziumban 15.30-as kezdettel mutatják be a verseci Sterija Népszínház Bajka o uspavanom Vremenku című előadását Bojana Ivanov-Đorđević rendezésében. Az Újvidéki Színház kistermében 17.00 órától mutatják be a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Karán tanító Palocsay Kisó Kata felkészítésében a Freedom (Sloboda/Szabadság) című előadást, amely az újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves, magyar és szerb színész szakos hallgatóinak vizsgaelőadása. A Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović Színpadán 19.30-as kezdettel mutatják be az Ivo Andrić művének felhasználásával készült Na Drini ćuprija (Híd a Drinán) című, saját előadásukat Kokan Mladenović rendezésében.

Pénteken, április 7-én az újvidéki Ifjúsági Színházban 12.00 órától mutatják be a nagybecskereki Toša Jovanović Népszínház Herman Melville Moby Dick című regényén alapuló Pesma belog kita című előadását, melyet Luka Kurjački adaptált és Antal Attila rendezett. A Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović Színpadán 19.30-as kezdettel mutatják be a szabadkai Népszínház Magyar Társulata Peter Shaffer drámáján alapuló Amadeus című előadását Béres Attila rendezésében.

Szombaton, április 8-án az újvidéki Ifjúsági Színházban 11.00 órától mutatják be a szabadkai Gyermekszínház Alegro con bio című előadását Jevgenij Ibragimov rendezésében. Az Újvidéki Színházban 19.00 órától mutatják be Fáma a biciklistákról című, Svetislav Basara azonos című regénye nyomán készült előadásukat Lénárd Róbert rendezésében.

Vasárnap, április 9-én 19.00 órától az Újvidéki Színházban ünnepélyes keretek között átadják a fesztivál elismeréseit.

A fesztivál zsűrijének összetétele: Dragana Varagić színésznő, rendező, a belgrádi Művészeti Akadémia rendkívüli tanára, Smiljka Seljin újságíró, a Vajdasági Televízió Vitrázs című műsorának szerkesztője, valamint Vladislava Fekete színháztudományi szakember, a Pozsonyi Színházi Intézet igazgatója.

Venczel Valentin bejelentette, hogy a Vajdasági Hivatásos Színházak Közössége együttműködést írt alá az Újvidéki Színházzal, a Szerb Nemzeti Színházzal és az Ifjúsági Színházzal, ennek értelmében a jegyeladásból befolyt összeget a fesztivál lebonyolítására fordítják.

A jegyeket mindig abban a színházban lehet megvenni, ahol az aznapi előadás zajlik. A fesztivál esti programjaira 400, a gyermekeknek szóló előadásokra 250 dináros áron válthatnak jegyet az érdeklődők. A kedvezményekről bővebb tájékoztatás a http://zppv.org/vesti/cene-karata-za-festivalske-predstave/ weboldalon kapható.