2024. április 16., kedd

Hekkerek a RIK levelezésében

Több gond is felmerült a választási bizottság ülésén – Vučićnak kedvez a legújabb felmérés

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) kinevezte a helyi szavazatszámláló bizottságok tagjait és helyetteseiket. Mintegy százezer személyre vonatkozik a döntés, ők 8396 szavazóhelyen figyelik majd a választás menetét. Saša Janković független elnökjelölt bizottsági képviselője, Vesna Rakić Vodinelić tiltakozott a RIK ülésén amiatt, hogy döntést hoztak e kérdésben, miközben a bizottság tagjainak egyetlen iratot sem osztottak ki, melynek alapján követni lehetett volna az eljárást. Vladimir Dimitrijević, a RIK elnöke azzal érvelt, hogy minden helyi bizottságban van képviselője mindegyik elnökjelöltnek, így igenis követhető volt az, ahogyan e testületeket létrehozták. Elfogadták a koszovói testületekre vonatkozó döntést is, a munka azonban e kérdés kapcsán sem volt zökkenőmentes. Az ellenzék képviselői tiltakoztak, amiért két javaslatot is kézhez kaptak, az egyikben tíz-, a másikban tizenegy tagú munkatestületről volt szó. Dimitrijević azzal magyarázta a kavarodást, hogy meghekkelték a RIK e-mail-címét, s arra kért mindenkit, hogy csak a 11 fős csoportokra vonatkozó javaslatot vegye figyelembe. Később kiderült, hogy a Miroslav Parović jelölt képviselőire vonatkozó rész hiányzik az egyik javaslatból – az ellenzék ekkor, a radikálisok kivételével, elhagyta a RIK ülését, így nélkülük születtek meg a döntések.

Megérkeztek tegnap Újvidékre, a Tartományi Képviselőházba a vajdasági szavazólapok (Dávid Csilla felvétele)

Megérkeztek tegnap Újvidékre, a Tartományi Képviselőházba a vajdasági szavazólapok (Dávid Csilla felvétele)

FELSZÁMOLNÁ A PÁRTRENDSZERT

Luka Maksimović, álnevén Ljubiša Preletačević Beli a maga szatirikus módján elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy egyes elemzők szerint nem nyeri meg a választást már az első fordulóban. Mint mondta, kíváncsi arra, ugyan ki juthat tovább rajta kívül, s a polgároknak megígérte: ő elnökként biztosan jobban fog élni, mint eddig. A Beta hírügynökségnek adott „komoly” nyilatkozatában Beli arról beszélt, hogy a polgároknak esélyük van arra, hogy hangot adjanak rendszerellenes hangulatuknak, államfőként sokat nem tehet a hatáskörök korlátozottsága miatt, de harcolni fog a pártrendszer felszámolásáért, az átláthatóság megteremtéséért és a polgári igazgatásért. Semmi „konkrétumot” nem nyújthat – tette hozzá –, „csupán” szabadságot és becsületességet ígérhet.

HIHETÜNK AZ ÁLLAMNAK

Az emberek 2012 előtt nem hittek az államnak – jelentette ki Aleksandar Vučić lazarevaci nagygyűlésén Nebojša Stefanović, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja. Arra szólított fel, hogy a korrupció- és bűnözésellenes harc folytatása érdekében támogassák a jelenlegi kormányfőt. Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke arra fektette a hangsúlyt a nagygyűlésen, hogy a szocialisták jelöltje most Vučić, mert az államnak olyan emberre van szüksége, aki nemet tud mondani, amikor a nemzeti érdekek védelméről van szó, ugyanakkor igent mond a reformokra, változásokra.

A HÁTTÉRBEN: KOŠTUNICA

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga jelöltje az alkotmány módosítása mellett szállt síkra, mert – mint mondta – a jelenlegi alaptörvény akadályozza Szerbia fejlődését, Vajdaság autonómiájának kibontakozását, s egyre több párt támogatja a módosítását.

A Szerbiai Demokrata Párt közleményben tudatta tegnap, hogy a politikai életből való visszavonulását követően Vojislav Koštunica, a párt korábbi elnöke, volt miniszterelnök támogatásáról biztosította a párt jelöltjét, Aleksandar Popovićot.

NEM VALÓSZÍNŰ A MÁSODIK FORDULÓ

Az április 2-ai államfőválasztás estéjén az azonnali eredményközlés rendszerére áll át a Szabad Választások és Demokrácia Központja (CeSID) – közölte Bojan Klačar végrehajtó igazgató. Ez azt jelenti, hogy az eredmények a beérkezett adatok függvényében megállás nélkül frissülni fognak. A CeSID a várható végeredményt akkor jelzi majd, amikor az ún. reprezentatív szavazóhelyek mindegyikéről befutnak az információk.

A Demostat tegnap közzétett legújabb felmérése szerint nem lesz második fordulója az elnökválasztásnak, mert Vučić 56 százalékos támogatottságnak örvend a biztos szavazók táborában, Beli a második, Jeremić a harmadik – jelenleg mindnyájan 10 százalék alatt vannak. A bizonytalanok azonban a megkérdezettek 18 százalékát képezik.