Sokszor nem, vagy csak évekkel, évtizedekkel – olykor évszázadokkal később értjük meg mi, miért történik meg szűkebb környezetünkben vagy éppen a világban. Dr. Szakály Sándornak, a magyarországi Veritas Történelemkutató Intézet főigazgatójának, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető tanárának, az MTA doktorának előadását is felvezette áhítatával Harmath Károly atya, a Ferences Rendház főnöke, hétfőn este az Apáczai Diákotthon Fiúkollégiumában. A rendhagyó történelemóra nagy érdeklődést váltott ki, főleg a diákok körében.
Szakály Sándor (Stanyó Gábor felvétele)
Nem mindig értjük meg azonnal a történéseket még körülöttünk sem, mondta Harmath atya a János evangéliuma 9. részének mai olvasatára alapozott áhítatában. A Szentírás tanítása szerint törekedni kell arra, hogy „amíg e világon vagyok, világossága legyek a világnak”. A hit, az értelem a kételkedés hasson ösztönzőleg a mai nemzedékekre, hogy megkíséreljék látni a „valóság” mögött rejlő bonyolultnak tűnő dolgokat. A kételkedés szinte mindig hasznos: gondolkodásra, tanulásra késztet.
A XX. század történelmét az 1918-ban és az utána következő néhány évben történtek sokoldalú, a tényekre, a teljesség igényére alapozott, feltáró kutatása nélkül nem lehet megérteni. A Magyarország története a két világháború között című előadásának bevezetője után Szakály történész részletesen beszélt a korabeli eseményekről, amelyek meghatározták a trianoni békediktátum (1920. június 4.) utáni Magyarország sorsát. Kifejtette: miért jogos a diktátum meghatározás a szerződéssel ellentétben. A szerződést valamennyi fél észrevételének méltányolásával fogadják el, írják alá. Magyarország esetében az érvelésekből semmit sem fogadtak el. Köztudottak Magyarország területi, gazdasági, etnikai veszteségei. A kor meghatározó személyeinek ellentmondásos megítéléséről is beszélt Szakály történész, hiszen nem mindegy, hogy mit és hogyan tanulnak a mai diákok az iskolákban világi, európai vagy szűkebb régiónk vonatkozásában: „A történelemben az igazság nem minden esetben csak az enyém, ahogy nem is a vitapartneré. A múlt és annak részletei apró mozaikokból állnak össze, amelyek színesek, elszomorítóak, de egyben felemelőek is lehetnek.
A rendhagyó történelemóra áhítattal kezdődött (Stanyó Gábor felvétele)
Aki csak az egyiket látja – és ami még rosszabb, kívánja is láttatni mindenki mással! –, az megfeledkezik arról, hogy a múlt mindenkinek mást jelent. S ez mindenkit feljogosít arra, hogy a maga által magának megrajzolt múlt-képet szeresse, vagy utasítsa el, de arra nem, hogy tények ismerete nélkül hangoztasson megcáfolatlannak vélt állításokat, nevezze Horthy Miklóst háborús bűnösnek, tömeggyilkosnak, matrózok gyilkosának, német bérencnek és sok minden másnak. Megfeledkezve arról, hogy Horthy Miklós, Bethlen István, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó és sokan mások nem keveset tettek azért, hogy a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírt békediktátum következtében területének – Horvátország nélkül – kétharmadát, magyar nemzetiségű lakosságának egyharmadát elveszítő Magyarország felzárkózhasson Európa középmezőnyébe. Szakály történész szerint a második világháborús és az utána következő éveket, évtizedeket továbbra is kutatni kell. A térség nemzeteinek sorsát meghatározó, megpecsételő történéséket pedig oktatni kellene az iskolában.
