Elsőként a Zentai Magyar Kamaraszínház lépett színre Cziczó Attila Tanár úr, de miért? c. vígjátékával. Nešić Máté, a darab rendezője négy éve foglalkozik a fiatalokkal. Igyekszik minden alkalommal fiatalos szöveget választani, ez alól talán a tavalyi, 12 dühös ember volt kivétel. Kovács Frigyes az értékelés elején elmondta, hogy a vajdasági színjátszásban Zenta egy különleges hely, van egyfajta színházi mikroklímája, amire talán sosem találjuk meg a magyarázatot – annyi bizonyos, hogy nagyon jó színészek teremnek ezen a településen. Az előadás bemutatója kedden, március 28-án volt, s ennek kapcsán a zsűri meg is jegyezte, hogy az előadás még túl friss volt, nem ért össze. Az előadásban egyrészt a szereplők önmagukat, avagy diákokat alakítanak, másrészt viszont Shakespeare Rómeó és Júliájából adnak elő részeket, tehát shakespeare-i szereplőket alakítanak. Önmagunk lenni a színpadon, saját magunkat eljátszani a legnehezebb, holott azt hinné az ember, hogy az a legkönnyebb. A darabválasztást a zsűri nem tartotta a legjobb választásnak, ugyanis szerintük a darabnak nincs plusz üzenete, ami egy színházi előadásnál fontosabb kell, hogy legyen, mint maga a szöveg.
A délutánt a szabadkai Középiskolások Diákotthonának színjátszó csapata folytatta délután hat órától. Az előadás szövegét a jelenleg is Szabadkán tanuló Szarka Áron írta, s P. Bartusz Karolinával karöltve rendezték meg. Áron játszott is az előadásban. Egy izgalmas rituális formákkal kísérletező előadást láthattunk, melynek meghatározó eleme volt a zeneisége. A csapatjáték a zsűri és a közönség szerint is kiemelkedő volt. Nagyon izgalmas szerzői szöveg megmutatkozása volt ez.
A harmadik előadást este nyolc órától lehetett megtekinteni a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának előadásában. A szöveget (A szabadság betegei, mely az ’56-os forradalmat állítja központba, méghozzá temerini helyszínnel) Csorba Béla írta, Nagy Aleksz rendezte, az utolsó pillanatban pedig megkérték László Sándort, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanárát, nézzen rá a darabra. Táborosi Margaréta kiemelte a darab kapcsán, hogy meglepte, hogy a díszletet tulajdonképpen nem hozta magával a csapat, hanem a helyszínen szedték össze azokat a díszletelemeket, amelyek beleillettek a koncepcióba. A piros székek például nagyon hatásosak voltak. A jelmezek is megidézték az ’50-es éveket. Az összkép tehát szép, letisztult volt.
